Mekong Delta: Dances of Death (and Other Walking Shadows) (1990)

Ha van alul értékelt orchester, az minden bizonnyal a Mekong Delta. Általában azok a zenekarok, akik megelőzik a korukat, egy teljesen új stílusú zenével előállva, nem mindig érnek el nagy sikereket, hanem megmaradnak egy kultusz státuszban. Persze vannak kivételek is, de ezt a német együttest csak egy szűk hozzáértő réteg kedveli.

A zenekar története 1985-ben indult, Ralph Hubert basszusgitáros elképzelése nyomán. Célja az volt, hogy megmutassa, a német zenekarok is képesek egyéni és progresszív metal zenét készíteni, ez nem csak az amerikaiak, vagy az angolok kiváltsága. Eleinte a maga mellé állított zenészekkel együtt Ralph álnéven szerepelt, ennek egyrészt jogi okai voltak, másrészt úgy gondolta a zenekarvezető, senki sem hinné el, hogy német muzsikusok adják elő ezt a musica-t. Hubert elképzelése az volt, hogy a klasszikus zenét ötvözze a thrash metallal, amelyet tökéletesen megvalósított. A korábbi albumokon már kialakult a zenekar egyedi és utánozhatatlan stílusa, ilyen jellegű metal muzsikát senki sem játszott a Mekong Delta-n kívül (és manapság is ritkaságszámba megy).

A Dances Of Death (and Other Walking Shadows) a banda negyedik opus-a, ebben a periódusban a kvartettet a következő tagok alkották: Björn Eklund (Ralph Hubert – basszusgitár, akusztikus gitár, komponista), Mark Kaye (Uwe Baltrusch – gitár), Gordon Perkins (Jörg Michael – dob), Doug Lee – tenor ének.

Az albumindító Dances Of Death egy nyolc tételből álló szimfónia. Prelúdium az Introduction, amely csak egy akusztikus gitáron előadott akkordok sora, hogy aztán molto allegro belépjen a második tétel, az Eruption. Fortissimo dörren meg a gitár, a basszusgitár és a dob, hihetetlen dinamikával áramlik ki a hangfalakból a dal. Technikás és csavaros témák tömkelege; ötletes és különleges megoldások jellemzik a nótát. Vokál a harmadik részben (Beyond the Gates) lép be. Doug Lee-t az Egyesült Államokból (Siren együttes) importálta a karmester. Nem tipikusan thrash metal torok, mivel hangja leginkább a magasabb tartományokban kalandozik, de azért ambitus-a elég széles. Nagyon képzett énekes, egyéni a hangszíne, és nagyon illik ehhez a zenéhez.

Ralph Hubert

Tulajdonképpen a nyolc tétel nem különálló dalok egymásutánja, hanem egy egybefüggő hangzuhatag, majdnem húsz percben. Ez a változatosság és virtuozitás végighalad a darab lezárásáig, döbbenetes élmény hallgatni ezt a zenei csemegét, brillante szól az egész. Az epilógusban (Finale) visszatér egy motívum, ami a második tételben hangzik el; lehet, hogy tévedek, szerintem ezt a műformát hívják rondónak a klasszikus zenében (igaz, itt csak egyszer tér vissza a téma).

Néhány cikkemben már említést tettem az elektromos és tradicionális hangszerek párosításáról, amelynek célja általában a metal és a klasszikus zene ötvözése, illetve a kemény rock színesítése. A Mekong Delta abban is különleges, hogy a banda soha nem vett igénybe nagyzenekart, kizárólag gitárral, basszusgitárral, dobbal játssza klasszikus muzsikával kevert dalait.

Folytatásként a Transgressor következik. Ez már „hagyományos” heavy metal nóta, de persze a maestro itt sem feledkezik meg a furfangos témákról, ahogy a következő, True Believers-ben sem. Ebben a két dalban a refrént emelném ki, a második számban dallamos és szárnyaló, a harmadikban erőteljesebb, inkább thrash metalos jellegű, nyakon öntve Mekong Delta ízekkel.

A zenekar minden lemezén készített klasszikus zeneművek átiratát, ezen az albumon zárásként Muszorgszkij, Éj a kopár hegyen című művét gyúrta át. Csak egy szóval jellemezném: zseniális.

A korong megjelenésekor Sancho és Dakota barátommal (Feszültség fanzine főszerkesztők) közösen hallgattuk a lemezt és közben állunkat a padlón keresgélve áradoztunk róla. Dakota a negyedik Feszültség számban írt egy remek ismertetőt, amelyben picit odaszúrt a legismertebb zenei magazinnak is.

A zenekar szerencsére a mai napig aktív (igaz, sosem ugyanazzal a felállással, csak Hubert személye állandó), további remekműveket készítve. Mindegyik lemezüket szeretem, de a nálam a Dances of Death (and Other Walking Shadows) a csúcs.

A cikk szerzője: Zozzie 328 további cikk
Először 15 éves korában kóstolt bele a fanzine-újságírásba (Feszültség), sok évvel később, teljesen véletlenül került ismét közelébe a „szakmának”. Civilben egy vegyipari vállalatnál tudományos segédmunkatárs.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*