Levélváltás Stephan Gebédi-vel, a Thanatos énekes-gitárosával
A holland extrém metal színtér legelső képviselője az 1984-ben Rotterdamban alakult Thanatos volt. Sokáig egyedül képviselték hazájukban a thrash/death metalt, ugyanis csak 2-3 évvel utánuk bukkantak fel az olyan, ma már kultikusnak, klasszikusnak tekinthető brigádok, mint az Asphyx, a Pestilence, a Delirium, a Sinister vagy a Sempiternal Deathreign. Az idén 25. születésnapját ünneplő második Thanatos-album, a Realm of Ecstasy kapcsán faggattam ki a zenekarvezető énekes/gitárost, Stephan Gebédi-t.
Dávid László: Nos, Stephan, kezdjük egy, a zenétől független témával, a Feyenoord-dal! Dirk Kuyt volt a meccs embere május 14-én? 🙂 Mióta vagy a csapat szurkolója?
S. G.: Ha-ha, naná, hogy ő volt az! Óriási, hogy ilyen hosszú idő után ismét miénk a bajnoki cím! Hatalmas feszültség volt bennem a két utolsó meccs idején, de a fenébe is, megcsináltuk! Feyenoord-szurkoló vagyok, amióta az eszemet tudom. Rotterdam déli részén születtem, egy olyan kórházban, amelytől csupán 500 méternyire van a Feyenoord stadionja, és eddigi életem javát is a városnak ebben a felében éltem le, úgyhogy mindig is lelkes szurkoló voltam. Ha nem is vagyok ott minden meccsen, főleg miután 30 éve rendszerint a zenekaraimmal, úton töltöm a hétvégéimet, azért igyekszem évente legalább egy-két alkalommal kimenni.
D. L.: Mi jut eszedbe, ha azt mondom: Kiprich József, Stanislav Griga, Gaston Taument, Simon Tahamata, Wijnstekers vagy Pierre Van Hooijdonk?
S. G.: Ó, igen, valamennyi név ismerős, talán csak Grigáé nem. Kiprich-et például errefelé a „tatabányai mágusként” emlegették. 🙂
D. L.: A Thanatos 1984-ben alakult, és az első extrém metal zenekar volt Hollandiában. Emlékszel még arra, hogy pontosan hogyan jött össze a tagság? Mi késztetett arra benneteket, hogy egy extrém metal bandát alakítsatok?
S. G.: Igen, emlékszem. Járt a sulimba egy maroknyi metalfanatikus. Én egy pár másik gyerekkel együtt a Venom-ért és a Hellhammer-ért rajongtam, velük együtt kezdtem a kor létező legextrémebb bandái után kutatni. Az egyik srác, Remco de Maaijer gitározott, a másiknak, Robert van Arnhem-nek pedig két tesója volt (Marcel és Remo), akik elkezdtek dobolni. Nem csíptük a rotterdami, és általában a holland zenekarokat, ezért elhatároztuk, hogy a miénk lesz az ország leggyorsabb és legextrémebb csapata. Remcó-val berántottuk Marcel van Arnhem-et, aki nem volt egy nagy metalos (többféle stílust kedvelt), de igen gyorsan tudott dobolni. Az ő tetőtéri szobájában kezdtünk próbálni, aztán megismerkedtünk az öccsével, Remóval is, aki néhány évvel később szintén beszállt hozzánk.
D. L.: Mik voltak a hatásaitok? Mindegyikőtöknek a Thanatos volt a legelső metal bandája?
S. G.: Egyértelműen a Kiss révén szerettem meg a metalt. A fő hatásainkat a kezdeti időkben olyan bandák jelentették, mint a Venom, a Raven, az Anvil, a Mercyful Fate, az Iron Maiden és a Judas Priest. 1984-ben Remóval alaposan belevetettük magunkat a kazetta-cserélgető mozgalomba, és így fedeztünk fel magunknak olyan csapatokat, mint a Death/Mantas, a Master, a Possessed vagy a Carcass. E bandák legtöbbjével kapcsolatban voltunk, és demókazettákat, valamint próbatermi felvételeket cserélgettünk velük. És igen, a Thanatos volt a legelső bandám. Az eredeti nevünk Whiplash volt, a kazetta-cserélgetés közben azonban rátaláltunk az amerikai Whiplash-re. Az első pár Thanatos-számot tizenhat évesen írtam, és 1984-ben álltunk össze valódi zenekarként.
D. L.: Mit tudnál elmondani az akkori holland extrém metal mozgalomról, amelyben az idő tájt bukkantak fel az olyan formációk, mint az Asphyx, a Pestilence, a Sinister, a Monastery, a Delirium, a Gorefest, a Beyond Belief, a Mourning, a Sempiternal Deathreign, a Pentacle vagy a Phlebotomized?
S. G.: A Pestilence pár évvel később indult. Ha jól emlékszem, 1986-ban. Az olyan bandák pedig, mint a Sinister és a Gorefest, egy kicsivel utánuk érkeztek. A legtöbbjükkel kapcsolatban álltunk, voltak közös fellépéseink, a dobosunk, Remo pedig a Sempiternal Deathreign lemezén is játszott. A 90-es évek elején igen jól ment a death és a thrash metal. Főzenekarként játszottunk a nagyobb klubokban, jó párszor töltöttünk meg 500-800 fős helyeket, a színtér pedig valósággal pezsgett. A legtöbb bandával jól kijöttünk, kivéve a Pestilence-t és az Asphyx-et, velük óriási rivalizálás folyt. Különösen a Pestilence-szel állt harcban a Thanatos, ami vicces, ha belegondolok, hogy a Hail Of Bullets-ben Van Drunennel zenélek együtt, Bob Bagchusz-szal pedig ma már jó cimborák vagyunk. Az idő tájt viszont ki nem állhattuk egymást, ha-ha!
D. L.: Öt demótok és két élő felvételetek jelent meg, és felkerültetek a No Slow Thrashification Vomit I. válogatásra, miközben jó néhány tagcserén estetek át. Hogyan összegeznéd ezt az időszakot?
S. G.: Nos, már meg is nevezted a sok demó okát. Rengeteg tagcserénk volt: egyesek nem vették kellően komolyan a zenekari tagságot, mások esetében zenei nézeteltérések adódtak, megint mások nem bizonyultak elég jó zenésznek, és így tovább. Ezért aztán folyton újra kellett kezdenünk mindent, és új demót készítenünk az aktuális felállásban. Igen, volt két élő felvételünk is, de az elsőt, a Live at the Lede-t valójában a próbatermünkben rögzítettük. Egyszerűen csak eljátszottuk élőben a dalokat, a számok közti szünetekben pedig néhány meghívott cimboránk és a zenekar tagjai hallhatók közönségzaj gyanánt, ha-ha! De a hangzás ütős lett, és emlékszem, még Ken és Bill a Carcass-ból is megkérdezte tőlünk, hogy hol csináltuk, mert jó hangosan szól, és a közönség is állat, ha-ha!
D. L.: Mindegyik demóból küldtetek a kiadóknak, hogy felhívjátok magatokra a figyelmüket? Sikerült rajongókat szereznetek, azaz: segítettek a demók a Thanatos népszerűsítésében?
S. G.: A Thanatos eléggé ismert bandává nőtte ki magát az underground színtéren, köszönhetően a demóknak és az 1987-es hivatalos koncertfelvételnek. A kazettáinkból tényleg több ezret adtunk el. A kiadók részéről is volt némi érdeklődés, de ezek többnyire szar cégek voltak, amelyek nem akarták állni a felvételek költségeit, ezért úgy döntöttünk, hogy kivárjuk a jobb ajánlatokat.
D. L.: 1987-ben szállt be hozzátok Erwin De Brouwer basszusgitáros, aki azonban rövidesen gitárra váltott, mert Ed Boeser lett az új bőgős. Hogy is volt ez?
S. G.: Erwin eredetileg egy Killer Force nevű csapatban basszusozott, de aztán, amikor kirúgtuk a bőgősünket, úgy döntött, hogy beszáll a Thanatosba. Akkorra már ketten gitároztunk Mark Staffhorst-tal, úgyhogy Erwin-re bőgősként volt szükségünk. Egy évvel később azonban Mark visszaköltözött a szülővárosába, jó messzire Rotterdamtól, ezért Erwin gitárra váltott, és a helyi Killing Elevator bőgősét, Ed Boeser-t hívtuk át magunkhoz. Ezzel vette kezdetét a totális őrület, ha-ha!
D. L.: Emlékszel még arra, hogyan szerződtetek a Shark Records-hoz? Más kiadók is érdeklődtek irántatok?
S. G.: Akkor már régóta vártunk egy tisztességes lemezszerződésre, úgyhogy 1989-ben egy kicsit elkapott bennünket a „most vagy soha” hangulat. Több kiadó is mutatott érdeklődést, a Shark viszont azon kevesek közé tartozott, akik felajánlották, hogy állják a felvételek, a produkció, a borító és a promóció költségeit. Nekünk legalábbis ezt mondták.
D. L.: Milyen volt az Emerging from the Netherworlds fogadtatása? Beváltotta az anyag a hozzá fűzött reményeiteket?
S. G.: Nos, egyáltalán nem voltunk elégedettek azzal, ahogy az album sikerült. Iszonyatosan dühítő volt a gyenge produkció és a brutalitástól mentes hangzás. Nem volt ráhatásunk a végső keverésre és a maszterizálásra, az egészet a „producer” végezte, aki nem akarta, hogy a banda beleszóljon a dolgaiba. Egyedül a lemezborító tetszett, az valóban nagyon jól nézett ki. Ráadásul kiderült, hogy a Shark Records pocsékul reklámozta a saját kiadványait, és nem ápolt túl jó viszont a német sajtóval (nem fizettek az ott megjelent hirdetéseikért stb). Később arra is fényt derült, hogy a jogdíjakat sem fizetik ki a zenekaraiknak. Ezzel együtt jó néhány embernek tetszett a lemez, bár ennél azért nagyobb durranásra számítottunk…
D. L.: 1991-ben felvettetek egy ötszámos promó demót. Mi célból: a Realm of Ecstasy egyfajta előzetese lett volna ez?
S. G.: Igen, pontosan az volt.
D. L.: Mikor vonultatok stúdióba, hogy elkészítsétek második albumotokat, a Realm of Ecstasy-t?
S. G.: Úgy emlékszem, 1991 végén vonultunk ismét stúdióba. Az előzetes felvételeknek köszönhetően ezúttal jobban felkészültünk, és azt is kiköveteltük, hogy ott lehessünk a keverésnél.
D. L.: Hogyan folytak a felvételek?
S. G.: Kaotikusan, és akkor még finoman fogalmaztam! Tönkrevágtuk az autót, amelyet a Shark Records bocsátott a rendelkezésünkre, hogy azzal járjunk a stúdióba, és a lakást is, amelyet „kibéreltek” nekünk két hétre. Egy kicsit le volt lakva a hely, úgyhogy itt-ott mi is tovább alakítottunk rajta. Keményen piáltunk abban a két hétben, és ha jól emlékszem, a bőgősünk őrizetbe is került ittas garázdaság és egy rendőrrel szembeni erőszak miatt. A hatalmas káosz ellenére sikerült az egész lemezt 9-10 nap alatt felrántani, így a keverésre is maradt pár napunk.
D. L.: Egyetértesz azzal, hogy a dalok tele vannak emlékezetes részekkel és óriási riffekkel?
S. G.: Igen, szerintem ez egy igazán jó lemez. Az And Jesus Wept, a Terminal Breath, a Tied Up, Sliced Up, a Mankind’s Afterbirth, a Human Combustion és a címadó szám is igen erős dal. A produkció is rendben van. Hosszú-hosszú ideig ez volt a kedvenc Thanatos-lemezem, csak a Global Purification volt képes később felülmúlni.
D. L.: Minden dal magas színvonalú: akár az olyan kíméletlen számokról van szó, mint a Tied Up, Sliced Up, akár a lassabb és lenyűgözően súlyos darabokról (pl. Perpetual Misery), minden egyes nótában van valami különleges, és mindegyik képes folyamatosan fenntartani a hallgató figyelmét. Szerinted is így van?
S. G.: Nem, nem minden dal. A Reincarnation szerintem a gyengébb számok közül való, bár összességében roppant erős a lemez.
D. L.: Elmondható, hogy az előző albumhoz képest összetettebb lett a dalok felépítése?
S. G.: Igen, feltétlenül. Az Emerging…-re régi és újabb, 1984 és 1990 között írt dalokat válogattunk össze, a Realm… számai viszont 1990 és 1991 között születtek. Azonkívül rengeteg koncertünk volt változatlan felállásban, úgyhogy egyre feszesebben játszottunk, és zenészként is fejlődtünk.
D. L.: A hangod, illetve a hörgésed szerintem nagyon hasonlít Martin Van Drunen-éhez. Mit gondolsz erről?
S. G.: Szerinted így van? Nem hinném. Hogy őszinte legyek, a Realm… gyenge pontjának az éneket tartom. Az énekfelvételek idején csúnyán megfáztam, úgyhogy csak mélyen tudtam hörögni, és bármennyire is akartam magasan sikoltozni, az már nem ment. Azonkívül nem is elég agresszív az ének. Ha a Perpetual Misery-t hallgatom, értem, hogy mire gondolsz, azt azonban nem hinném, hogy ugyanolyan volna a hangunk, vagy hogy bármikor is ugyanolyan lett volna. Igaz persze, hogy Martinra és rám is ugyanazok az énekesek voltak hatással: Jeff Becerra, Chuck Schuldiner, Cronos, Tom Araya stb.
D. L.: Mit mondanál a lemez borítójáról?
S. G.: Az egy rakás szar, ha-ha! De komolyan, szerintem kibaszott ocsmány, és éppen ez az egyik oka annak, hogy nem robbantottunk igazán nagyot az albummal, habár jobb kritikákat kapott, mint az előző, és tisztességesen is fogyott. Talán az ötlet volt túl bonyolult a művész számára, és ezért nem sikerült megvalósítania az elképzeléseinket a végleges változaton.
D. L.: Koncerteken, turnékon is népszerűsítettétek a lemezt?
S. G.: Az eredeti terv az volt, hogy egy 32 állomásos európai turnéra megyünk a Cannibal Corpse-szal és egy nyitóbandával. A bulikat már lekötötték, a turnétámogatásról is megállapodtunk, de az utolsó pillanatban minden borult, mert a Cannibal Corpse kiadója azt akarta, hogy a srácok inkább az új lemezükön kezdjenek el dolgozni. Aztán két másik turnénk – két hét az Exhorder-rel és nyolc nap a Carcass-szal – is az utolsó pillanatban esett kútba. Végül a nagyobb holland és belga klubokban nyomtunk néhány önálló bulit, és kész. Addigra némi feszültség is felgyülemlett a bandán belül, úgyhogy 1992 végén úgy döntöttem, hogy lezárom a Thanatos történetét.
D. L.: Sajnálatos és szégyenletes, hogy a Thanatos sosem vitte semmire. A kiadótok bénázása (rosszul promotáltak benneteket és/vagy alig figyeltek oda rátok) volt az oka, igaz?
S. G.: Nos, igen, részben. Ugyanakkor mi magunk is vétettünk hibákat, és voltak bizonyos hozzáállásbeli problémák is. A meghiúsult turnék miatt is szívtunk.
D. L.: Egy nagyobb kiadóval (Roadrunner, Nuclear Blast stb.) ismertebb, népszerűbb banda lehettetek volna?
S. G.: Igen, ebben egészen biztos vagyok. A Shark Records és a törölt turnék miatt egy helyben topogtunk, miközben más holland zenekarok jobb lemezszerződéshez és promócióhoz jutottak, és többet is turnéztak.
D. L.: Milyen emlékek fűznek a Realm of Ecstasy-hez, és mit gondolsz róla mai fejjel? Változtatnál rajta bármit is?
S. G.: Még mindig nagyon szeretem, de 2014 óta a Global Purification-t tartom a legjobb lemezünknek, amelytől ugyanakkor nem sokkal marad el a Realm…. Azonban ha megtehetném, újravenném az éneket és lecserélném a borítót, ha-ha! De már nem lehet újból felénekelni, mert a 24 sávos stúdiómagnóval készült felvételeket azóta letörölték a szalagról.
D. L.: Hálásan köszönöm a válaszokat! Szeretnél még hozzáfűzni valamit?
S. G.: Köszönöm az interjút! Annyit fűznék csak hozzá, hogy június vagy július folyamán jelentjük majd be az új dobosunkat, és hogy hamarosan új dalokon kezdünk dolgozni. Kövessetek bennünket a Facebook.com/Thanatos333 oldalon, és üdv!
*
Köszönet Tauszik Viktornak az interjú kitűnő fordításáért!
Leave a Reply