Köztudott, hogy 1980-ban a British Steel, a vele egy napon megjelentetett Iron Maiden debütáló album, majd kicsivel később az Ace of Spades, a Wheels of Steel és a Strong Arm of the Law megnyitotta a kapukat az addig a brit média által lesajnált heavy metal bandák előtt. A punk már letűnt, a new wave/disco volt feljövőben, azonban a keményebb kötésű zenekarok is rendületlenül dolgoztak, létrehozva a N. W. O. B. H. M. nevű mozgalmat.
Ráfért a műfajra a vérfrissítés, mert a stílusteremtők addigra vagy már nem léteztek, vagy önmaguk szánalmas paródiái lettek. Megítélésem szerint 1982 volt a brit heavy metal új hullámának csúcs esztendeje, amikor olyan, mára már alapműveknek, halhatatlan klasszikusoknak kikiáltott korongok láttak napvilágot, mint a Screaming for Vengeance, a The Number of the Beast vagy a Black Metal, de ebben az évben jött ki az Iron Fist, a The Eagle Has Landed, illetve a Wiped Out (Raven) is. Ebben az óriási felhozatalban, robbanásban voltak olyan formációk is, amelyek a Black Sabbath munkásságát, hagyatékát kívánták ápolni, mint például az Angel Witch, a Pagan Altar vagy a Witchfinder General.
Ez utóbbi bandát Zeeb Parkes énekes, Phil Cope gitáros, az unokatestvére, Steve Kinsell dobos és Johnny Fisher basszusgitáros alapította 1979-ben, Stourbridge-ben, nevüket pedig az 1968-as, azonos című brit horrorfilmből vették. Demókkal, egyéb felvételekkel nem kínlódtak, karrierjüket az 1978-ban alapított Heavy Metal Records égisze alatt napvilágot látott Burning a Sinner (tréfásan Burning a Singer-ként is élt a köztudatban) single-lel (1981) és a Soviet Invasion! EP-vel (1982) kezdték, amelyeken már Kevin „Toss” McCready (R. I. P.) kezelte a négyhúros hangszert. (Emellett egy-egy felvétellel szerepeltek a Heavy Metal Heroes Vol. 1. (Rabies – 1981) és Heavy Metal Heroes Vol. 2. (Free Country – 1982), szintén a kiadó által megjelentetett válogatásokon is).
Mire elérkeztek bemutatkozó nagylemezük, a Death Penalty rögzítéséhez, Toss már nem volt a csapat tagja, Steve Kinsell helyét Graham Ditchfield vette át, míg a basszustémákat Woolfy Trope álnéven Phil Cope játszotta fel. A felvételekre 1982. április 10-11-én, Pete Hinton producer, illetve Robin George zenei rendező felügyelete mellett a Metro Sound stúdióban, Mansbury-ben került sor, a korong pedig szeptemberben jött ki. (Rod Hawks bőgős csak a lemez megjelenése után/vagy a felvételeket követően került a zenekarba).
Rögtön a borítóval kezdeném, mert az – provokatív jellegéből adódóan – több helyen is kiverte a biztosítékot. A képen Joanne Latham topless modell látható a zenészek és egy roadie társaságában az Enville-i St. Mary The Blessed Virgin Church udvarán, a probléma pedig abból fakadt, hogy a fotó a helyi tisztelendő engedélye nélkül készült.
Zeneileg az anyag mindentől elütött, ami akkoriban Nagy-Britanniában ment, ugyanis a Witchfinder General nem a Judas Priest, Iron Maiden, Saxon stb. fémjelezte heavy metal vonalat követte, hanem – ahogy fentebb említettem – a korai Black Sabbath hagyományait kívánta ápolni. Törekvéseiket, céljaikat mind zeneileg, mind szövegileg kinyilvánították, ugyanis dalaik a drogok, az okkultizmus, a halál és a szex (ez, mondjuk, nem feltétlenül volt jellemző a Black Sabbath-ra) tematikái köré fonódtak. Tulajdonképpen a doom metal úttörőiként ismerik el az együttest, és ugyan ekkoriban már létezett a tengerentúlon a Pentagram, a St. Vitus és a Trouble, hanghordozóval csak két-három évvel a Witchfinder General színre lépése után jelentkeztek. Esetükben nem a technikai tudás villogtatásáról volt szó, a csapat a hangulatra, az érzésre fektette a hangsúlyt.
Az akusztikus részekkel kezdődő Invisible Hate vagy a Free Country zakatolós témáiból minden bizonnyal sokat tanult a Trouble, a Burning a Sinner súlyos riffjei a (a Deliverance-korszakos és az utáni) C.O.C.-t, valamint a komplett New Orleans-i színteret ihlették meg, de briliáns a Witchfinder General című tétel is. Zeeb Parkes énekes orgánuma akár védjegyként is aposztrofálható; nem akarta, nem próbálta meg Ozzy-t utánozni, saját hangfekvésében adta elő a dalokat. Az anyag hét szerzeménye 38 másodperccel lépi túl a fél órát, tehát nem nyújtják el a témákat, röviden, tömören fogalmazták meg a mondanivalójukat.
A lemez kiadása után fél évvel, 1983 márciusában már érkezett is a folytatás a szintén kitűnő, klasszikus és provokatív borítóba csomagolt Friends of Hell képében (ebben az esztendőben került forgalomba a Music című single is), majd 1984-ben feloszlott a banda. A 2000-es évek közepe felé viszont újra reflektorfénybe kerültek, két kiadványuk (Live ’83 – 2006, Buried Amongst the Ruins – 2007) is megjelent, de visszatérő alkotásuk, a Resurrected komoly csalódást jelentett. (Zeeb Parkes nélkül eleve hamvába holt ötlet volt a produkció, illetve maga a visszatérés is.) Sajnos azóta az együttes státuszáról semmit nem lehet tudni, az azonban vitathatatlan, hogy első két albumukkal egy komplett metalzenei műfaj alapjait fektették le.
Leave a Reply