„Előfordul, hogy a hasadékban szörnyet találunk az ember helyett”

Levélváltás az Enter the Void tagjaival

A sludgecore/doom metalban utazó budapesti Enter the Void-nak ebben az évben jelent meg a második EP-je, amely az „Inner Struggles” címet viseli. Az énekes Viktort, Roley és Paca gitárosokat, a basszusgitáros Ádámot és Zsoltot, a dobost Dávid László kollégánk faggatta ki a csapat történetéről, a zenészek egyéb projektjeiről, hatásaikról, eddigi két kiadványukról, illetve a zenekarral kapcsolatos terveikről.

Dávid László: Srácok, köszönöm szépen, hogy elfogadtátok az interjúfelkérést, és köszöntelek benneteket a magazinunk oldalán. Mikor, hogyan jött létre a zenekar? Kinek az ötlete volt létrehozni az Enter the Void-ot?

Roley: Jómagam 2011 nyarán kezdtem el azon gondolkodni, hogy eleget pötyögtem már otthon egyedül; egyszerűen újra hiányzott a másokkal való zenélés. Nincs szó bonyolult sztoriról: akkor, a nyár végén szóltam Zsoltinak, hogy „időmilliomos” lettem, csináljunk valamit. Úgy emlékszem, néhány hét múlva már próbáltunk is. Szerencsére nem kellett sokáig egyedül cincognom a gitáron, mivel Paca szinte az első hónapban csatlakozott hozzánk. Emberi és zenei összecsiszolódásra pedig nem is volt szükség, hiszen e percben pontosan tizenöt éve ismerjük egymást.

Viktor: Engem Zsolti keresett meg 2013-ban azzal, hogy segítsek egy alakulóban lévő formációnak a magyar nyelvű dalszövegeik angolra fordításában és az énektémák kidolgozásában a már meglévő zenei alapokhoz. Ezeket áttanulmányozva újfajta, izgalmas feladatot és kihívást éreztem a dologban, úgyhogy elvállaltam. Zsoltival egyébként úgy alakult ki a közelebbi személyes ismeretség, hogy a Nadir „Exitus” című albumának énekfelvételei nála készültek a Revolver Sound Studio-ban. A többiek kilétéről viszont nem volt tudomásom, őket csak később volt alkalmam megismerni, amikor elkezdtünk rendszeresen próbálni. Ekkor derült ki, hogy Pacával már évekkel ezelőtt keresztezték egymást az útjaink, amikor a hajdani GOREZONE rádióműsor egyik adásának a vendége volt az akkori zenekara (Blood Is Fire), illetve játszottunk együtt még anno a Dark Clouds-szal, azaz a Nadir elődjével.

Paca: Anno nem volt olyan egyszerű bekerülni a csapatba, emlékszem, egész sorok kígyóztak a próbaterem előtt a casting-on… haha! Komolyra fordítva a szót, nekem is akkortájt lett némi felesleges szabadidőm, mert az a zenekar, amelyikben akkoriban zenéltem, egyre kevesebb elfoglaltságot jelentett, és ha jól emlékszem, végül elég kevés ideig is futott a kettő párhuzamosan, úgyhogy amikor Roley szólt, hogy Zsoltival zajonganak, és ketten még nem produkálnak elég vastag hangzást, kevés könyörgésre volt szükség, hogy beadjam a derekam.

Ádám: Zsolti kb. 2,5 éve jelentkezett nálam azzal, hogy basszusgitárost keres a zenekar. Mivel a magánéletem, az egyéb hobbijaim, a munkám és a másik két zenekarom (SepoQ, Elektrik Wale) mellett rengeteg szabadidőm van, belevágtunk. :)))) A többi arc többnyire ismerős volt az underground bugyraiból. Emberileg, zeneileg is stimmelnek az elképzeléseink, szóval én így váltam a sötétség részévé.

D. L.: Korábban, illetve jelenleg is aktívak voltatok/vagytok más formációkban; ezekről a csapatokról is mondanátok pár szót?

Viktor: A Nadir-nak még idén új lemeze jön ki „The Sixth Extinction” címmel, amely az előző anyaghoz hasonlóan konceptalbum lesz, annak a tematikáját folytatja. Az énekfelvételekkel épp’ a minap készültem el. A jelenlegi, illetve volt Nadir-tagokból álló Our Existence Is Punishment projektnek szintén születtek új dalai, idővel ezeket is formába öntjük és megjelentetjük majd.

Paca: A már emlegetett Blood Is Fire volt talán a “jelentősebb” csapat a kétezres évek elején-közepén underground hardcore/metal szinten, abban gitároztam hét évig. Azzal a zenekarral két Európa-turnéig és több külföldi fellépésig jutottunk.

Zsolti: 1990 óta játszom bandákban és elmondhatom, hogy több-kevesebb sikert szinte mindegyikkel elértem. A Slow Fermenting nevű csapatban kezdtem, a feloszlásunk után kerültem a Dawncore-ba, ahol gyakorlatilag második dobosként egész a végéig ott voltam. Közben előfordult, hogy a Burning Inside-ban is kisegítettem. A feloszlás után szinte azonnal beszálltam a Fallen Into Ashes-be, velük nagyjából tíz évig zenéltünk. Eközben elkezdtem más projektekben is játszani, ilyen volt a Zero Tolerance, a Penalty Kick, a Nec Pluribus Impar (később Divine Damnation). Utóbbiak feloszlása után Roley-val kezdtünk zenélni, és szinte egyből jöttek is a számötletek. Eközben még hardcore-vonalon is volt egy bandám, a Drive Me Dead, de ez csak pár évig futott, ma már nem létezik.

D. L.: Főállású” bandaként vagy projektként kezelitek az Enter the Void-ot? Mi a célotok vele?

Zsolti: Most már abszolút főállású bandaként kezelem, de kezdetben csak hobbi volt. Közben a régi bandáim megszűntek, feloszlottak, így maradt az ETV. Mellette nem zenélek máshol.

Roley: Nekem is csak ez az egy bandám van. Nagyon fontos számomra, hogy kikkel töltöm az időmet, illetve – ha feltételezzük, hogy szorult belém némi kreativitás – akkor annak az erejét szeretném csupán egyetlen fókuszba irányítani. De a mindennapok forgása nem is adna lehetőséget még egy zenekarra. Amúgy semmi tervem nem volt az egésszel, csak és kizárólag a zene izgatott, illetve hogy a régi spanokkal újra tudjak időt tölteni. Se stúdiófelvétel, se koncert… zenéljünk, röhögjünk egyet a nap végén. Persze, amikor minden összeállt, én is éreztem, hogy érdemes lenne másoknak is megmutatni, hogy valójában mit is csinálunk.

Paca: Részemről az egyetlen zenekar, amelyikbe energiát fektetek, többre nem is jutna időm. Hatalmas céljaim, vagy naiv elképzeléseim nincsenek már a zenélést illetően, főleg, hogy egy szűk réteget érdeklő stílusban nyomulunk egy amúgy is kicsi piacon, úgyhogy különösebb stressz nélkül lehet tolni, ami belőlünk jön. Nem kell aggódnunk, hogy ki tudjuk-e termelni a próbaterem bérleti díját vagy egy új húrkészlet árát, a cél, hogy jól érezzük magunkat, és ha ebből sikerül másoknak is átadni, akkor már bőven meg is érte.

Viktor: Az ETV egy folyamatosan működő zenekar. A célunk alkotói és baráti közösségként tevékenykedni, vagyis a zenélésre rendelkezésünkre álló idő tartalmas és szórakoztató eltöltése, kreatív hajlamaink kiélése mellett. Most, hogy már két anyagunk is napvilágot látott, azon vagyunk, hogy rendszeresen koncertezzünk országszerte. Mindezt olyan módon szeretnénk elérni, hogy amennyire csak lehet, a többi zenekarunkra is ráirányítsuk a figyelmet.

Ádám: Én jelenleg három csapatban tevékenykedem. Az úgynevezett „főzenekaromban”, a SepoQ-ban gitározom. Ott én írom az alapokat, aztán jöhet a buli és a zenélés. Erről külön könyvet tudnék írni. 🙂 Doom & roll-t játszunk, a csapat már 11 éves lesz idén. Kész őrület! 🙂 Az Elektrik Wale-ben basszusgitározom. Az együttes másik két tagja Indy (gitár, ex-Burning Inside, ex-New Seed ‘55, ex-Sedative Bang) és Kiss András (dob, Tragic, Her Highness). KNUP stílusban egyedülállóak vagyunk, asszem, úgy 3 éve. 🙂 Az ETV-t sem projektként kezelem. A lényeg a zenélés, a fergeteges hangulat és persze a sok élmény, ami a zenekarosdival jár. 🙂

D. L.: Mire utal a zenekar neve?

Ádám: Az Enter the Void az egyik kedvenc filmem. Iszonyat beteg a téma és a megvalósítás is. Éppen mentünk hazafelé az egyik próbáról, és filmekről beszélgettünk. Ezt is szóba hoztam. A többi történelem, mert pontosan nem emlékszem már, hogy ki volt az, aki felvetette, hogy ez legyen a zenekar neve. 🙂 A cím hangzása és jelentése abszolút illik a zenekar lényegéhez.

Roley: Itt biztos valami okosságot kellene mondani… Számomra azt jelenti, hogy sokszor bátornak kell lenni az életben, és néha akkor is meg kell hozni bizonyos döntéseket, amikor nem feltétlenül látjuk a következő lépést.

D. L.: Milyen gyakran próbáltok? Mennyi időt tudtok fordítani az együttesre?

Zsolti: Heti egy próba, ennyi fér bele az időnkbe. Nagyjából akkor szoktunk minden zenekart érintő dolgot is egyeztetni, megbeszélni.

D. L.: Hogyan zajlik a dalszerzés? Ki felel a szövegekért, a zenéért?

Roley: Mindenképpen szeretném hangsúlyozni, hogy amit hallasz, az közös munka. Ugyanakkor a számokat jómagam írom az elejétől a végig, amit a próbateremben veszünk át közösen, majd mindenki hozzáteszi a maga részét. Gitárügyileg azt tudom mondani, hogy nagyon szeretek Pacával játszani, mivel elég gyorsan megérezzük – remélem ő is így gondolja –, hogy mit akar a másik, milyen riffre mi legyen a „válasz”, hogyan haladjon – együtt vagy külön – a két gitár. A szövegek kapcsán megint csak én vagyok a hunyó. Az egyébként magyarul megírt folyamot Viktor fordítja le angolra, de az az igazság, hogy ezek a szövegek Viktor nélkül nem sokat érnének. Ugyan súlyos témákat feszegetnek, de Viktor habitusa, hangja, az egész kiállása tölti meg azokat élettel, nemcsak a koncerteken, hanem a próbákon is. Neki nagyon komoly szerepe van a zenekarban: ő a végső láncszem. Ha jól emlékszem, legalább három évig toltuk mindössze hárman – hóban, sárban, fagyban, negyvenfokos hőségben is. Számomra ez nem volt könnyű időszak, mert élt bennem egy érzület azzal kapcsolatban, hogy mit kellene kihoznunk a zenénkből, s noha mindhárman hoztuk magunkat, mégiscsak hiányzott a kirakós két darabja. Voltak próbálkozások, amelyek kudarccal végződtek, de kitartottunk. Majd érkezett Ádám, aki amellett, hogy jó arc is, bőgőjátékával vastagabbra húzta a zenénk kontúrjait. Viktor eredetileg az első EP-nk stúdiófelvételeire „szerződött” hozzánk, és mondanom sem kell, óriási visszaigazolás volt, hogy végleg csatlakozott hozzánk. Azóta is szoktam mondani: az ETV-narratíva, ha létezik, az ő énekével vált teljessé.

Paca: Roley tökéletesen megfogalmazta. Talán annyival egészíteném ki, hogy szerintem neki még mindig van legalább két lemezre elegendő használható ötlete, úgyhogy jó ideig van mire építeni. Szinte kész számokkal szokott lejönni. Amikor a próbán másodjára-harmadjára hallgatom az ötleteit, fejben nekem már gyakran ott helyben ki is kristályosodik, hogy milyen hangulatot volna jó mellétenni, aztán azt próbálom megvalósítani. Általában kell három-négy próba, mire minden a helyére kerül.

Ádám: Mivel gitáros is vagyok, a dalszerzésnél a megszokott basszusgitáros-szemléleten felül plusz színt is szeretnék belevinni a „dalokba”. Miután Roley megírta az alapokat és a részek összeálltak, mindenki előtt szabad a pálya. Onnantól már csak fixálni kell a témákat, és megjegyezni azokat.

D. L.: Tavaly jelent meg első anyagotok, a „Cure for Ulcerated Wounds”. Hogyan jellemeznétek a felvételt? Mondjátok el róla a legfontosabb tudnivalókat!

Zsolti: A felvételek a Revolver Sound Studio-ban készültek, ahol én is dolgozom, így viszonylag nem volt nehéz választás, hogy az anyagaink itt fognak készülni. Általában az a jellemző, hogy nem erőltetett tempóban vesszük fel a számokat, szerencsére itt ezt megtehetjük: az előző anyag zenei részét például 2013-ban kezdtük el rögzíteni. Aztán, amikor Viktor csatlakozott, akkor került szép lassan az anyag olyan állapotba, amiből aztán 2016-ban megszületett a végeredmény. Mondanom sem kell, mire az anyag kijött, már az új EP is fel volt véve.

Viktor: A „Cure…” EP volt a próbája annak, hogy Roley zenei elképzelései és szövegeinek angol változatai, valamint az én vokális ötleteim mennyire lehetnek életképesek együtt. Amint úgy éreztem, hogy sikerült ráhangolódnom Roley dalírói stílusára és gondolatvilágára, nekiálltam a témáim kidolgozásának, abban a reményben, hogy ő és a többiek is elégedettek lesznek az eredménnyel. Egészen más módszerrel folyt a munka, mint ami a Nadir esetében bevált, és már csak ezért is döntöttem úgy, hogy belevágok. Nem megrendelésre akartam legyártani bármit is! Ha az ember nem tud azonosulni valamivel, akkor azt kár erőltetnie. Az azóta írt, illetve íródó ETV-számok viszont már valóban közös erőfeszítések útján, a próbák alatt kerültek/kerülnek kidolgozásra. A stílusunk fő összetevői és a hangzásunk az előző EP-n lényegében már kialakult, a „Scratching the Wall” az egyik legnagyobb közös kedvencünk róla (élőben is rendszeresen játsszuk), mostanra azonban még tovább súlyosodtunk, és merészebb megoldásokhoz is előszeretettel folyamodunk a dalszerzés terén.

Paca: Mire a konkrét felvételre került a sor, már nagyon a kezünkben voltak a számok, úgyhogy a gitárokat/basszust egy-egy hosszabb délután alatt fel is vettük. Utólag persze én mindig variálnék, és lehet, hogy odatennék még egy délutánt, legalább az én gitársávjaimat illetően, de az összképet, az EP hangulatát illetően nagyon meg voltam elégedve. EP-ről EP-re gyűlik a tapasztalatunk, és már alig várom, hogy miután megszülettek a számok, újra stúdióba vonulhassunk!

Ádám: Óriási élmény volt a felvétel! Hárman álltak felettem, és nézték/hallgatták, hogy mit is csinálok, mi is lesz a végeredmény. :))))) A viccet félretéve, mivel a felvétel előtt nem sokkal kerültem a képbe, a demót hallgattam, plusz a próbákon izzadtam a véglegesítésekkel. 🙂 Gyakorlatilag a meglévő témákat boncolgattam, aztán együtt tökéletesítettük azokat. Úgy érzem, jó munkát végeztünk, elégedett vagyok.

D. L.: Ami engem illet, úgy vettem észre, hogy a Neurosis komolyan rányomta a bélyegét a dalokra. Rajtuk kívül mely bandákat soroljátok még a legfontosabb hatásaitok közé?

Roley: Gondoltam, hogy valaki előbb-utóbb kiszúrja a Neurosist.  Na de mindenkinek megvannak a maga hatásai, zenei szocializációja, nem igaz? Számomra még mindig ők a legnagyobbak, főleg a korai időszak lemezeit tartom fantasztikusnak. De a Converge, a Tool, a Crowbar, az Undying, a Dimmu Borgir és a Slayer is nagy kedvencem, ahogy a korai Machine Head-et is imádom. Sok metált és hardcore-t is hallgattam. Remélem, hogy miközben az ember nem tudja magát függetleníteni a több évtizedes hatásoktól, azért nincs szó szolgalelkű másolásról.

Zsolti: Persze, a Neurosis nálam is alap, de nagyon sok minden más is, például a korai thrash-, death-vonal, illetve rengeteg hardcore bandát is szeretek, de azokat is inkább a ’90-es évekből. Pont a Neurosis-hatás miatt tetszettek meg Roley ötletei, számai. Előtte soha nem játszottam ilyen zenét, talán a Dawncore-nak voltak ilyesmi témái, de ott nem feltétlenül csak ezen volt a hangsúly. Később pedig sokáig csak hardcore bandákban doboltam. Szóval nekem ez egy nagy álmom volt, hogy lehessek ilyen zenekarban.

Paca: Én is imádom a korai Neurosis-t, és nagyon örülök, hogy valaki kiérzi a zenénkből a hatásukat, de szerintem még lenne hová lassulni ebben a tekintetben, haha! Szóval a metál nagyon hangsúlyos, a Neurosis mellett én is a Dawncore-t emelném ki mint fő hatásunkat. Én személy szerint az elmúlt időben Majority Rule-t és Burst-öt hallgattam még sokat, ami remélhetőleg a témáimban is tükröződik. Nálam a skála egyébként nagyon széles, és egyáltalán nem korlátozódik a fémzenére. Számomra minden zenében a hangulat a legfontosabb elem, és onnantól aztán lehet komolyzene vagy akár darkstep is.

Ádám: Furcsa, de ezt a stílust játszani szeretem, hallgatni kevésbé. Amúgy minden jöhet, ami megfog. Hallgatok a ’60-as, ’70-es évek hippijeitől kezdve Yelle-en át és a metál vonalon keresztül a legdurvább zenékkel bezárólag mindent. 🙂

Viktor: Ami az ízlésvilágunkat és a hatásainkat illeti, a srácok által felsorolt bandák közül rengeteg jelent közös nevezőt. Amúgy a legdallamosabb zenéktől a legdurvább irányzatokig rengeteg minden „játszik” nálam is. Nem mellékesen, nekem is azonnal a Neurosis neve ugrott be (egyebek mellett) az ETV-dalokkal való ismerkedés közben, ami első benyomásként elég meggyőző volt… 🙂

D. L.: Az EP-t fizikai formátumban is közzétettétek, vagy csak a Bandcamp-oldalatokon keresztül lehetett hozzájutni?

Zsolti: Nem hiszem, hogy megjelentetjük fizikai formátum: túl nagy befektetésnek tartom, ráadásul nem vagyunk az a rengeteget koncertező banda, hogy annyi lemezt eladjunk a bulikon; másrészt szerintem ma már nem is vesznek annyi hanghordozót az emberek. Mondjuk, ha lehetőségünk lenne vinyl-en kiadni, abban benne lennék. A Bandcamp mellett igyekszünk más zenemegosztó oldalakra is felpakolni az anyagot, jelen vagyunk már az iTunes-on, a Deezer-en és a Spotify-on is.

D. L.: Mekkora hírverést csaptatok a felvételnek?

Zsolti: Csak a szokásos Facebook-kampány volt, illetve megpróbáltuk minél több, metállal foglalkozó internetes szaklapnak is elküldeni; mindenki nagyon készséges volt, és kirakta a hírt, amiért külön köszönet.

D. L.: Idén egy újabb EP-vel, az „Inner Struggles”-szal rukkoltatok elő, amely sokkal súlyosabb, komorabb lett elődjénél; ahogy megfogalmaztátok, mélyebbre ástatok, még alaposabb betekintést engedtek a formáció zenei világába. Ez utóbbi mit jelent? Szándékos, tudatos lépésről vagy természetes fejlődésről beszélhetünk?

Roley: A magam nevében azt tudom mondani, hogy nem volt tudatos a „mélyebbre ásás”. Talán az egyik emberi hibám jelenik meg ebben az esetben, nevezetesen, hogy mindig, minden helyzetben az embert keresem. Őt a maga valójában, és olykor az is előfordul, hogy a hasadékban szörnyet találunk az ember helyett. Ugyan nem vagyok egy vészmadár típus, de azt látom, hogy a posztmodern korszak a maga sajátosságaival felzabálja emberi mivoltunkat, nehéz „megtartani magunkat”. Van internet, chat, hadd ne soroljam, mégis küzdenünk kell a kapcsolatainkért, magunkért, olykor egymásért is. Az „Inner Struggles” az én olvasatomban erről szól. S hogy tudatos fejlődésről van-e szó? Ezt a fogalmat sosem tudtam igazán értelmezni, más zenekarok esetében sem, hiszen ahány hallgató, annyi vélemény és érzület, annyi reakció. Amit az egyik fejlődésnek lát, azt a másik „árulásnak” és így tovább. Abban bízom, hogy természetes módon, görcsölés nélkül sikerül építkeznünk, és nemcsak saját magunknak, hanem a zenénket hallgatóknak is tudunk élményt nyújtani.

Zsolti: Az eddig kiadott kilenc számunk összességében hat év termése; vicces, de a lemezen a számok sorrendje is teljesen ezt követi, azaz az első album első száma a legrégebbi és így tovább. Szóval a zenekar fejlődése tökéletesen követhető, ha egymás után meghallgatjuk őket.

Roley: Tényleg nem írunk hetente számokat; lassan, türelmesen másszuk meg a hegyet.

D. L.: Hogyan foglalnátok össze az EP lényegét a „Cure…”-hoz viszonyítva? Értem ez alatt a dalok felépítését, karakterét, a hangzást stb.

Roley: Az „Inner…” szerintem sokkal karakteresebb, bátrabb anyag, kiforrott egésznek érzem. Kaptunk olyan visszajelzést, hogy ez már „sok”, hosszúak és bonyolultak a számok. Csak az tudom mondani, hogy bárcsak lenne lehetőségem 25-30 perces számokat írni. 🙂 De a többiektől biztos megkapnám a magamét, így ezt a vágyamat titokban tartom. 🙂 Egy kicsit komolyabbra fordítva a szót, azt hiszem, hogy a súlyosság a jövőben is megmarad, sőt.

Zsolti: Tény, hogy jobban is szeretjük az új számokat játszani, a koncertprogram is ezekre épül. Valahogy úgy érezzük, hogy ez most az igazi arcunk. Nekem a régi számaink is nagy kedvenceim, bár talán még inkább útkeresők, de szerintem az, hogy 4-5 éves számokat is ki tudtunk adni 2016-ban, mindenképpen azt jelenti, hogy ma is megállják a helyüket.

D. L.: Mindenképpen kiemelném az „Old Man”-t, amely eddig a legsúlyosabb, legösszetettebb szerzeményetek, kis túlzással kimeríti a zenei perverzió fogalmát.

Roley: Köszi, ezt a minősítést dicséretnek vesszük! 🙂

Zsolti: Számomra az az érdekes ezzel a számmal kapcsolatban, hogy azt gondoltam, koncerten nem fog működni, de úgy veszem észre, hogy ez egyáltalán nem így van.

Viktor: Sőt, mondhatni, a műsor egyik hangulati alappillérévé vált. Szövegileg sem kevésbé súlyos: egy elfecsérelt életről, a hiábavalóság késői felismeréséről és a dicstelen elmúlásról szól.

D. L.: Tervezitek esetleg, hogy klipet is forgattok valamelyik számhoz?

Zsolti: Klasszikus, „teremben zenélünk” témájú klipet biztos, hogy nem. 🙂

Roley: Ez jelen pillanatban nem szerepel a terveink között.

D. L.: Viktor, mennyire énekelsz másképpen, mint a Nadir-ban vagy az Our Existence Is Punishment-ben? Az ETV-ban szándékosan mellőzöd a védjegyedként aposztrofálható, narrátor-jellegű szövegmondást?

Viktor: A dalok színes karaktere és szerteágazó felépítése miatt kezdettől fogva úgy álltam hozzá, hogy akár egy számon belül is igyekszem kitolni a határokat, és valami mást, újat nyújtani a Nadir-hoz és az OEIP-hez képest, már amennyire tudok. Na persze sosem öncélúan, vagyis pusztán az extrémitás kedvéért, hanem ahogy az adott téma szerintem megkívánja. Ebbe a szövegmondás is bőven belefér, úgyhogy azt sem hanyagolom, most viszont egyedül az „Old Man” bevezető részében éreztem szükségesnek és hatásosnak.

D. L.: Ez az anyag is csak a Bandcamp-en érhető el? CD-n, esetleg bakeliten való kiadásra nem gondoltatok?

Zsolti: Egyelőre csak ott lehet hozzájutni, de közeljövőben az előbb említett zenemegosztókra is fel fog kerülni.

D. L.: Az EP-vel megpróbáltok külföld felé is nyújtózkodni?

Zsolti: Ami a koncertezést illeti, persze, nem lenne rossz, de úgy gondolom, hogy bőven nem tartunk még itt. Egyelőre annak is örülünk, hogy meghívtak bennünket játszani külföldi bandák elé. Az anyag terjesztése pedig lényegében a külföld elérését is magába foglalja. De tervben van, hogy elküldjük az anyagot pár külföldi oldalnak is, ezeket Viktor intézi.

D. L.: Miután régóta tevékenykedtek a hazai undergroundban, és komoly tapasztalat áll mögöttetek, mi a véleményetek a magyar földalatti metál mozgalomról? Folyamatosan követitek az aktualitásokat, fejleményeket?

Zsolti: Én lényegében 1990 óta ebben tevékenykedem, persze sok minden változott, de végül is jó látni, hogy az underground még mindig létezik. Az már más kérdés, hogy a koncerttermek száma sajnos elég korlátozott, de ahogy én látom, az emberek többsége szeret egy jól bejáratott helyre járni, ami most talán a Dürer Kert. Zenekari szempontból egy kicsit unalmas mindig ott játszani, de oda legalább eljönnek az emberek.

Viktor: Természetes, hogy közvetlen közelről szembesülünk az itthoni mozgalom történéseivel. Igen örömteli, hogy mára beérett azoknak a srácoknak a munkája, akik amellett, hogy maguk is zenélnek, koncertszervezőként szintén régóta aktívak. A legtöbben jó ismerőseink vagy barátaink. Előttük már a legnagyobb, legismertebb koncerthelyszínek és fesztiválok kapui is megnyíltak, ráadásul a klubéletben egy fiatalabb korosztály is pörög. Szerencsére mindkét irányból kapunk meghívásokat, és közben az újonnan megnyíló helyeket is alkalmunk van „letesztelni”. Sajnos a kevésbé felkapott klubok ma sem képesek tartósan fennmaradni, így el sem jutnak odáig, hogy rendesen be tudják járatni a nevüket. (Hogy a saját hibájukból vagy sem, az más kérdés.) Márpedig amíg ebben nincs pozitív változás, addig az underground bandáknak is nehezebb előbbre jutni. Főleg amikor a népszerűbb klubok léte is veszélyben forog, aminek ráadásul a közönség éppúgy megissza a levét, mint a fellépési lehetőséget kereső zenekarok. A világháló térnyerésével bárki képes folyamatosan tolni az emberek orra alá az aktuális információt, sokaknak roppant kényelmes is a tájékoztatásnak, illetve tájékozódásnak ez a módszere, de úgyis azok a csapatok kerülnek be hosszabb távra a köztudatba, akik elsősorban koncertfronton vannak állandóan szem előtt.

D. L.: A jövőbeni terveitekről mit kell tudnunk? Hogyan néz ki az ETV idei naptára, menetrendje?

Zsolti: Nincsenek világmegváltó terveink, ahová hívnak, és ahová úgy látjuk, hogy érdemes elmenni, oda megyünk. Lesz egy bulink augusztus 5-én Budapesten, bővebb információt a későbbiekben a Facebook-on találhattok majd. Egyébként pedig szép lassan elkezdjük megírni a harmadik lemezt, amit én szeretnék 2018 közepe-vége felé megjelentetni.

Roley: Új EP, már jövőre? Még jó, hogy szólsz haver! 🙂

Viktor: A sorrend, amelyben a zenekaraink új dolgokkal rukkolnak elő, várhatóan a következő lesz: Nadir, Ghostchant, Our Existence Is Punishment, Enter The Void. Persze egy most még nem tervezhető komolyabb buli bármelyik csapatnál bejöhet, és akkor átmenetileg borul a sorrend, mert akkor az adott buli élvez majd prioritást.

Köszönöm szépen a válaszaitokat, és sok szerencsét kívánok nektek!

Zsolti, Viktor, Roley, Paca, Ádám: Mi köszönjük a lehetőséget! Köszönjük, hogy kiemelten foglalkoztok a zenekarral, és nagyon nagyra értékeljük, hogy ennyire szívügyetek az underground metal, azon belül is a hazai színtér! Sok sikert kívánunk neked és a többieknek a Rattle Inc-hez!

About Dávid László 851 Articles
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*