„Abbás vagy vagy Boney M.-es?”

– tettük fel egymásnak a kérdést még általánosban, vagyis a ’70-es évek végén, ’80-as évek elején. Amikor egy kissé megkomolyodtunk, már „Beatles vagy Rolling Stones?”-ra, a rockzene peremvidékére érve pedig „Black Sabbath vagy Deep Purple?”-re módosult ez a dilemma.

A ’80-as években, a heavy metal műfajával való ismerkedés során valahogy mindig egyszerre érkezett az életembe két hasonló kaliberű banda, választanom szerencsére maximum annyiban kellett köztük, hogy melyiket tartom inkább a kedvencemnek. Judas Priest és Iron Maiden, Running Wild és Helloween, Testament és Death Angel – ezek a legegyértelműbb párosítások, amelyekre emlékszem, és mivel mindig a súlyosabb, mélyebb, sötétebb megszólalást preferáltam, egyértelmű volt, hogy a fent említett csapatok közül melyek álltak közelebb hozzám. Dávid barátommal is eszerint osztottuk fel a megszerzendő anyagokat: ő a Walls of Jericho-t vette meg műsoros kazettán, én a Branded and Exiled-ot, ő a The Ultra-Violence-t, én a The Legacy-t – amiket aztán gyorsan át is másoltunk magunknak.