Cikkem első és második részében a fémzene mondanivalójával foglalkoztam, kielemezve a szövegeket és az ezekhez kapcsolódó irodalmi, művészeti hátteret. Célom az volt, hogy a szövegek bemutatása által rávilágítsak a metal zenében rejtőző értékekre. Úgy vélem, ezek fontos részét képviselik annak, hogy művészetnek lehessen nevezni a heavy metalt, de még nem értünk a végére, mert nem csak ebből áll össze a teljes kép.
A rajongók egy része számára leginkább csak maga a zene számít (még a szövegek sem), viszont sok olyan fanatikus van, akinek, ha megvesz egy lemezt, nagyon fontos a külcsín is. Ezzel el is érkeztünk a következő ponthoz, a képi világhoz.
A heavy metal lemezborítók külön művészeti ágat képviselnek. Szerintem minden zenekar úgy adja ki a saját albumát, hogy maximálisan odafigyel arra, hogy mi kerüljön a lemez csomagolására.
Mely dolgokat nyomtatnak a külső részre? Először is a zenekar egyéni stílusú betűkkel írt nevét, más néven logóját, viccesen márkajelzését. A „logó” szó pontos jelentése: megkülönböztető jel, pontos azonosításra szolgáló egyedi szimbólum.
Minden együttes készít magának saját logót; ezek „kínálata” a legegyszerűbb betűtípusútól egészen a bonyolult, már-már olvashatatlan megjelenésűekig terjednek. Rengeteg olyan zenekari logó létezik, amelybe nemcsak betűket, hanem egyéb ábrákat is beépítenek. Azt hiszem, egy Death- vagy egy Morbid Angel-felirat nagyon kreatív és kifejező. A logó szinte védjegynek számít ebben a zenei közegben.
És akkor térjünk át a lemezborítók leglényegesebb részére, magára a megjelenített képre!
Néha elszórakozom azzal, hogy általam nem ismert együttesek borítóját megnézve megpróbálom kitalálni, hogy melyik stílusban mozognak. Nagyjából 90 százalékban ki is találom, hogy milyen zenét játszik a banda. A kép stílusa sokszor megmondja, hogy hová illik a banda. Egy death metal együttes más vizuális formát képvisel, mint egy hard rock zenekar, ami egyáltalán nem baj, mert szerintem ez is a banda koncepciójának a része. Hülyén is mutatna egy véres, brutális borító egy vidám, dallamos zenét játszó soft rock együttesnél. Szerintem akkor tökéletes a dolog, ha a zenekar szövegei és zenéje összhangban áll a külső dizájnnal.
Talán nem lövök bakot azzal, ha azt mondom, hogy minden heavy metal rajongónak van kedvenc lemezborítója (még ha esetleg a mögötte rejlő zene nem is jön be neki). A lemezeket takaró képek leggyakrabban fotók, (akár számítógépes) grafikák, festmények vagy az említettek különböző kombinációi. Egy jó és kifejező lemezborítót mindenképpen műalkotásnak neveznék. Mivel ezeket nem a zenekar tagjai alkotják meg (van rá ellenpélda is, később részletezem), ezért a grafikus „szakmából” néhány ember éppen ezek révén szerzett magának komoly hírnevet. A zenekari tagok és a borítót készítő illető között általában szoros az együttműködés; nem vitás, hogy az kerül a csomagolás felületére, amire a zenekar rábólint.
A fémzenében tevékenykedő grafikusok névsora igen hosszú, ezért csak néhány illetőt említek meg. Be kell-e bemutatni bárkinek is például Derek Riggs-t? Az Iron Maiden lemezborítói nem csak a heavy metal rajongók körében ismertek, hanem szinte az egész világon; és Eddie figurája szinte a kezdetektől a zenekar szimbólumává vált. Személy szerint nem vagyok Iron Maiden fan, de nagyon jónak tartom Riggs grafikáit, a Somewhere in Time borítót különösen nagyra értékelem. Eddie „kalandjai” tökéletes összhangban vannak a zenével. Derek Riggs készített még albumborítókat többek között a Stratovarius-nak, Bruce Dickinson-nak és a Gamma Ray-nek is.
A thrash-, valamint death metal zenészek és rajongók kedvence Ed Repka. Számos művet rajzolt az ebben a stílusban alkotó együttesek számára. Legismertebb figurája Vic Rattlehead, aki a Megadeth-albumok emblematikus alakja. Néhány zenekar, akiknek Repka dolgozott: Death, Possessed, Nuclear Assault, Evil Dead, Massacre, Toxik. Sanctuary, Whiplash.
Nagy-nagy örömömre szolgál, hogy nekünk is van egy nemzetközileg elismert grafikusunk, Havancsák Gyula, művésznevén HJules, aki a hazai bandákon kívül olyan külföldi együtteseknek kreált borítókat, mint az Annihilator, a Destruction, a Grave Digger, a Tyr, az Ensiferum vagy Jorn Lande.
Az egyik legkeresettebb és általam is nagyon kedvelt képzőművész Travis Smith. Rengeteg zenekar készíttetett vele borítókat, páran ezek közül: Amorphis, Opeth, Overkill, Heathen, Devin Townsend/SYL, Nevermore, Katatonia, Solitude Aeternus, Death, Soulfly. A skandináv együttesek borítói nagyon jól tükrözik a zene hangulatát, de minden alkotása mestermunka.
Két zenészt említek meg, akik saját együttesük számára alkotnak borítókat. Az egyik Michel Langevin (Away), a Voivod együttes dobosa, szövegírója, és grafikusa. Away a zenekar koncepciójának, vizuális világának a megteremtője, sci-fi ihlette képei jól prezentálják a Voivod zenei munkásságát.
Kevésbé ismert, viszont az egyik legegyénibb stílusban alkotó személy John Dyer Baizley, aki „másodállásban” a Baroness együttes alapító énekes/gitárosa. Baizley nem csak saját együttese számára, hanem olyan underground zenekaroknak is készít borítókat, mint a Kylesa, a Black Tusk, a Pig Destroyer, vagy a Skeletonwitch.
Ezennel elérkeztünk cikkem azon részéhez, amikor a heavy metal műfajt még közelebb vonom a klasszikus művészethez; bemutatom, hogy ismert festők remekművei is megjelennek zenekarok lemezein. Szerencsére kevés a hely ahhoz, hogy mindet felsoroljam, de azért néhány példával alátámasztom mondandómat.
H. R. Giger svájci képzőművész (1940-2014) számomra a XX. század vége és a XXI. század legzseniálisabb alkotója volt. Nyomasztó és egyben polgárpukkasztó festményei nem véletlenül találtak utat sok zenészhez, ennél jobb vizuális világot el sem lehet képzelni egy metal banda számára.
Celtic Frost – Sátán I. (To Mega Therion)
Danzig – Mester és Margarita (How the Gods Kill)
Carcass – Life Support 1993 (Heartwork)
Triptykon – Vlad Tepes (Eparistera Daimones) és Mordor VII (Melana Chasmata)
Atrocity – Hommage an S. Beckett I. (Hallucionations)
Az Emerson, Lake & Palmer Brain Salad Surgery című lemezének borítóját Giger egyenesen a zenekar számára készítette. Tom G. Warrior, a Celtic Frost, manapság pedig a Triptykon frontembere baráti viszonyban állt a művésszel, aki rajongója volt a zenekarainak.
További festmények, amelyek felkerültek valamelyik lemez csomagolására:
Eugéne Delacroix – A keresztesek lerohanják Konstantinápolyt (Bolt Thrower: The IVth Crusade)
Gustave Doré – Death on a Pale Horse (Emperor: Emperor EP)
Francisco Goya – Szaturnusz felfalja gyermekét (The Obsessed: Lunar Womb)
Jean Delville – A Sátán kincsei (Morbid Angel: Blessed Are the Sick)
Hieronymus Bosch – Gyönyörök kertje /részlet/ (Celtic Frost: Into the Pandemonium)
William Blake – The Ghost of a Flea (Bruce Dickinson: The Chemical Wedding)
Thomas Cole – Fiatalkor és Öregkor (Candlemass: Ancient Dreams, valamint Nightfall)
Legvégül írok egy saját listát, amely megfelel egy „Heti Ötös”-nek, és amelyet úgy állítottam össze, hogy itt a rangsorolásban nemcsak a zene, hanem a kiváló borító is szerepet játszik:
Testament: Practice What You Preach
Baroness: Purple
Opeth: Ghost Reveries
Forbidden: Forbidden Evil
Tiamat: Clouds
Az utolsó részben „megelevenednek” azok a képek, amelyek kapcsolódnak a heavy metalhoz.
Folytatás következik.
Leave a Reply