Dávid László: Tofi, köszönöm szépen, hogy elfogadtad a felkérést a RAJONGÓ rovatunkba készülő interjúra. Kérlek, mutatkozz be röviden: hány éves vagy, hol élsz, mivel foglalkozol, van-e családod és honnan kaptad a beceneved?
Németh Róbert: 48 éves leszek, Veszprémben élek, a villamosiparban tevékenykedem, egy villamoshálózat-szerelő, –tervező és –kivitelező céget irányítok. Nős vagyok, van egy 21 éves egyetemista lányom. A gimnáziumban, első év elején, az egyik lyukasórán találták ki az osztálytársaim, és azóta ez a becenevem.
D. L.: Mi a véleményed a felületünkről?
N. R.: Jó ötletnek találom, biztos sok érdekes dolgot olvashatnak a „rajongók”.
D. L.: Mikor, hogyan, kinek/minek a hatására kerültél kapcsolatba a metal zenével? Mi fogott meg ebben a stílusban?
N. R.: Az idősebb szomszéd srácok hallgatták ezt a stílust, ami megfogott és magával ragadt, aztán már én is ezzel az árral vonultam tovább. Később gyorsabb és keményebb zenéket szeretettem volna hallgatni, ami meg is adatott, mert az újabbnál újabb együttesek révén a thrash, a black és a death irányzat is akkor indult.
D. L.: Melyek voltak a legelső albumok/előadók, amelyeket felfedeztél, illetve meghallgattál? A metalon belül van-e kedvenc irányzatod, vagy mindenevő vagy?
N. R.: Kezdetben a következő zenéket hallgattam: Pink Floyd, Led Zeppelin, Black Sabbath, Judas Priest, Who. Persze az akkori magyar zenéket is: Edda, P. Mobil, Beatrice, Karthago, P. Box, LGT, Omega, Piramis, amelyek még a mai napig is nagy kedvenceim. Nagyjából mindenevő vagyok, de a legjobban a thrasht szeretem.
D. L.: Melyek azok a metal műfajok/előadók, amelyektől kiráz a hideg, amelyeket egyáltalán nem szeretsz?
N. R.: Vannak ilyen albumok, de most hadd ne soroljam. Előfordulhat, hogy egy együttesnek is vannak számomra kedvenc lemezei, és van olyan is, amelyet egyáltalán nem kedvelek.
D. L.: A gyűjtőszenvedélyed mikor alakult ki? Mekkora gyűjteménnyel rendelkezel? Melyek gyűjteményed legféltettebb kincsei, legritkább „példányai”?
N. R.: A kezdetek kezdetén kazettával indultam, majd átváltottam a jó öreg bakelitekre, amelyek most újra előkerültek. Kazettákból pár száz darab van, CD-ből olyan 600-700 darab, bakelitből lassan 900 darabnál tartok. Legféltettebb kincseim azok a dedikált példányok, amelyeket személyesen sikerült aláíratnom. Például a Slayer Diabolus in Musica-ja, Jeff Hannemann aláírásával.
D. L.: Benne voltál az úgynevezett tapetrading (kazettacserélgető, -küldözgető) mozgalomban? Voltak hazai, illetve külföldi levelezőpartnereid?
N. R.: Nem igazán. Kevés levelezőpartnerem volt, inkább személyes találkák és beszélgetések történtek, vagy bandáztunk.
D. L.: Mikor és hogyan fedezted fel a fanzine-eket?
N. R.: Barátok útján, valamint az újsághirdetések és ismertetések útján jutottam el a fanzine-ekhez.
D. L.: Egyetértesz azzal, hogy a ’80-as évek volt a metal hőskora/fénykora?
N. R.: Igen, teljes mértékben. Sok olyan stílus született akkor, amely a mai napig is ontja magából a jobbnál jobb zenéket.
D. L.: Milyen volt a ’80-as években Magyarországon metalosnak lenni? Szerinted a politikai helyzet rányomta bélyegét a honi metal mozgalomra? Milyen metalos „népviseleted” volt?
N. R.: Úgy érzem, hogy a punk elődjeként eléggé gáz volt metalosnak lenni. Csavargónak és munkanélkülinek nézték az embert, még akkor is, ha volt munkád. Abban az időben csak a diszkó volt az igazán elfogadható szórakozás, ami így elnyomás alá vonta a metal rajongókat. Na persze soha nem tudta elnyomni ezt a stílust, és nem is fogja. Csak elvétve voltak koncertek, a nagyobbak ’84-től indultak be az országban. Igen, a politikai helyzet mindenképpen rányomta a bélyegét a metal mozgalomra. Népviselet? Szakadt farmer, ami most újra divat a fiatalok körében, csak mi akkor még fűrészlappal vágtuk a térdünkön a farmernadrágot. Amik elengedhetetlenek voltak, azok a kedvenc együttes lemezborítóival ellátott pólók. Plusz farmerdzseki, bőrdzseki.
D. L.: Hogyan/honnan tudtátok beszerezni az aktuális, friss kiadványokat? Hogyan/honnan jutottatok friss információkhoz?
N. R.: Ismerősök, barátok hozták-vitték a híreket: ki milyen koncertet látott? Hol lehet kazettán és lemezen beszerezni a kedvencek albumait? Ezekben a boltokban megindult a német nyelvű Metal Hammerek árusítása, azokból pedig áradtak a hírek az újabbnál újabb bandák alakulásáról és a lemezeik megjelenéséről. Az ember ezen információk alapján szerezte be a jó zenéket.
D. L.: „Belülről” te milyennek láttad, és hogyan jellemeznéd a ’80-as évek magyar metal helyzetét? Voltak olyan zenekaraink, amelyek megütötték a nyugati csapatok színvonalát?
N. R.: Igen, volt egy pár ilyen banda, de nekem inkább a nyugati zenekarok jöttek be.
D. L.: Amennyiben a politikai helyzet nem lett volna annyira szigorú, szerinted néhány együttesünk külföldön is ért volna el sikereket?
N. R.: Biztos vagyok benne, hogy ha nem lett volna a vasfüggöny, akkor nyugaton is jobban ismertté váltak volna a hazai kedvenceink.
D. L.: Számodra a metal csak egy zene vagy egy életforma? Mi a véleményed azokról, akik egy idő után hátat fordítanak a metalnak, és megtagadják a múltjukat?
N. R.: Szerintem a metal életforma. Ugyanakkor biztos megvan az oka annak, hogy valaki miért fordítanak hátat ennek a stílusnak. Hogy egyesek miért tagadják meg a múltat, azt nem tudom, de ez az ő dolguk. Lehet, hogy egyszer én is kerülök olyan helyzetbe, hogy megtagadom, de az nem itt lesz, hanem a mennyországban, ha oda jutok a pokol helyett. Én is befolyásolható vagyok, de ha valami nem tetszik, akkor elmondom a véleményem.
D. L.: Szerinted van a metalnak összetartó ereje?
N. R.: Igen. Jó pár barátság alakult így ki. Szerintem a zenének nagy összetartó ereje van, de biztos vagyok benne, hogy nemcsak a metalnak, hanem más stílusnak is. Ha nem jár az ember máshová, akkor nem tudhatja.
D. L.: Kérlek, sorold fel számodra minden idők 10 legjobb, legklasszikusabb lemezét és borítóját, és indokold is meg, hogy miért ezeket választottad?
N. R.: Ez a felsorolás nem azt jelenti, hogy így is van, mármint a sorrend. Ugyanis a sok általam hallgatott jó zenéből nem tudok olyan sorrendet állítani, ahol a 10 közé minden korszakalkotó és számomra meghatározó zene beférne. Nem tartom igazságosnak, hogy csak 10 ilyen albumot mondjak, amikor ennél sokkal többet kedvelek. De megpróbálom magam korlátok közé szorítani.
1. Black Sabbath – Mob Rules: a borító zseniális, a zene pedig leírhatatlan. Akkor ilyen zenét kitalálni nagyon nagy profizmusra vallott.
2. Iron Maiden – Iron Maiden: akkor, amikor megjelent ez a lemez, szerintem ez volt a legkiválóbb borító ebben a stílusban. Zenében meg nem is tudom.
3. Motörhead – Ace of Spades: a borítóra nem tudok mit mondani, a maga idejében egyedi volt, a zene pedig zseniális.
4. Accept – Restless & Wild: a borító nem a kedvencem, de a zene a maga gyorsaságával és stílusával a megjelenésekor nagyon közel állt hozzám.
5. Venom – Black Metal: a sátáni szimbólumok ekkor jöttek elő először, ezek voltak a stílus hírnökei, zeneileg pedig addig ilyet még senki nem hallott.
6. Voivod – War & Pain: a borító ugyanúgy egyedi, mint minden Voivod lemez borítója, amit Away csinál. A zene pedig mind a mai napig nagy kedvencem. Brutális volt első alkalommal hallani ezeket a dalokat; abban az érában mindig keményebb és keményebb zenéket hallgattam volna, és sikerült is megcsípnem ezt a bandát. Azóta is az egyik kedvencem.
7. Celtic Frost – Emperor’s Return: a borító az egyik kedvenc borítókészítőm munkája. A zene számomra mindennek az alapja.
8. Slayer – Hell Awaits: ez az alapja a pokoli képeknek és a pokoli zenének. Én ezzel a lemezzel ismertem meg az együttest, és számomra a mai napig a NAGY ALBUMOK közé tartozik. Utána jöhet egy kis vér: a Reign in Blood akár a 9. is lehetne.
9. Metallica – Master of Puppets: a borító zseniális, ahogy a zene is, ennél jobbat soha többé nem fognak csinálni, akárhogy is szeretnék. Na jó, később is volt egy-egy kiemelkedő szám, de ez a lemez maga a csillagos ég.
10. Possessed – Seven Churches: a borító nem egy nagy mű, de a zene és ami utána jött a zenészekből, az egy új korszakot jelentett.
D. L.: Melyek voltak életed legjobb, legmeghatározóbb koncertjei?
N. R.: 1980-ban a Skorpió együttes koncertje, amitől megváltozott a zenei életem. Az 1984-es Iron Maiden volt az első nagyobb koncertem. Ugyancsak 1984-ben a Motorhead, 1988-ban pedig a Kreator fellépése. A többit nem sorolom fel, mert több lenne a jó, mint a rossz.
D. L.: Tofi, köszönöm szépen a válaszaidat!
N. R.: Köszi a megkeresést, örülök, hogy részese lehetek egy induló rovatnak és a cikkeidnek.
Leave a Reply