Az itt következő néhány bekezdésben igyekszem elkerülni a cikkem hősével kapcsolatban unos-untalan emlegetett szuperlatívuszokat. Mindenki tisztában van azzal, hogy a kanadai énekes-multiinstrumentalista külön intézmény a rockzene világán belül, aki albumaival nem fél átlépni a tradíciókat, illetve a műfaj kereteit. Mozgástere gyakorlatilag végtelen kiterjedésű, amelyet már eddigi pályafutása során is széltében-hosszában bejárt.
Legfrissebb albuma hangzását és tematikáját tekintve is kozmikus alkotás. Már az első percekben szembetaláljuk magunkat a muzsikus egyik védjegyének számító, hangok sokaságából felépített fallal, amely ugyanakkor, mint egy plazmaréteg, áthatolható, s amely változó sűrűségű közegeket képez a zenébe belemerülő hallgató számára. Az igényesen megkomponált, rétegezett hangszerelés hol hangulati aláfestéssé, kvázi filmzenévé, hol himnikusan emelkedetté teszi az anyagot, amit az időnként felbukkanó, egészséges mértékű játékosság ellenpontoz.
A Transcendence egy profin felépített, érett, hallgatható anyag, bő egyórás lazulás a mester lélekmasszázs-fotelében. A műfaji meghatározások közül ez esetben leginkább a progresszív jelző tűnik helytállónak. Úgy képzelem, ez az a zene, amelyet sokszor meg tudunk hallgatni anélkül, hogy megunnánk. Én eddig négy alkalommal jutottam el a lemez végére.
A hangokból elénk vetített kép bonyolult mintázata pasztell- és direkt színekből áll. Az egyes tételek halmazállapota a folyékony és a szilárd közötti skálán változik, egyesek éterien lebegnek el mellettünk, másoknak viszont jól felismerhető, klasszikus szerkezetük van.
Az albumot nyitó Truth (amely az első ízben Townsend Infitiny albumán megjelent szerzemény újra felvett változata) mintha egy hosszúra nyúlt – majdnem ötperces – intró lenne. Mágikus, misztikus utazáson veszünk részt a szférák rétegei között, és ahogy haladunk előre, úgy válnak egyre dalabbá a dalok. A negyedikként elhangzó Secret Sciences-ben már megjegyezhető a refrén és kifejezetten hangsúlyos a női vokál.
A Stars-ban is kontúros dallamokat és jó refrént hallunk, a címadó nóta menetelős ritmusára pedig kórus énekli rá a dallamot. Ezt követően érkezik kedvenc dalom a csapattól, a lendületes Offer Your Light, amely szövegileg egy kizárólag refrénből (vagy ha úgy tetszik, verzékből) álló nóta, versszakonként váltott énekkel. Plusz egy pont Anneke van Giersbergen szerepeltetéséért, ilyen mértékben történő előtérbe helyezéséért. (Mint tudjuk, nem ez az első Townsend-album, amelyen az énekesnő szerepel, és Devin „ujjlenyomatai is megtalálhatók” Anneke 2009-es In Your Room című lemezén.)
Bár feldolgozás, mégsem bónusznóta a korongot záró Transdermal Celebration: az alternatív rockot játszó amerikai csapat, a Ween 2003-es albumáról származó nóta abszolút belesimul a Transcendence szövetébe. Dalstruktúra szempontjából a hagyományos vonalat erősíti… körülbelül a feléig, onnantól viszont – számomra kissé érthetetlen módon – meghal (lelassul, elhalkul) a szám.
Jó hangzású, kellemes hangulatú anyag a Transcendence, de továbbra sem tesz Devin feltétel nélküli rajongójává. A hangját, a kreativitását nagyon bírom, a dalai viszont – az említett néhány kivételt leszámítva – nem kívánkoznak be újra és újra a lejátszómba.
Leave a Reply