Sacrifice: Forward to Termination (1987)

A tengerentúli thrash metal létrejötte az Egyesült Államokhoz, egészen pontosan a Metallica Kill ’Em All lemezéhez köthető. Futótűzként söpört végig a mozgalom az USA-n, ahol Los Angelesben, New Yorkban és a San Francisco-i Bay Area környékén centralizálódott ez a súlyos, akkoriban rettentő brutális muzsika, de később Floridában, Chicagóban és Texasban is komoly szcénák alakultak ki.

Semmi meglepő nincs abban, hogy az amerikai bandák elnyomták, valamelyest a háttérbe szorították a kanadai zenekarokat, holott a juharleveles államban is voltak úttörők, akik ráadásul jóval a Metallica színre lépése előtt alakultak és jelentettek meg albumokat, mint például az Anvil és az Exciter. Mi több, ők ketten tekinthetők a speed/thrash előfutárainak, a ’82-es Metal on Metal, az 1983. április 13-án kiadott Forged in Fire (Anvil), illetve a szintén ’83-as datálású (június 14.) Heavy Metal Maniac (Exciter) is magukon viselték már a későbbi thrash metal jegyeit.

Ahogy az Államokban, úgy Kanadában is különböző színterek alakultak ki, Jonquière-ben (Quebec), Vancouverben, illetve Torontóban. Különösen az utóbbi városban zajlott komoly underground pezsgés, amelynek bázisa a Larry’s Hideaway klub volt, ahonnan olyan csapatok indultak el, mint az Anvil, a Rapid Tears, az Infernal Majesty, a Slaughter vagy a Sacrifice. (A demós szinten megrekedt bandákról már nem is beszélve, pl. Dark Legion, Lethal Presence, Holocaust, Death Militia stb.).

1983-ban két fiatal (alig voltak 16 évesek) jóbarát, Rob Urbinati és Joe Rico gitárosok hívták életre az Áldozatot, akikhez még ugyanabban az évben Rico cimborája, Scott Watts basszusgitáros (testvére Mark Watts a Dark Legion-ban nyomult) valamint Andrew Banks dobos csatlakoztak, azonban Andrew nem sokáig melegítette a dobszéket, mivel ’83 végén Craig Boyle (később a Lethal Presence-ben bukkant fel) lett az új dobos. Kezdetben feldolgozások begyakorlásában utaztak, hatásaik között a Black Sabbath, a Judas Priest ugyanúgy megtalálható volt, mint a Metallica vagy a Slayer, ugyanakkor saját szerzeményeiket is ekkoriban kezdték el írni, többek között a Turn in Your Grave-et.

1984-ben John Baldy lépett be hozzájuk énekesként és ez a tagság készítette el az ugyanazévi, háromszámos promóciós felvételt. 1985-ben a kvintett egy újabb promóciós anyagot rögzített, majd tagcserék, változások következtek be a zenekar pályafutásában: Craig Boyle-t pár koncert erejéig Ernie Fletch váltotta, aki Gus Pyn-nek adta át a stafétát (Ernie játékának gyorsasága nem elégítette ki a többieket). Távozott John Baldy is, az énekesi pozíciót pedig Rob Urbinati vette át. Az immáron kvartettre karcsúsodott társaságot földijeikkel, a Slaughterrel egyetemben egy helyi lemezbolt tulajdonosa, Brian Taylor vette szárnyai alá, aki mindkét csapatnak felajánlotta, hogy finanszírozza demóik felvételeit, annak fejében, hogy a kazettákat – némi bevétel reményében – saját üzletében árulja. A bandák beleegyeztek az alkuba, így a Sacrifice felvette a kizárólag saját szerzeményeket tartalmazó The Exorcist demót, illetve ők nyitottak az Exodus előtt, akik éppen első észak-amerikai turnéjukon jártak.

Az együttes népszerűsége folyamatosan nőtt az undergroundban, amelynek eredményeként a Diabolic Force/Fringe Records-szal kötöttek szerződést. 1985 őszén vonult a zenekar a torontói Future Sound stúdióba, hogy rögzítse bemutatkozó lemezét, a Torment in Fire-t. Még ugyanazon év végén Kanadában a Diabolic Force, 1986 márciusában Európában a Roadrunner, Észak-Amerikában pedig a Metal Blade égisze alatt látott napvilágot az anyag. Amíg a korong nem jelent meg, a zenészek addig sem lustálkodtak, ugyanis folyamatosan új dalokon dolgoztak, és azokat 1985 végéig be is fejezték. 1986 júliusában az Open Sound stúdióban öntötték formába az új tételeket, ezt követően pedig intenzív koncertezés vette kezdetét.

Kitchenerben a Megadeth-szel közösen ők voltak King Diamond előzenekara; szeptemberben a quebeci Spectrumban játszottak; a montreali No Speed Limit fesztiválon a Possessed-del, a Voivod-dal, a D. R. I.-jal és az Agnostic Fronttal léptek fel; novemberben pedig hazai pályán, a Concerten Hallban melegítették be a közönséget a Reign In Blood-ot népszerűsítő Slayer előtt. Nagyon elkapta a csapat a fonalat, aktivitásuk a következő évben sem lohadt. Januárban, első ízben lépve át a kanadai határt, Detroitban és Chicagóban koncerteztek, februárban a fentebb említett új számokat egy demó formájában tették hozzáférhetővé, majd áprilisig újabb kanadai bulik következtek.

Ezek után látták elérkezettnek az időt, hogy Hamiltonban, a Grant Avenue stúdió falai között elkészítsék második albumukat, amely október 12-én Forward to Termination címmel került a boltok polcaira. Nem túlzás kijelenteni, hogy a Sacrifice esetében ugyanaz a fejlődés ment végbe, mint a Metallicánál az első két lemez között. Amíg a Torment in Fire egy gyilkos, zúzós, kizárólag a sebessége összpontosító, nyers hangzású anyag volt (pl. Turn in Your Grave, Homicidal Breath, Warrior of Death, Possession stb.), addig a Forward to Termination-ön változatosabban, érettebben közelítettek a thrash metal felé. Értelemszerűen az agresszió, a brutalitás, a súlyosság nem szenvedett csorbát, Rob Urbinati hisztérikus éneke is maradt a régi, csupán a fiatalok zenei horizontja szélesedett, az intenzív koncerteknek köszönhetően egy ütőképesebb, precízebb gárdává váltak.

Már az intróként funkcionáló címadó tételből kifejlődő Terror Strikes is hitelesen igazolja a leírtakat. Gyors, darálós, kíméletlen thrash riffek váltakoznak lassabb, málházósabb, középtempóba hajló részekkel, a keverésnek hála pedig a basszusfutamok is remekül hallhatók. A megklipesített Re-Animation témái kísértetiesen hasonlítanak az Agent Steel Rager című darabjára, a Cyanide a későbbi Metallica és Slayer világából merít, egyedül a záró Pyrokinesis utal valamelyest a Torment in Fire világára, egyben ez a lemez legrövidebb felvétele. Feltétlenül meglepetést okoz(hat)tak a majdnem 8 perces Flames of Armageddon-nal, amely egy fenyegető atmoszférával átszőtt, összetett, komplex felépítésű szerzemény. Ehhez a kompozícióhoz hasonlóan a The Entity is vészjósló hangulatú, kimért, a Metallica Master of Puppets korszakát idéző nóta. A hangzás is rengeteget fejlődött, szigorodott, elődjénél nagyságrendekkel jobb megszólalással bír a korong.

Mielőtt az anyag megjelent volna, 1987 júliusában a Milwaukee Metal fesztiválon léptek fel a Death Angel, a Trouble és King Diamond társaságában, novemberben a Nuclear Assault-tal játszottak, decemberben pedig Ottawában, Quebecben és Montrealban adtak koncerteket.

Harmadik lemezük, a progresszívebb húrokat pengető, kidolgozottabb Soldiers of Misfortune (1990) viszont már nem hozta lázba a rajongókat, ahogy a Michael Rosenthal dobossal készült Apocalypse Inside (1993) sem, és hiába gondozta ez utóbbi alkotást a Metal Blade, ekkoriban a thrash metal már senkit nem érdekelt. A banda annak rendje és módja szerint feloszlott, a muzsikusok teljesen hátat fordítottak a zenélésnek, csupán Rob Urbinati volt aktív a manapság parkolópályán lévő Interzone-ban.

A kvartett 2006-ban döntött úgy, hogy újjáalakul, azonban a visszatérő The Ones I Condemn (2009) egy felejthető alkotás lett. A csapat létezik, szórványosan koncertezik is, új hanghordozó kiadásának terveiről viszont nincsenek információim. Pályatársaikhoz hasonlóan a komolyabb áttörés nekik sem jött össze, megmaradtak a kultikus kedvencek szintjén, de első két művük mindenképpen a thrash metal história legdicsőségesebb, ugyanakkor a feledés homályába merült korongjai.

A cikk szerzője: Dávid László681 további cikk
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*