Na, és akkor most jön az, amiről tulajdonképpen írni szerettem volna. Dávid Laci gyakran emlegeti a ’80-as évek kazettacserélgető, kazetta-küldözgető mozgalmát, amiben sokakkal együtt én sem vettem részt, a zene-szerzés nálunk ugyanis máshogy működött. Korábban többször is írtam már arról, hogy a rádióból vettük és a lemezboltokban vetettük fel a lemezeket, és természetesen meg is osztottuk egymással, amink volt.
Dávid barátommal sokszor közösen hallgattuk az új szerzeményeket, és akkor is együtt voltunk, amikor átmásoltuk magunknak a kazetták anyagát. Talán szentségtörésnek tűnik, de gyakran válogattunk, a kazettáról, lemezről nem vettünk át minden dalt, csak azokat, amelyek tetszettek. Máig megvan bennem az a hozzáállás, hogy „nem feltétlenül kell az egész, csak az a része, ami jó”.
Dávidot többek között általános iskolai osztálytársa, a ma Concerto-s Kosinszky Gábor vezette be a jó zenék világába, olyan módon, hogy egy-egy zenekartól kb. három számot vett fel mutatóba, ezt a „válogatáskazettát” kaptuk kézhez meghallgatásra, és aztán ami tetszett, abból jöhetett a teljes album. Gábor már akkor is kifinomult ízlését bizonyítja, hogy azokat a számokat, amelyeket kiválasztott, mai füllel meghallgatva is az adott zenekar legjobbjainak tartom.
Ez a válogatva átvevés tette lehetővé azt is (újabb szentségtörés), hogy a lemezek dalai közül lehagyjuk a felejthetőbbeket, és tényleg egy bombaerős anyag szerettesse meg velünk a csapatot. Ez persze azzal is járt, hogy – miután utólag a hiányzó számokat is felvettem – a teljes lemezanyag több kazettán szétszórva kapott helyet a gyűjteményemben. Mai szemmel nézve béna dolog, de akkor így ment – legalábbis nálam.
Leave a Reply