Greg Christian és Louie Clemente (Testament)

Történetünk főszereplői, az 1966-os születésű basszusgitáros, Gregory „Greg” Christian és a nála egy évvel idősebb dobos, Louie Clemente már 1983 táján ott szorgoskodtak abban a Legacy nevű Bay Area-i thrash metal formációban, amely két évvel később Testament néven írta be magát a műfaj történelemkönyvébe. Furcsa viszont, hogy a csapat 1985-ös demóján nem Louie, hanem Mike Ronchette dobjátéka hallható.

A Testament 1985-ben: Billy helyett még Zetro Souza, Clemente helyett Mike Ronchette

Onnantól azonban Christian és Clemente is aktív résztvevője volt a csapat világsztárrá válásának. Utóbbitól az ötödik Testament-album, a The Ritual megjelenését követően, vagyis 1993-ban váltak meg társai; a basszusgitáros pedig az eggyel későbbi Low album után, 1996-ban távozott a csapatból. A dobost Peterson-ék az éppen zajló turnén Paul Bostaph-fal (Forbidden, Slayer, Exodus) pótolták, akit rövid időn belül John Tempesta (White Zombie, Exodus, The Cult, Helmet, Prong stb.) váltott, míg Christian helyét Steve DiGiorgio (Control Denied, Sadus, Death, Iced Earth stb.) foglalta el.

Érdekesség, hogy a Testament 1987-es debütalbumának megjelenése előtt a Metallica Christiant is meghallgatta, mint a sajnálatos körülmények között elhunyt Cliff Burton lehetséges utódját.

Clemente és Peterson

Louie Clemente élete az együttesből való távozását követően viszonylag egyszerűen alakult. A zene világán kívül keresett és talált magának új hivatást: New York-ban nyitott üzletet, ahol modern képzőművészeti alkotások és bútorok kereskedelmével kezdett foglalkozni. 1985-ben született egyetlen lánya, Angelina időközben egy Felix nevű fiúgyermeknek adott életet, így a dobosban a Testament első nagypapáját tisztelhetjük.

A 2005-ös reunion (Clemente Chuck Billy-vel)

Clemente azonban még két alkalommal igent mondott egykori zenésztársai invitálására. Először akkor, amikor 2001-ben Chuck Billy-nél hererákot diagnosztizáltak, és a csapat jótékonysági koncertet szervezett, amelynek bevételéből énekesük gyógykezelését finanszírozták. Ez volt a Thrash of the Titans fesztivál, amelyen többek között olyan Bay Area-i csapatok léptek fel, mint a Vio-Lence, a Death Angel, az Exodus, a Heathen – és főzenekarként a Legacy. Utóbbi csapatban újra Steve „Zetro” Souza állt a mikrofon mögött, Eric Peterson mellett pedig ismét feltűntek a Testamentből távozott ős-tagok, Skolnick, Christian és Clemente. (A rendezvény más csapatok számára is jó alkalmat adott az összeborulásra: gyakorlatilag ez volt az utolsó szikra a Death Angel újraindulásához, az Exodus tagjaihoz pedig a csapat két egykori gitárosa, Kirk Hammett és Rick Hunolt is csatlakozott a színpadon.)

Az egykori klasszikus felállás első nagypapája

Christian 2004-ben szállt be az ugyancsak thrash-ben utazó New York-i csapatba, a HavocHate-be, amelynek második és egyben utolsó nagylemezén, a 2005-ös Cycle of Pain-en kezelte a négyhúros hangszert.

Még ugyanebben az évben (2005-ben) a Testament egy rövid európai fellépéssorozatra indult, amelyet egy újabb reunion-ként harangoztak be. S valóban, a 10 Days in May Tour állomásain újra a klasszikus felállás zúzott a színpadon, annyi kitétellel, hogy a dobosi feladatokat Clemente és a csapat egy másik korábbi ütőse, John Tempesta megosztva látta el (nem linkelem be ide, de a teljes koncert fent van – élvezhető minőségben – a YouTube-on).

Greg Christian

A koncertkörút sikerén felbuzdulva a zenekar egyrészt további európai, japán és amerikai időpontokat kötött le, másrészt Peterson szerette volna az eredeti felállással újravenni az 1999-es The Gathering albumot, Billy pedig abban reménykedett, hogy a következő lemez is ebben a felállásban készül majd. Majdnem így is történt, egyedül Louie nem bólintott rá az ötletre. Mivel 13 éve nem játszott teljes koncerteket, a karja nem bírta az ezekkel járó fizikai igénybevételt. Így aztán hivatalosan soha nem is csatlakozott újra a Testament-hez, az első közös, londoni fellépést viszont máig élete legnagyobb pillanatai közé sorolja.

2013: még a Testament basszusgitárosaként

A 2008-as The Formation of Damnation albumra tehát nemcsak Alex Skolnick tért vissza a Testament soraiba, hanem Greg Christian is. Ám hamarosan kiderült, hogy utóbbi elkötelezettsége csupán két album erejéig tartott ki: a Dark Roots of Earth megjelenését követően, 2013 végén ismét faképnél hagyta társait, méghozzá meglehetősen csúnya körülmények között. A válás oka elsősorban anyagi természetű volt. „Szar dolog híresnek, de szegénynek lenni” – nyilatkozta 2014 elején a Testament-ből távozott basszusgitáros a Blabbermouth.net-nek. Christian arra panaszkodott, hogy az azt megelőző 8 és fél évben egy centtel sem emelkedett a „fizetése”, holott a csapatnak látnivalóan egyre jobban és jobban futott a szekere.

2014: újra szólóban

„Ez a mi bandánk, Eric-é és az enyém. Greg 9 évig volt távol, mondhatni, a legnehezebb időkben hagyott cserben bennünket, és úgy akart visszatérni, mint egy egyenrangú partner. Amikor rájött, hogy ez nem lehetséges, nyilván csalódott volt” – kommentálta az esetet Chuck Billy.

A Trinity Fallen

A négyhúros hangszert – „a már megszokott módon” – ismét Steve DiGiorgio vette át Christian-tól, aki a Testamentből való távozását követően szinte azonnal csatlakozott a Meshiaak nevű ausztrál progresszív metál csapathoz. Ám nem sokáig maradt (a zenekar egyetlen, 2016-os lemezén így nyilván már nem az ő játéka hallható), hiszen 2014 végén, 2015 elején összehozta saját bandáját, a Trinity Fallen-t, amelynek tagjai a kevésbé ismert Nuclear Rabbit és Scorched Earth Policy zenekarok soraiból verbuválódtak. „Nem thrash banda vagyunk, sokkal inkább szimpla hard rock/heavy metal csapat, a Black Sabbath és a Led Zeppelin mai megfelelője” – nyilatkozta a basszusgitáros. A zenekar háromszámos bemutatkozó EP-je 2016 augusztusában látott napvilágot.

S hogy lesz-e még valamikor egy újabb Testament-reunion? A történtek ismeretében nem tartom valószínűnek.

Christian 2016-ban
About Alby 45 Articles
Az egykori Metal Attack/Rattle Inc. fanzine-ek képregényfigurája. Néhány évvel ezelőtt magánnyomozó-irodát nyitott, amely reflektorfényből eltűnt rockzenészek felkutatására szakosodott. :-)

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*