Mostanában ritkán születnek olyan új kedvenceim, amelyek a semmiből tűnnek elő, és munkásságukkal helyet követelnek maguknak a régi nagyok között, a heavy metal muzsika saját magam számára épített, szubjektív panteonjában. Ismét csak meg kell említenem az egykor volt Stonerobixxx blogot, amelyen keresztül rövid időn belül számos kiváló csapatot ismertem meg, többek között a Baroness-t, a Mustasch-t, a Black Pyramid-ot, a Cowboys and Aliens-t, illetve jelen cikkem tárgyát, mind közül legnagyobb kedvencemet, a Palace in Thunderland-et.
Az amerikai Massachusetts államból származó együttes muzsikáját a pszichedelikus rock, a doom és a stoner metal háromszögében tudjuk elhelyezni. Magukat előszeretettel definiálják poszt-stoner csapatként, annál azonban sokkal egyénibb muzsikát produkálnak, semmint hogy bármilyen skatulyába is be tudjuk őket szuszakolni.
A Palace in Thunderland-et az énekes-gitáros Andy Beresky, az ugyancsak gitáros-énekes Monte Newman, valamint a basszusgitáron és billentyűs hangszereken is jeleskedő Adam Abrams alapította, miután korábban már együtt dolgoztak a Skyball nevű indie rock csapatban. Andy és Monte 1998 körül kezdtek el közösen olyan dalokat írni, amelyek komponálása során a korábbiaknál súlyosabb hangzásra és pszichedelikusabb hangulatra helyezték a hangsúlyt. Első demójukat még ők ketten hozták össze, rajta mindössze két nótával, a Sonic Throne-nal és az Into the Maelstrom-mel (amelyek később első EP-jükön is helyet kaptak). Ezt követően a régi zenésztársat, Abrams-et is rávették, hogy csatlakozzon hozzájuk, s a zenekar felállása végül a dobos John Belcastro-val lett teljes.
Első korszakuk dalai erőteljes Black Sabbath-, Pink Floyd- és Hawkwind-hatásokról tanúskodnak, de legalább ugyanannyit merítettek a stoner rock műfajának nagyjai, a Monster Magnet, a Kyuss és később a Queens of the Stone Age munkásságából. Muzsikájuk meghatározó eleme Beresky dallamos gitárjátéka, míg Newman stílusára olyan ’90-es évekbeli bandák muzsikája volt/van hatással, mint a Smashing Pumpkins, a Soundgarden vagy a Fugazi. Példaképeik között éppúgy megemlítik a Spirit Caravan-t és a Fu Manchu-t, mint a Mountain-t vagy a Thin Lizzy-t.
Első EP-jük, az Into the Maelstrom dalait már 2001-ben rögzítették, ám az anyag csak hat évvel később jelent meg hivatalosan. Ennek oka többek között az, hogy a csapat mindig is a maga útját járta, s művészi függetlenségének megőrzése érdekében magánkiadásban publikálta anyagait, amelyek legálisan az együttes Bandcamp-oldaláról tölthetők le.
Miután Belcastro személyes nézeteltérések miatt elhagyta a bandát, a PIT pihenőre vonult. Beresky addigra már elkezdte írni bemutatkozó nagylemezük dalait. Rövid időn belül több dobos is megfordult a bandában, míg végül rátaláltak Matt Netto-ra, aki máig velük játszik, és akivel végre teljes gőzzel elkezdhettek dolgozni monumentális, dupla konceptalbumukon, a The Apostles of Silence-en. Az anyag dalai a választás lehetősége és a végzet, a remény és a kétségbeesés témaköreit járják körül. A lemez mélyen egzisztencialista szövegeinek megírását és dalcímeinek kitalálását megelőzően Beresky behatóan tanulmányozta a filozófus Soren Kierkegaard írásait.
A vállalkozás végül túl nagy falatnak bizonyult a csapat számára. A szükséges idő és erőforrások hiányában az anyagot nem fejezték be, nem maszterizálták, és kiadó útján soha nem is jelentették meg. (2014-ben került fel a Bandcamp-re, így ezt tekinthetjük a hivatalos megjelenés dátumának.) A lemezkészítés kudarca és magánéleti problémái miatt Beresky 2007-ben kilépett a zenekarból, és hamarosan megalapította a pszichedelikus doom-ban utazó Black Pyramid-et. Netto és Abrams a heavy pszichedelikus Blue Aside triót hívta életre, míg Newman a space rock-vonalat választotta HydroElectric névre keresztelt együttesével.
A szintén nagyszerű muzsikát játszó Black Pyramid történetére itt most nem térnék ki részletesen, legyen elég annyi, hogy a zenekar Beresky vezetésével egy demót, egy EP-t és két nagylemezt jelentetett meg, majd a gitáros 2011-ben kilépett a csapatból (érdekesség, hogy bár ő játszik rajta, a második album csak a távozását követően látott napvilágot). A zenész ekkortájt adott interjúi szerint kiábrándult az underground szcéna sekélyes állapotaiból, és szembesült azzal, hogy a Black Pyramid nem a megfelelő eszköz zenei és szövegötletei szabad és spontán kifejezéséhez.
A csillagok szerencsés együttállása folytán Andy-nek és korábbi társainak rögtön ezt követően lehetőségük nyílt újraindítani a Palace in Thunderland-et. Együttműködésük legfrissebb gyümölcse a 2012-es, háromszámos Stars, Dreams, Seas EP lett, amelynek dalai, némileg átdolgozott változatban a két évvel később megjelent – space rock hatásokat is mutató, a progresszív doom műfajában tündöklő – In the Afterglow of Unity albumra is felkerültek.
A zenekar jelenleg is aktív, koncerteznek, ez év elején fejezték be egy négyszámos EP felvételeit és az új nagylemez dalai is megszülettek már. A helyzet pikantériája, hogy Beresky két évvel ezelőtt visszatért a Black Pyramid kötelékébe, így a két banda jelenleg párhuzamosan fut, és idén jó eséllyel mindkettő új anyaggal örvendezteti meg rajongóit.
S hogy hogyan értékeli eddigi teljesítményüket, illetve milyen tervei vannak a két csapattal, valamint egyéb területeken, azt hadd mesélje el maga a történet kulcsfigurája, Andy Beresky a vele készült, meglehetősen terjedelmes interjúban, amelynek első részét pénteken olvashatják az oldalon!
„I TRAVEL TO THE END OF THE UNIVERSE (…) I TRAVEL TO THE PLANET OF OBLIVION (…) TIME MEANS TO BE NOTHING…”
Leave a Reply