Levélváltás Rákos Tiborral, az Eclipse frontemberével – 2. rész
Az interjú előző részében Dávid László kollégánk az Eclipse történetének 1996-ig tartó időszakát meséltette el az együttes frontemberével. Rákos Tibor ez alkalommal az emblematikus Soft Orange album elkészítésének körülményeit idézi fel.
Rattle Inc.: Tibi, mikor vonultatok stúdióba, hogy felvegyétek bemutatkozó anyagotokat, a Soft Orange-et?
Rákos Tibor: Az anyag 1997 júliusában lett felvéve a szombathelyi Vida Music Studióban, de szeptemberben két dal újra lett keverve.
R. I.: Kész nótákkal mentetek stúdiózni, vagy a munkálatok alatt is születtek még számok?
R. T.: Teljesen felkészülve érkeztünk, a dalok is készen voltak. Egyedül nekem volt furcsa a helyzet, ugyanis azt megelőzően még soha nem jártam „rendes” stúdióban.
R. I.: Mennyi ideig tartottak a felvételek? Ki(k) segített(ek) benneteket a felvételek folyamán?
R. T.: Emlékeim szerint két hetünk volt a hangszeres részek és az ének felvételére, két hónappal később pedig még volt egy korrekció. A felvételeket Scheer „Max” Viktor irányította. Ő kevert, és az Eclipse mellett ő volt a társproducer is.
R. I.: Ti magatok finanszíroztátok a felvételeket?
R. T.: A felvétel lehetősége a Rockland tehetségkutató díja volt, így nekünk nem került semmibe. Nem sokkal előtte Szombathelyen koncerteztünk (volna), és mivel a felvételekig még volt néhány napunk, gondoltuk, otthagyjuk a hangszereket. A koncert azonban egy bazi nagy vihar miatt elmaradt, és az erősítők az utánfutón teljesen tönkreáztak. Napokba tellett, amíg kiszáradtak…
R. I.: A hatszámos promóciós anyag mindegyik tétele felkerült végül a lemezre?
R. T.: Nem, a Shining Sun és a 69º lemaradtak róla.
R. I.: Születtek esetleg olyan dalok, témák, amelyek végül nem jelentek meg a korongon?
R. T.: Ha a töredékekre gondolsz, amelyekből aztán soha nem lettek dalok, akkor igen.
R. I.: A Puha (Lágy) Narancs cím mire utalt?
R. T.: Különösebb jelentése nem volt, egy felborult állólámpa kiégett izzóján láttam meg a felíratot, és nagyon megtetszett.
R. I.: Miután akkoriban már hazánkat is elérte a nu metal/hardcore/rap/hip-hop hullám, nem féltetek attól, hogy a kutya sem lesz kíváncsi az anyagra?
R. T.: Ehhez nem kellett betörniük ezeknek a zenéknek, mivel alapvetően elég kritikusok és paranoiások voltunk ez ügyben…
R. I.: Az biztos, hogy a maga nemében unikumnak számít a kiadvány: rengeteg idő és türelem kell a befogadásához, de ha elkapja a hallgatót, nem tud szabadulni tőle…
R. T.: Igen, talán a nem egységes mivolta miatt – bár a Slowsonic stíluskavalkádjához képest a Soft Orange sokkal áttekinthetőbb.
R. I.: Arra kérnélek, hogy mesélj egy kicsit részletesebben az album dalairól!
R. T.: Mire gondolsz: hogy miről szólnak a szövegek? A Poker Face-t leszámítva, amit még a régi szövegíró, Mezőfi Imi írt, valamennyi dal az akkori érzéseim, élményeim lenyomata. A mai napig nem is nagyon tudok máshogy írni. Maga a lemez – azt leszámítva, hogy inkább kurriózum, mintsem egy ismert anyag – egy csodálatos, zeneileg nagyon igényesen elkészített album, aminek van eleje, van vége, és aki szereti az ilyen zenéket, annak eszébe sem jut közben, hogy a lejátszón van „skip” gomb is…
R. I.: Anélkül, hogy bármelyikőtöket is meg akarnám bántani, Hudák Attila teljesítményét mindenképpen ki kell emelnem, aki az egyik, ha nem a legjobb basszusgitáros Magyarországon…
R. T.: Igen, Attila egy csodálatos zenész, de a Soft Orange-re még a legtöbb dalt közösen írta a többiekkel. A Slowsonic-on viszont egy dal kivételével minden zenét ő jegyzett.
R. I.: Milyen atmoszféra, hangulat megteremtése volt a célotok?
R. T.: Valami olyasmié, ami beszippantja az embert. Később, a koncerteken, ha a technika is segített, élőben is prezentáltuk ezt a közönség felé.
R. I.: A korai, még a thrash időkből származó rajongóitok hogyan fogadták a lemezt, illetve milyen volt úgy általánosságban a fogadtatása?
R. T.: Gondolom, nem volt egységesen pozitív a visszahangja, de én a régi „rendszerben” még nem voltam a zenekar tagja, így maximum az átmenetet tudtam érzékelni, ami nem volt rossz, főleg, hogy abból az időből is játszottunk dalokat.
R. I.: Elméletileg az LMS adta ki az albumot, de azt olvastam a honlapotokon, hogy inkorrekt módon álltak hozzátok. Ez mit jelentett?
R. T.: Igazság szerint én nem nagyon foglalkoztam a miértekkel, az viszont gáz volt, hogy folyton tolódott a megjelenés, aminek a „felspannolt” közönség, az érdeklődők nem igazán örültek. Úgy tűnhetett, mintha mi csináltunk volna hülyét belőlük az ígéreteinkkel, holott bennünket szivattak. Annyit tudok, hogy a felvételek befejezését követően először a kazetták, majd körülbelül fél évvel később a CD is megjelent, de a hanghordozók gyártási költségeit már saját zsebből fizette a zenekar. Egészen pontosan, a kazettákat a zenekari kasszából gyárttattuk le százasával, a CD-k költségét Barna Tomi „lizingelte” a zenekarnak.
R. I.: Az LMS-en kívül más kiadó nem tanúsított érdeklődést az Eclipse iránt?
R. T.: Erről semmi konkrétumot nem tudok. Próbálkoztunk belga és francia kiadóknál, de ezekről inkább Barna Tomi tudna mesélni. Anyagilag nem mondhatnám, hogy megérte, én például az elmúlt 20 évben összesen körülbelül 5 ezer forint jogdíjat kaptam az album után, persze a zenekar nem pénzkereseti céllal jött létre. A második lemezre a Periferic Records ajánlott szerződést, de végül olyan rossz feltételekkel, hogy inkább nem írtuk alá. Mondjuk, a Soft Orange-t ők a mai napig forgalmazzák…
R. I.: Annak idején mekkora példányszámban jelent meg a korong, és mennyi fogyott belőle?
R. T.: Azt hiszem 500/1000 volt a kazetta-CD arány, de hogy mennyi fogyott belőlük, nem tudom. Szerintem a kazik elmentek, a CD-kből maradt pár száz darab. Mivel a szerzői kiadásból kifolyólag semmilyen promóciója nem volt, így – dacára a jó kritikáknak – sajnos eléggé eltűnt az ismeretlenség homályában.
R. I.: Volt lemezbemutató turné, lemezbemutató koncertek?
R. T.: Mivel alapvetően kevés koncertet adtunk, mondhatjuk azt, hogy az 1998-as év fellépései voltak a lemezbemutató turné állomásai.
R. I.: Utólag, mai fejjel változtatnál valamit a lemezen?
R. T.: Persze, sokkal jobban énekelném fel a dalokat, és szerintem az akkori analóg technikában, hangzásban rejlő lehetőségeket is jobban ki lehetne használni. És persze jobb lett volna, ha a maradék nyolc dalt is újrakeverjük…
(folytatjuk)
Leave a Reply