A death metal színtér egyik veteránjának számító Malevolent Creation 1987-ben kezdte pályafutását. A zenekart a Resthaven-t megjárt Phil Fasciana gitáros és Brett Hoffmann énekes alapították, akikhez Jim Nickles gitáros, Jason Blachowicz basszusgitáros és Dennis Kubas dobos csatlakoztak, teljessé téve a felállást. Megalakulásuk helyszíne Buffalo, ahol némi underground pezsgés volt akkoriban tapasztalható, olyan bandákkal, mint a Beyond Death, a Tirant Sin (eredetileg Satan’s Angel-ként alakultak), a Leviathan vagy a Mayhemesis. Minthogy a zenekarra komoly hatást fejtett ki a Slayer, a Malevolent Creation alapvetően thrash hordaként jött létre, és fokról-fokra durvult, súlyosodott és vált death metal bandává.
Már a korai években is jellemezte őket az állandó tagcsere; nincs két olyan Malevolent Creation anyag, amelyet ugyanaz a tagság vett volna fel, az állandóságot egyes egyedül Phil Fasciana képviseli. Első demójukat 1987-ben adták ki, majd még ugyanebben az évben a zenekar Floridába, egészen pontosan Fort Lauderdale-be tette át székhelyét. Második demójukat 1989-ben jelentették meg Demo I. címmel, azonban ezt már egy megváltozott tagság vette fel: a dobos posztját Mark Simpson foglalta el, a Cynic-ből is ismert, majd később a Monstrosity-hez csatlakozott Mark Van Erp lett a basszusgitáros, másodgitárosként pedig Jon Rubin érkezett.
Harmadik demójuk (Demo 1990) eredményezte a Roadrunner-rel köttetett szerződést; a szalagot a második demót készítő tagság rögzítette, mire azonban nekiálltak volna első lemezük felvételeinek, újfent tagcserék következtek be: Jason Blachowicz visszatért a bandába, Jon Rubint pedig Jeff Juszkiewicz (ex-Leviathan) váltotta. A felvételeket amúgy Rubinnal kezdték meg (kiszállása után a Monstrosity-nél kötött ki), aki rögzítette már a ritmusrészeket és a szólóit, de miután kidobták, Jeff újravette a saját szólóit, amelyek alapvetően Jon már korábban felvett szólóinak az utánzásai voltak.
A tízparancsolatot megéneklő korong egy fantasztikus debütálás volt, amely a „jó helyen vagyunk a jó időben” ellenére is elment a rajongók, a szakma mellett, nem kapta meg azt a figyelmet, elismerést, amely megillette volna. Ebben valószínűleg a konkurenciának is szerepe lehetett, hiszen az 1991-es év elkényeztette a death metal hívőket. Unquestionable Presence – Atheist, Human – Death, From Beyond – Massacre, Butchered At Birth – Cannibal Corpse, The End Complete – Obituary, Mental Funeral – Autopsy, Dawn of Possession – Immolation, Effigy of the Forgotten – Suffocation, Cursed – Morgoth, Like an Everflowing Stream – Dismember, Into the Grave – Grave, Where No Life Dwells – Unleashed, The Rack – Asphyx, Testimony of the Ancients – Pestilence, Warmaster – Bolt Thrower, Death Shall Rise – Cancer; bőven volt miből válogatni.
Az öt vadonatúj szerzemény mellé a lemezre a ’89-es és a ’90-es demó tételei közül az Injected Sufferage, a Remnants of Withered Decay, a Decadence Within és az Impaled Existence kerültek fel, míg a Sacrificial Annihilation ’87-ből, tehát az első demóról datálódik.
Máig nem értem, hogy a korabeli kritikák miért nevezték az albumot Death-kópiának, hiszen az anyagnak semmi köze Chuck Schuldiner (R. I. P.) zenekarához, maximum annyiban merül(het) ki a párhuzam, hogy Brett Hoffmann hörgése hasonlít Chuck orgánumához, illetve egy visszafogottabb John Tardy-ra emlékeztet. Ha mindenáron analógiát akarunk keresni, akkor a Massacre és az Obituary lenne a megoldás, de az is csak a hangzás szempontjából. Ha pedig a Death-et mindenáron bele akarjuk magyarázni a muzsikába, akkor az Impaled Existence megeffektezett énektémáit említem meg, azonban a komplexitás, a dallamok előtérbe helyezése nem volt jellemző a csapatra.
Zenéjükben elsősorban a Slayer-ihlette thrash-hatások domborodnak ki, ahogy az a Premature Burialban vagy a Thou Shall Kill-ben hallható, továbbá mindenképpen ki kell emelnem az őrületes basszuskiállással kombinált Sacrificial Annihilation-t és a Malevolent Creation-t, magyarán egy hibátlan művel állunk szemben. Scott Burns a Morrisound stúdióban ezzel a koronggal sem lőtt mellé, töményen, durván, brutálisan szólal meg a lemez.
A csapat elkapta a fonalat, és még ha nem is sikertörténet az övék, az Eternal-lal (1995) bezárólag klasszikusokat, hibátlan death metal remekműveket jelentettek meg. A sorozatos tagcserék eredményeként lemezeik hullámzó minőségűek (rossznak azért nem nevezném őket), ellenben a kompromisszummentes, brutális death metal megtestesítői. Kitartásukért mindenképpen tiszteletet érdemelnek.
Leave a Reply