Green Day, Rancid – Papp László Budapest Sportaréna, 2017. június 18.

Először azt akartam írni, hogy láttam a világ egyik legjobb együttesét, ami akár túlzónak is tűnhet azok számára, akik nem voltak ott vasárnap a Papp László Budapest Sportarénában. Aki ott voltak, valószínűleg még mindig a hatása alatt vannak az átélteknek, különösen, ha végigpörgetik az ott készült és a YouTube-ra felkerült kalózfelvételeket. Így aztán maradjunk annyiban, a Green Day-nek köszönhetően az év koncertjének lehettem részese.

Billie Joe Armstrong

S hogy mitől volt az? A hangzástól, az előadott megaslágerektől, a fény- és show-elemektől, a trió színpadi teljesítményétől, nem utolsó sorban pedig az őrjöngésig lelkes közönségtől. A hangulattól, a pillanat varázsától és az ott létrejött közösségi érzéstől. Mindezeket nem biztos, hogy kedvenc zenekaraink koncertjén kapjuk meg, érhet teljesen váratlanul is a fent említett tényezők egyike vagy mindegyike. Hozzáteszem, én gyakorlatilag a kezdetektől, na jó, az 1994-es Dookie album óta csípem Billie Joe Armstrong-ék muzsikáját.

Mike Dirnt

Mi ez a zene? Metál semmiképpen. Ha kezdetben punk is volt, ma már biztosan nem az. Leginkább stadion-rocknak nevezném, olyan színvonalú produkciónak, amely többek között a Red Hot Chili Peppers, a U2, vagy Robbie Williams sajátja. Profizmus van benne és persze rengeteg pénz, és lehet őket fikázni, hogy eladták magukat, hogy elárulták az „eszmét”, holott a legtöbb zenész arra vágyik, minél szélesebb tömegekhez jusson el a művészete, a mondanivalója, hogy a lehető legtöbb embernek okozzon örömet dalaival. Hogy abból éljen meg (minél jobban), amit szeret csinálni, és hogy minőségi körülmények között csinálhassa azt, amihez a legjobban ért. Hát, a Green Day-nek ez megadatott, pontosabban megcsinálták. Jól végezték a dolgukat, magasan kiemelkedtek abból a mezőnyből, amelyben elindultak. Minimum 30 év munkája van benne. Minden elismerésem nekik.

Tré Cool

Ilyen szinten mi sem természetesebb, mint hogy nagyszerű zenészekről beszélünk; Billie Joe, a kortalan, festett szemű hobbit pedig óriási frontember, aki több évtized rutinjával a háta mögött néhány egyszerű, klisés mondattal az ujja köré csavarja a közönséget. És a tömeg ugrál, tombol, harsogja a dalokat, megy a circle pit, a crowdsurf és a stage diving – egy ILYEN koncerten! Oké, az átlagéletkor a színpad előtt valahol 18 év körül lehetett, a Green Day-rajongó szülők engedték el a koncertre a zene által megfertőzött gyermekeiket.

Jason White és Billy Joe

Többeknek is megadatott, hogy feljuthattak a színpadra, és együtt énekelhettek, zenélhettek bálványaikkal, ám vissza már ugraniuk kellett: hasast, hátast a tömegbe. Amibe beleköthetnék (nem teszem), az maga a setlist: az egyszeri rajongó számára mindig van tökéletesebb program annál, mint ami elhangzik, hiszen a legszívesebben a kedvenc dalainkat hallanánk, ami nem minden esetben egyezik meg a zenekar által összerakott best of-fal. A két és fél órás fellépés során a csapat számos színt villantott fel repertoárjából, kezdve a lázadástól a humoron át egészen az érzelmes, akusztikus líráig.

Hogy az előzenekar Rancid-ről is ejtsek néhány szót: bár nem voltak egy súlycsoportban a fő fellépővel, tisztességesen, profin és hangulatosan, gyakorlatilag egyben darálták le bő félórás programjukat. Meglehetősen hálátlan szerep a színpad egy szűk sávjában játszani az egyébként kitűnő dalokat – egy másik bandára várakozó közönségnek. Mint a szettjük után az első sorokból távozó kisebb csoport is bizonyítja, voltak, akik elsősorban miattuk jöttek el aznap este.

És bár az Arénában messze nem volt telt ház, aki ezt a programot választotta a hétvége lezárásának, egy felejthetetlen élménnyel lett gazdagabb. Legközelebb (ha lesz legközelebb) a lányaimmal megyek!

Az elhangzott dalok

Felvételről:

Bohemian Rhapsody (Queen)
Blitzkrieg Bop (The Ramones)
The Good, the Bad and the Ugly

Élőben:

Know Your Enemy
Bang Bang
Revolution Radio
Holiday
Letterbomb
Boulevard of Broken Dreams
Longview
Youngblood
2000 Light Years Away
Hitchin’ a Ride
When I Come Around
Burnout
Minority
Are We the Waiting
St. Jimmy
Knowledge (Operation Ivy-feldolgozás)
Basket Case
She
King for a Day
Shout / Always Look on the Bright Side of Life / (I Can’t Get No) Satisfaction / Hey Jude
Still Breathing
Forever Now

Első ráadás:

American Idiot
Jesus of Suburbia

Második ráadás:

Ordinary World
Wake Me Up When September Ends
Good Riddance (Time of Your Life)

A cikk szerzője: Coly 893 további cikk
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*