Fates Warning: Theories of Flight (2016)

Érdekes, amennyire ismertem és kedveltem a pályatárs Dream Theater muzsikáját (olyannyira, hogy Petrucciék gyakorlatilag a kedvenc zenekarom voltak 1992–2002 között), annyira nem szippantott magába Jim Matheos-ék zenei világa. Persze tudtam róluk, hogy kiváló zenekar, de csak dalokig jutottam, egész lemezt (a Parallels-t leszámítva) talán nem is hallgattam tőlük. Holott a két csapat nagyjából egyszerre, a ’80-as évek első felében tűnt fel szikrázó üstökösként a heavy metal univerzum egén, igényes, magas színvonalú és élvezetes művekkel ajándékozva meg egyre növekvő rajongótáborukat.

Ennek ellenére nálam mégis Mike Portnoy-ék voltak a befutók, s a Fates Warning-ot akkoriban éppen azért nem emeltem be kedvenceim közé, amiért ma hallgathatóbbnak tartom őket, mint a Dream Theater utóbbi néhány alkotását. Számomra ők mindig is a kissé szikárabb, kevesebb színben tobzódó progresszivitást képviselték. Igaz, a DT korábban eszméletlenül fogós, jó értelemben vett slágeres dalokat írt, ma viszont mintha némileg elvesztek volna az önkifejezés és a perfekcionizmus útvesztőjében. Így aztán, míg a Fates tavalyi, többek által is dicsért albumára kíváncsi voltam, a Dream 2016-os anyagát simán negligáltam.

Az itt következő ismertetőt tehát nem egy, a Fates Warning munkásságát jó ismerő és az elfogultságig kedvelő rajongó, hanem egy, a jó zenékre nyitott „műkedvelő” írja. Sem a csapat korábbi albumaihoz, sem a versenytársakhoz nem fogom hasonlítani a zenekar aktuális produkcióját, nincs is szükség rá, hiszen az anyag – mint mindig, most is – sziklaszilárdan megáll a maga lábán.

A Fates Warning – néhány terjedelmesebb, komplexebb tételt leszámítva – alapvetően direktebb, befogadhatóbb dalokban utazik, mint a fentebb említett DT, és ezeket a hagyományos szerkezetű nótákat díszítik különböző finomságokkal, technikai megoldásokkal, hangzásokkal. Nekem erről az albumról is ezek a számok jönnek be leginkább. Ilyen dal a lemezt nyitó From the Rooftops is, amelyben nem a muzsikusok virtuozitásának bizonyítása (nincs is rá szükség), hanem egy adott hangulat megjelenítése, az érzelmek kifejezése az elsődleges szempont. A zene már itt is széles skálán mozog: a lírát a hangszeres részekben és a vokálban is keménység váltja. Már itt megkapjuk az első emlékezetes refrént, ami egyébként az album több számának is erőssége.

Ugyanilyen jó dal a Seven Stars is: lényegre törő, dallamos, elsőre megjegyezhető. Alder az SOS-ben is jót énekel, azonban ez már egy fokkal kevésbé érdekes dal, mint az előző kettő. A lemezre két 10 percnél hosszabb tétel került fel, a The Light and Shade of Things, illetve a The Ghosts of Home (Matheos sokáig az albumnak is ez utóbbi címet szánta). Komplex dalok, szerencsére egyik sem céltalan bolyongás a témák erdejében. A The Ghosts… elején egy világvevő rádió állomáskeresője irányít el a dalhoz, amely lírai témával indít, ami tetszik is, majd ezt váltja a férfiasabb él és tempó; a végére azonban egy kicsit már hosszúnak tűnik a szám.

Frank Aresti-vel kiegészülve

A White Flag című dalban a legizgalmasabb Jim gitárszólója, és itt tűnt fel, hogy az anyag úgy szól, mint az állat: tisztán, erőteljesen. Valószínűleg azzal sem mondok semmi újat, hogy Ray Alder a heavy metal színtér egyik legjobb torka, ezt többek között ebben a számban, ezen az albumon is bizonyítja. A Like Stars Our Eyes Have Seen-ben a riffelés fogott meg, ami olyan körkörös hanghatást kelt, mint egy verkli. A lemezt záró címadó dal pedig egy mindössze 4 perces instrumentális tétel, amelyben a hangszeresek a lebegés és szárnyalás váltakozását jelenítik meg.

Az alig több mint 52 perces anyag hosszúsága abszolút optimális, a lemez befogadható mennyiségű zenét tartalmaz. Akiknek ez kevés, azok a bónusz CD-n további hat dalt – három Fates Warning-szerzeményt és három feldolgozásnótát – kapnak akusztikus változatban.

A lemezen Jim Matheos mellett két másik gitáros is szerepel: Mike Abdow a White Flag-ben szólózik, Frank Aresti játékát ugyanitt, illetve a From the Rooftops-ban élvezhetjük. Utóbbi zenésznek egyébként meglehetősen különleges a pozíciója: a dalok írásakor és felvételekor a Fates Warning tagja volt, turnézni azonban nem tud a csapattal, így besorolása végül „a bővebb FW család tagja” lett.

Tetszik az anyag, a rövidebb nóták abszolút bejönnek, a kalandozó progresszivitás azonban ma már nem az én világom. Szerencsére ez utóbbiból van kevesebb az albumon.

A szerző: Coly 1227 Articles
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél az első aki hozzászól

Válasz írása

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*