„A mai napig büszke vagyok a névre, szerintem nagyon eltaláltuk”

Levélváltás Bogdán Lászlóval, az egykori Brutal Metal fanzine szerkesztőjével

12 évesen talált rá a műfajra, és nagyjából onnantól foglalkozott fanzine-készítéssel is. Nem szereti a műfaji megkötéseket, a nagy klasszikusok viszont sokáig elkerülték. Hogyan készült lapjuk, a mindössze négy számot megért Brutal Metal, és hogyan működött akkoriban a hazai underground metal színtér? Lacinak kollégánk segített felidézni a többévtizedes emlékeket.

Dávid László: Laci, nagy tisztelettel és szeretettel köszöntelek a Rattle Inc. nevében. Mielőtt a zenére rátérnénk, kérlek, mondj magadról néhány szót: hány éves vagy, hol élsz, mivel foglalkozol, van-e családod?

Bogdán László: Szeptemberben leszek 42 éves. Budapesten élek, de csak 8 éves koromban költöztünk fel a fővárosba, előtte a Nógrád megyei Honton éltem. Saját vállalkozásban filmeket fordítok angolról magyarra. Egy kislányom van, három és fél éves, az anyukájával már nem élünk együtt.

D. L.: Hogy tetszik az oldalunk?

B. L.: Hadd gratuláljak hozzá: nagy örömmel olvastam, hogy újraindult a lap, és nagyon tetszik, ahogy a kor követelményeinek megfelelő módon próbáljátok továbbvinni az újságot.

D. L.: Jelen interjú keretében egy kis múltidézésre invitállak, kezdhetjük?

B. L.: Persze, egy kis nosztalgia mindig jöhet! Remélem, hogy mindent sikerül felidéznem.

D. L.: Mikor, hogyan, kinek/minek a hatására fedezted fel a heavy metal muzsikát? Melyek voltak a legelső előadók/lemezek/dalok, amelyeket megkedveltél?

B. L.: Az általános iskola hatodik osztályában találkozhattam először ezzel a zenével. Már nem emlékszem konkrétan, hogy ki, de a baráti társaságom valamelyik idősebb, középiskolás tagja kezdett el heavy metal együtteseket mutogatni nekünk, és szinte azonnal egyértelmű volt számomra, hogy ez az én zeném. Az első kazettám a Helloween Keeper 1-e volt 12 éves korom körül, és onnantól kezdve nem volt megállás.

D. L.: Hogyan jutottál el a durvább, szélsőségesebb irányzatok felé? Van-e olyan metal műfaj, zenekar, amelyet abszolút nem kedvelsz?

B. L.: A keményebb előadók aránylag gyorsan megtaláltak. Az első igazán extrém lemezem a Morbid Visions volt a Sepulturától, 13 éves koromban. Számomra egyszerűen minden a helyén volt azon az albumon, és onnantól gőzerővel kezdtem el felfedezni a hasonló zenekarokat. Ez az időszak pedig tökéletes volt erre, hiszen gombamódra szaporodtak a thrash-death zenekarok. Igazából nem létezik olyan metal műfaj, amelynek ne hallgatnám volna meg egy-egy képviselőjét. Nem szeretek skatulyázni, jöhet akár glam vagy doom is, mindenben megtalálom azt, ami tetszik, illetve a metal műfaján kívül is akadnak kedvenceim. Viszont meglepő módon az igazi klasszikusok engem mindig elkerültek. Eleinte teljesen kimaradtak az olyan együttesek, mint a Led Zeppelin, az AC/DC, az Iron Maiden, a Motörhead, stb. Egy-egy számukat nyilván ismertem, vagy még szerettem is, de sosem érdekeltek vagy mozgattak meg annyira, hogy komolyabban hallgatni kezdjem őket. Vicces, hogy például az Accept-et a két évvel ezelőtti budapesti koncertjén ismertem meg igazán, és a Blind Rage-et azóta is hallgatom, de továbbra sem vettem a fáradtságot, hogy jobban beleássam magam a régi albumokba. A thrash mellett manapság a power metal vonz igazán, a Blind Guardian abszolút kedvencem, értük hajlandó vagyok akár Londonig vagy más európai városig is elmenni. 🙂

D. L.: A szüleid támogatták a metal zene iránti rajongásodat?

B. L.: A szüleim egyáltalán nem szóltak bele ebbe, sőt, édesapám egyszer még borítót is rajzolt az egyik Brutal Metalhoz. Elég liberális felfogásban neveltek: amíg minden rendben volt körülöttem, addig nem érdekelte őket, hogy milyen zenét hallgatok. Egész fiatalon, kb. 13-14 évesen még koncertekre is elengedtek (az első koncertem, azt hiszem, a Running Wild volt), ami azt gondolom, hogy elég nagy dolog, bár mai szemmel nyilván már nem annyira.

D. L.: Mikor döntötted el, hogy fanzine-t fogsz szerkeszteni? Mely fanzine-ek adták az ihletet, az inspirációt, melyek jelentettek számodra a követendő példát?

B. L.: Általános iskolában az egyik legjobb barátommal és osztálytársammal, Majkával kezdtük el felfedezni a zenéket, és együtt találtuk ki, hogy újságot kellene csinálni, ha már ennyire rákattantunk a zenére. A Metallica Hungaricával találkoztunk először, de azután persze sorra fedeztük fel az akkori, mára már klasszikusnak számító fanzine-eket, mint a Panic, a Feszültség és természetesen a Rattle Inc. Mindegyikből tanultunk valamit, és a tanultakat később megpróbáltuk hasznosítani is.

D. L.: Ha jól tudom, nagyon fiatalon kezdted el ezt a munkát, igaz?

B. L.: Igen, ahogy említettem, kb. 12 évesen találtam rá a metalra, és a fanzine-készítés sem sokkal később kezdődött. Az első „cikkeink” mai szemmel nyilván elég megmosolyogtatóak, de lelkesek voltunk, és imádtuk csinálni az újságot.

D. L.: A Brutal Metal elnevezés honnan jött?

B. L.: Őszintén szólva már fogalmam sincs, szerintem ketten ötlöttük ki. Az biztos, hogy valami brutálisat akartunk, és ennél brutálisabb nincs is. 🙂 A mai napig büszke vagyok a névre, szerintem nagyon eltaláltuk.

D. L.: Hogyan állt össze a stáb? Kik voltak a szerkesztőtársaid? Fix emberekkel dolgoztál, vagy külsősök is besegítettek?

B. L.: A Brutal Metalt tartalmilag eleinte csak ketten készítettük Majka barátommal, később viszont levelezés útján megismertem Bak Árpit (Suca), és ő ajánlotta nekünk Végh Tibit (Mad Butcher), aki aztán igazi fanzine-t csinált a lapból a grafikáival, rajzaival. Ő egyedül dolgozott a külalakon, és szerintem borzasztóan profi munkát végzett. A Brutal Metalt követően viszont már csak Suca, Mad Butcher és én dolgoztunk a Pulling Teeth-en. Eleinte még Majka is besegített, de mivel más gimnáziumba kezdtünk el járni, eltávolodtunk egymástól, és a munkakapcsolat is megszakadt.

D. L.: Hogyan osztottátok el egymás között a munkát?

B. L.: Természetesen voltak állandó rovatok, ezeket felosztottuk, illetve mindenki felvetette, hogy még kikről szeretne írni. Szerencsére nem nagyon volt átfedés, hiszen már akkoriban is nagy volt a színtér. Mondhatjuk, hogy nálam futottak össze a szálak, én gyűjtöttem be a kész anyagokat, gépeltem le a cikkeket, küldözgettem mindent és a sokszorosítást, terjesztést is nagyrészt én intéztem, de mindenki kitett magáért.

D. L.: Arra kérnélek, hogy vegyük át részletesen az egyes számokat! Hány oldalasok voltak a Brutal Metal fanzine-ek? Hogyan készültek? Milyen tartalommal rendelkeztek? Milyen időközönként jelent meg?

B. L.: Na, ez lesz a legnehezebb. Sajnos már nincs meg minden anyag, így csak az emlékeimre hagyatkozhatok, illetve a harmadik számra, amit előkerítettem, és itt van előttem. Szerintem négy Brutal Metal jelenhetett meg, egyenként 20 oldallal, de az oldalszám nem volt kőbe vésve, ha valamit még be akartunk tenni, akkor az oldalszámon nem múlott. A munkafolyamat nagyjából úgy zajlott, hogy felosztottuk, hogy ki miről ír, én a kész anyagokat legépeltem, elküldtem levélben Tibinek Debrecenbe, ő megcsinálta a lapokra a grafikákat, visszaküldte és mehetett a sokszorosítás. Olyan állandó rovataink voltak, mint a Metal szótár, a TOP 10-ek, a Rejtvény, a Démoni Demók (ez volt a kedvenc rovatom, imádtam a demókat), hírrovat New Death Rattles néven, albumbemutató HeLP néven, és természetesen a képregény az utolsó oldalon. A gyakoriságra nem emlékszem, de tudom, hogy elég sokáig elhúzódott egy-egy lap elkészítése, szóval olyan félévente adhattunk ki egy új számot.

D. L.: Kizárólag saját anyagból dolgoztatok, vagy külföldi szaklapokból is emeltetek át cikkeket, interjúkat?

B. L.: Kizárólag saját anyagokat és interjúkat közültünk, abszolút nem volt cél bármit is átvenni másoktól, illetve akkor még angolból sem voltam túl erős, szóval ez nem is nagyon lett volna opció, még akkor sem, ha a szándék meglett volna.

D. L.: Mivel akkoriban nem volt internet, e-mail, hogyan készítettétek az interjúkat? Mennyi volt egy-egy interjú átfutási ideje? Voltak olyan interjúk, amelyek valami miatt meghiúsultak?

B. L.: Valóban, az internet hiánya nagyban lassította a munkát. A legtöbb anyagunk levelezés útján jött össze, személyes interjúra nem is nagyon emlékszem. Az átfutási idő általában olyan 1-2 hónap volt. Nem nagyon volt olyan, hogy egy interjú meghiúsult volna, akkoriban mindenki nagyon segítőkész és lelkes volt, látszott, hogy minden mozgásban van a színtéren. Utólag ez nyilván nagyon amatőr dolognak tűnik, de egyszerűen nem volt más választásunk, nem utazgattunk külföldi koncertekre, nem kereshettük meg személyesen a zenekarokat. Ehhez képest óriási kontraszt volt átélni azt, hogy 2015-ben a 70 000 Tons of Metal-on járva a hajó liftjénél összefuthattam, mondjuk, Jeff Waters-szel, és nyugodtan leállhattam vele dumálgatni. Nyilván azonnal az ugrott be, hogy de kár, hogy már nem csinálok fanzine-t. 🙂

D. L.: Készítettetek telefoninterjúkat is, vagy mindent levélben bonyolítottatok le?

B. L.: Minden levélben zajlott, és főleg a külföldi zenekarokra koncentráltunk.

D. L.: Lemezkiadókkal is kapcsolatban álltatok? Megkerestétek őket promóciós csomag küldése céljából?

B. L.: Tervbe volt véve, hogy a lemezkiadókkal is kapcsolatba lépünk, de aztán lassan meghalt a lap, és ez már csak terv maradt. Végül nem léptük meg azokat a lépéseket, amelyekkel magasabb szintre emelhettük volna az egész projektet.

D. L.: Annak idején milyen hanghordozókon kapták a fanzine-ek a promociós anyagokat? Hogyan ment a promóciózás?

B. L.: Akkoriban kizárólag kazetta létezett, a CD még nagyon gyerekcipőben járt, mi legalábbis minden anyagunkat kazettán kaptuk. A kazetták mellett persze mindig kaptunk képeket is, fizikai formában, illetve egy nagy adag szórólapot, amit a levelezéseink során tovább osztottunk, ezzel is támoghatva az együtteseket.

D. L.: Az ország határain kívülről is volt érdeklődés a Brutal Metal iránt?

B. L.: A velünk kapcsolatban lévő zenekaroknak mindig megküldtük az aktuális számot, és páran a szórólapjaink alapján is küldtek megrendelést külföldről, de ez azért nem volt jellemző. Amikor elkezdtem gőzerővel angolt tanulni, felmerült bennem, hogy angolul is meg kellene jelentetni a lapot, de aztán sajnos ez is elhalt.

D. L.: Annak idején hogyan tudtatok külföldi metal szakirodalmakat beszerezni? Rendelkeztetek cserekapcsolatokkal?

B. L.: Ebbe az irányba nem mentünk el, bár logikus lépés lett volna. Időnként be tudtam szerezni egy-egy német Metal Hammert, mert a testvérem Németországban dolgozott, de ennyi.

D. L.: A Brutal Metal tartalmilag, küllemileg szerinted felvette a versenyt az akkoriban megjelent hazai fanzine-ekkel?

B. L.: Úgy gondolom, hogy Végh Tibinek köszönhetően az utolsó pár szám már egyértelműen az élvonalba tartozott, kinézetben mindenképpen. Tartalmilag nem igazán tudom megítélni, hiszen elfogult vagyok, de a visszajelzésekből úgy tűnik, hogy azért nem végeztünk olyan rossz munkát. Azt se felejtsük el, hogy 15-16 évesen voltunk a „csúcson”, ami látszik is az írások színvonalán, de nem hiszem, hogy van szégyenkeznivalónk ezzel kapcsolatban.

D. L.: Volt törzsolvasói körötök, olyanok, akik mindegyik lapszámot megvették? Sikeres kiadvány volt a Brutal Metal?

B. L.: Igen, voltak, akiknek bejött, amit csinálunk, főleg az ismeretségi körünkben. Én utólag sikeresnek tartom a lapot, ahhoz képest mindenképpen, hogy milyen feltételekkel és lehetőségekkel dolgozhattunk. Ha jól emlékszem, az utolsó számból a promópéldányok mellett nagyjából 200-at adhattunk el, ami nem tűnhet soknak, de kontextusba helyezve azért nem kevés úgy, hogy csak Pesten és postai úton terjesztettük.

D. L.: Milyen kapcsolatban voltál a többi hazai fanzine szerkesztőivel? Szerinted az összetartás vagy a széthúzás jellemezte az akkori fanzine-közösséget?

B. L.: Több fanzine-nel is kapcsolatban álltunk, többek között ennek is köszönhetjük, hogy végül Sucával és Mad Butcher-rel szuper együttműködést sikerült kialakítani. Én rajongtam a többi fanzine-ért, nagyra értékeltem a munkájukat, főleg, mert tudtam, hogy milyen lelkesedés kell hozzá. Úgy emlékszem, hogy akkoriban mindenki segítette a másikat, az összetartás volt a jellemző, hiszen amúgy is rétegkultúráról beszélünk. Sőt, egyszer még fanzine-találkozón is voltunk, ami tök jól sikerült, még cikket is írtunk róla.

D. L.: Hogyan terjesztettétek a lapot?

B. L.: Általában postai úton teljesítettük a megrendeléseket, de ott voltunk olyan, mára már ikonikus helyekké vált üzletekben is, mint a Viking a Nyugatinál, vagy az Elektromos Krokodil a Blahán. Akkoriban nagyon büszkék voltunk magunkra, hogy kvázi gyerekként ilyen helyeken is terjesztettek minket, és a mai napig hálás vagyok a tulajoknak, hogy ilyen jól álltak ehhez a dologhoz.

D. L.: A ’80-as évek közepén/végén tombolt a thrash hullám, a stílus komoly népszerűségnek örvendett. Szerinted miért? Hogyan emlékszel azokra az időkre?

B. L.: Konkrét okot nem tudnék mondani, valahogy a társadalmi és egyéb körülmények együttállása eredményezhette ennek az egyre dühösebb és keményebb vonalnak a kialakulását. Sokan valami még keményebbet akartak a heavy metalnál, és a thrash ezt nyújtotta. Visszagondolva fantasztikus időszak volt, rengeteg együttes tűnt fel, és hihetetlen mennyiségű minőségi anyag született, a mai napig fedezek fel új dolgokat abból a korszakból. És mi sem bizonyítja jobban a korszak jelentőségét, mint hogy sok együttes a mai napig aktív, és továbbra is minőségi zenét képes készíteni, gondoljunk csak a Kreator-re, a Sodom-ra, a Destruction-re vagy az Overkill-re.

D. L.: Ha a hazai színteret vizsgáljuk, szerinted a magyar thrash zenekarok felvették zeneileg, fazonilag a versenyt a külföldi csapatokkal? Nekem az a véleményem, hogy rengeteg jő thrash bandánk volt, például a Barbed Wire, a Mirror, a Butchers vagy az Undertaking…

B. L.: Abszolút egyetértek veled ebben. Ami a heavy metal terén talán nem annyira sikerült, az a thrash-ben abszolút működött. Ha akkoriban az Undertaking vagy a Tormentor (tudom, nem thrash, de a brutálisabb vonalat képviselte a csapat) megkapja azt a támogatást, amit, mondjuk, a nyugati zenekarok, akkor most szerintem egy lapon emlegethetnénk őket a legnagyobb nevekkel. Még mai szemmel nézve is szuper dolgokat csináltak; a Tormentor, az Undertaking, a Beyond és a Barbed Wire demói a mai napig ott vannak azon anyagok között, amelyeket gyakran hallgatok.

About Dávid László 823 Articles
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*