Kis túlzással mesébe illő történet a Sepulturáé, mindenesetre világosan és egyértelműen bizonyítja, hogy ha az ember elszánt, hisz magában, fanatikus és mindent egy lapra tesz fel, akkor eléri az általa kitűzött célokat. Ezt a Cavalera testvérek maximálisan megvalósították, és egyben feltették Brazíliát a metalzene térképére. Pedig már előttük is voltak a műfajban jeleskedő bandák hazájukban, például a Dorsal Atlantica, a Stress, a Sagrado Inferno vagy a Volcano.
Köztudott, hogy Max és Igor édesapjuk elvesztését követően mind anyagilag, mind lelkileg nagyon megzuhantak. A két testvér kizárólag a zenében látta a nyomorból és a reménytelenségből kivezető utat, ezért 1984-ben Belo Horizontéban az akkor 15 éves Max, illetve 14 éves öccse Wagner „Antichrist” Moura Lamounier énekessel (később Sarcofago), Roberto „Gato” Raffan basszusgitárossal (jelenleg Kanadában él, ő is játszott az Entropy 1992-es, Ashen Existence című lemezén), Cássio és Roberto UFO gitárosokkal, valamint Beto Pinga dobossal életre hívták a Sepulturát. Nevüket a Motörhead 1983-as Another Perfect Day lemezén található Dancing on Your Grave dala alapján választották, mivel a grave portugálul sepulturát, azaz sírt jelent.
A kezdeti időszak igen zűrzavaros volt. Beto csak rövid ideig maradt a banda tagja; a tesók szomszédságából származott és különböző bárzenekarokban dobolt. Sokkal idősebb volt a többieknél, 30 felett járt, és csak azért hívták, mert komplett felszereléssel rendelkezett, amelyet Igor csak akkor használt, amikor a tulajdonosa nem volt jelen. A szintén a környéken felnövő Cássio pedig heavy metal fanatikus volt, akit Maxék hívtak, hogy csatlakozzon hozzájuk. Érdekesség, hogy eredetileg Tropa de Choque-nak (Shock Troops) akarták keresztelni a zenekart, azonban ez a név már „forgalomban volt”, első koncertjükre pedig (két számot játszottak) trió felállásban (Wagner, Max, Igor), 1984. december 4-én került sor). A megalakulás évében Gatót Paulo Xisto Pinto Junior váltotta, majd egy évvel később valamelyest rendeződtek a frontvonalak. Betót, Robertót, Cássiót és Wagnert egyaránt eltávolították, átmenetileg csatlakozott hozzájuk Julio Cesar Vieira Franco gitáros, ő viszont nem sokáig tudhatta magát a csapat soraiban, mert a helyére Jairo „Tormentor” Guedz Braga érkezett.
Ez a tagság rögzítette az 1985-ös, a honfitárs Overdose-zal közös Bestial Devastation split EP-t (ekkoriban még Max Possessed, Jairo Tormentor, Paolo Destructor és Igor Skullcrusher néven futottak), valamint az 1986-os Morbid Visions bemutatkozó albumot, amelyet követően megváltak Jairótól és Andreas Kisser (ex-Pestilence – Slaves Of Pain demó 1987) lett az új gitáros.
Mint ahogy azt manapság már mindannyian tudjuk, Kisser belépése fordulópontot jelentett a Sepultura karrierjében: egyrészt a zenekar a primitív death/black metalból thrash metalba fordult, másrészt Andreas arra sarkallta társait, hogy többet, komolyabban és intenzívebben gyakoroljanak, ezáltal komoly fejlődés állt be a muzsikusok teljesítményében. 1987 augusztusában vonultak be a Belo Horizonte-i J.G. Estudiosba (ahol 16 csatornán zajlottak a felvételek) és október 30-án látott napvilágot a lemez. Miután az anyag 95 százalékát megírták és rögzítették, Jairo úgy döntött, hogy kiszáll a csapatból.
A Schizophrenia elődeihez képest minden szempontból és tekintetben előrelépést jelentett: rengeteget javult a hangzás, összetettebb lett a nóták szerkezete, Igor egyéni, technikás dobolása itt kezdett alakot ölteni, Max riffjei lehengerlők, Andreas pedig szólóival nyitott új dimenziót a zenekar előtt. A fentebb taglalt változások miatt a Psycho című filmből ismert intróval (visszafelé vették fel, amelyben Max a Schizophrenia szót üvölti) kezdődő korong komoly meglepetést okozott a rajongóknak. Noha valamelyest megtartották a Morbid Visionst jellemző death metal témákat, a thrash dominanciája megkérdőjelezhetetlen, ami egy az egyben Kisser érdeme, aki ráadásul pár basszustémát is feljátszott az albumra.
Mindenképpen meglepetésnek számított (szerintem ezt senki sem várta volna tőlük), hogy a valamivel több, mint hétperces Inquisition Symphony (amit később a finn Apocalyptica dolgozott fel), illetve a The Abyss képében két instrumentális szerzemény is felkerült a lemezre. Sőt, Kisser még egy dalt is hozott magával, ugyanis az Escape to the Void (eltérő szöveggel, amúgy egyik nagy favoritom) Andreas előző zenekara, a Pestilence demóján Escape into the Mirror címmel szerepelt (a másik tétel, a Slaves of Pain a Beneath the Remains-en landolt). Tulajdonképpen megágyaztak, előkészítették a terepet a ’89-es mesterműnek, hiszen a From the Past Comes the Storms, a To the Wall és a R.I.P. (Rest in Pain) is előrevetítette, hogy mi várható tőlük a jövőben.
A csapat számításai teljes mértékben bejöttek, a Schizophrenia többezer kalózmásolat útján, illetve a Shark Records terjesztésében széles körben ismertté vált Európában, a Roadrunner pedig – jó szimatú, a New York-i kirendeltséget vezető fejvadásza, Monte Conner révén – lecsapott a tehetséges bandára, és nemzetközi lemezszerződést ajánlott neki.
Beneath the Remains, Arise – a többi pedig történelem, ahogy mondani szokás. A jelenlegi állapotokat viszont nem kommentálom, legyen elég annyi, hogy inkább siralmas, tragikus, mintsem komikus, ami történik. Max alaposan megtépázta a nimbuszát, míg a többiek teszik a dolgukat. Lehet, hogy csőlátású vagyok, de a Roots lemez után számomra megszűnt a Sepultura, a csapat mai anyagaival nem tudok mit kezdeni. Amennyiben róluk van szó, akkor csak és kizárólag a régi anyagokat hallgatom, élükön a Schizophreniával.
Leave a Reply