Már jó ideje divat a retro metal, a ’60-as/’70-es évek zenei világának megidézése. A magam részéről nem vagyok feltétlen híve ennek a stílusnak, ritkán is hallgatom, ugyanakkor elismerem, hogy vannak nagyon jó csapatok, amelyek abszolút hitelesen adják vissza és tolmácsolják az „ősrockot”.
A 2009 őszén alakult német Electric Moon régi motorosnak számít a szakmában, ehhez képest én csak most ismertem meg őket. Új lemezük kapcsán immár a hatodik-hetedik hallgatás környékén járok, és azt mondom, nem bántam meg, hogy beszereztem az anyagot. Idei kiadványuk már a tizenkettedik a diszkográfiájukban, illetve a harmadik, amelyet a Sulatron Records gondoz. Érdekes a muzsika abból a szempontból, hogy „mondanivalójukat” bő lére eresztik, a négy tétel csaknem 45 perc játékidőn osztozik, ebből az utolsó (You Will) Live Forever Now majdnem 23 minutumban csendül fel.
Zenéjük pszichedelikus, space rocknak aposztrofálása megfelel a valóságnak, ilyetén a Hawkwind-del, Komet Lulu basszusgitáros/énekesnő révén pedig a Blood Ceremony-val történő összehasonlítás adja magát, de a fentebb említett „nyújtások” révén azokénál nehezebben emészthetők a szerzeményeik. Tipikus „körbejár a spangli a szobában” jellegű zenéről beszélünk, inkább hangulatfestésnek, jammelésnek mondanám a hallottakat, mintsem konkrét nótáknak. Kis túlzással a gitárnak és a basszusgitárnak kiegészítő szerep jut, az orgona, az effektek, a mellotron, a szitár által a keleti hangulatú részek viszik a prímet. Példának okáért az Astral Hitch Hike egy instrumentális darab. Ellentétben a kanadai mágusokkal (Blood Ceremony), az Electric Moon nem állít csatasorba például fuvolát, ráadásul Lulu hipnotikus, megigéző előadását sem nevezném éneklésnek; kifejezetten egy elszállós, utaztatós, lebegős atmoszféra megteremtése, létrehozása volt a céljuk.
Mindent egybevetve, tetszik a korong, ugyanakkor azt vallom, rövidebben, közérthetőbben fogalmazhatták volna meg a számokat. Egy próbát, meghallgatást azonban mindenképpen megér.
Leave a Reply