Furcsa érzés, amikor meghal egy zenész, akit szeretek. Nem volt a rokonom, sem a barátom, nem is ismertem, soha nem találkoztunk. És mégis nagyon elszomorodtam, amikor meghallottam a hírt. 52 évesen ment el, ráadásul halálának oka is tisztázatlan.
Persze ilyenkor az van, hogy előkapom a kedvenc lemezeimet, amelyeken Chris énekel, és figyelek. Figyelem magamat, hogy milyen érzéseket váltanak ki belőlem a dalok. (Bevallom férfiasan, morzsolgattam a könnycseppeket a szemem sarkában, miközben szóltak a nóták.) És közben Chris-re gondolok. De hát mégis miért? Hiszen nem ismertem, nem láttam őt soha (mondjuk, egyszer igen, koncerten a Guns N’ Roses előtt, jó pár méterről).
Azért teszek így, mert megérintenek azok a dalok, amelyekben hallom a hangját. Gondolatokat ébresztenek, vagy csak egyszerűen hagyom, hogy magával vigyen a zenéje; sodorjon, utaztasson egy másik világba. Meséljen életről, halálról, örömről, bánatról, barátságról, ellenségeskedésről. Bármiről, ami számít.
Imádom Chris hangját. Személyével az egyik legnagyobb rock/metal énekest, gitárost, zeneszerzőt, szövegírót veszítettük el. Még ha nem is minden lemez hatalmas favoritom, amelyen énekelt, zenélt, a legtöbbjét nagyon szeretem.
Bevallom, a szólólemezeit nem ismerem, azok valahogy elkerültek. De ha csak egyetlen egy lemezen szerepelt volna, akkor is elismeréssel nyilatkoznék róla. Ám szerencsére sok album őrzi kivételes hangját.
Szerintem sokan hasonlóképpen érzünk, amikor az egyik kedvenc zenészünk eltávozik az élők sorából. Rengeteget hozzátesznek az életünkhöz. Mi, metalrajongók ilyenkor nem csak egyszerűen egy zenészt veszítünk el. Mintha „egy kicsit mi is meghalnánk”, valami elveszik bennünk. Egy rettentő nagy törés történik a szívünkben. Mert a zenéje több mint szimplán szórakozás. Úgy érzünk, mintha csak nekünk írta volna a dalokat. Maga az életünk ez a Zene.
Pár nóta ismertetőjével emlékezem meg Chris Cornell-ről. Ezek a dalok az én személyes nagy kedvenceim.
Big Dumb Sex (Soundgarden – Louder Than Love): ez a dal és ez a lemez még egy zabolátlan zenekart mutatott. Eredetileg az album címében is „Fuck” szerepelt volna „Love” helyett, de végül beadták a derekukat és finomítottak a címen. De maga a szám elég szókimondó lett, úgymond egy középső ujjas bemutatás. Elég egyszerűnek mondható a nóta, sok benne az ősrock-hatás, még AC/DC-t is érzek benne. Nagyon „dögös”.
Hunger Strike (Temple of the Dog): Egyetlen lemez jelent meg T.O.T.D. név alatt, amely nem más, mint emlék Andy Wood-nak, a Mother Love Bone énekesének, aki fiatalon hunyt el. Andy nagyon jó barátja volt Chris-nek, aki Matt Cameron dobossal és a Pearl Jam tagjaival készítette el a lemezt. Ez a szám klipesítve is lett. Hihetetlen érzelmek törnek elő a dalból; kiváló, ahogy Eddie Vedder mélyebb, elvontabb hangját ellenpontozza Cornell, akinek magasabb, de rockos és erőteljes a hangja.
Outshined (Soundgarden – Badmotorfinger): bevallom, ezzel a számmal ismertem meg a csapatot, előtte nem is hallottam róluk, de persze utólag pótoltam az elmaradásomat. Már csak a kezdetek miatt is meg kell említenem a dalt, de ezen felül az egyik kedvencemmé is vált. Itt nagyon nyilvánvalóak a Led Zeppelin- és Black Sabbath-hatások, de szó sincs plágiumról. Lassan búgó riffek, szárnyaló refrén, ami elég összetett is. Chris az Outshined-ban megmutatja, hogy mitől vált a világ egyik legelismertebb énekesévé. Nem tudom eleget méltatni a tudását, amit ebben a nótában megmutat, az egyszerűen zseniális.
Jesus Christ Pose (Soundgarden – Badmotorfinger): erre a számra is készített a zenekar videoklipet, amely az MTV-n is felbukkant, ráadásul hihetetlen jó lett a képi világa. Ezzel a dallal megalapozták az áttörést, már ott topogtak a siker kapujában. Pattogós, gyors dal, a basszus és a dob keményen alapoz, amire Kim Thayil eszement, vijjogós gitártémákat pakolt rá, Chris pedig úgy kiereszti a hangját, hogy azt gondoltam, ennek az embernek acélból vannak a hangszálai, mert másképp nem lehet így énekelni. Nincs hagyományos refrén sem, mégis van kapaszkodó a nótában.
Black Hole Sun (Soundgarden – Superunknown): ezzel a nótával be is ütött a siker, a zenekar a sztratoszféráig szárnyalt (több, mit 10 millió eladott korong). Szerintem megérdemelték, hogy eljussanak idáig, mert megdolgoztak az ismertségért, nem hullott csak úgy az ölükbe. Kell-e, hogy bemutassam a dalt? Szerintem nincs olyan ember a Földön, aki ne hallotta volna. Tetszik a refrénben az elvontság, ami a végére bekeményedik, Chris itt is kiereszti a hangját rendesen.
Blow Up the Outside World (Soundgarden – Down on the Upside): finom kezdés, Chris éneke sem a megszokott, kicsit „alteros”, aztán a refrénben robbant megint egy nagyot. Kitörölhetetlenül rögződik az agyban. Aztán így váltakozva megy a témázás, egészen a szám végéig. A videoklip szintén mestermunka.
What You Are (Audioslave – Audioslave): Chris és a Rage Against the Machine zenészeinek közös bandája. Három lemezük jelent meg, nekem erről az albumról vannak kedvenceim, főként ez a dal. Kicsit más világ, mint a Soundgarden-é, leginkább Tom Morello gitáros egyéni stílusa miatt. Ebben a dalban is előkerül Tom különleges gitározása, Cornell éneke viszont a „megszokott”: finom dallamokkal operál, majd a refrénben rendesen kiereszti a torkát, ami megint csak beleül az ember fülébe, olyan jó a dallama. Igazi rock himnusz.
Head Down (Soundgarden – Superunknown): két számot hagytam a végére, mert ezek az abszolút kedvenceim Chris Cornell munkásságából. Érdekes módon ezt a nótát Ben Sheperd basszusgitáros írta, aki egyébként kevés dalt jegyez. El is üt rendesen a többi szerzeménytől, de épp emiatt (is) jó. Formabontó a szám, Chris fura éneke és érdekes zenei megoldások a jellemzők rá. Nincs refrén sem, de annyira megindító a dal hangulata, hogy e nélkül is varázslatos az egész.
Somewhere (Soundgarden – Badmotorfinger): nálam ez a csúcs. De furcsa, ez a dal is Ben szerzeménye. Lehet, ha több dalt írt volna, még nagyobb sztár lett volna a Soundgarden? Nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg a gondolataimat ezzel a dallal kapcsolatban, nehéz elmesélni, mit is jelent nekem. Ennyi érzelmet kevés nótában hallok. Ahogy Chris énekli a sorokat, borsózik tőle a hátam; elringat, dúdol, simogat, becézget, addig hallgatom, amíg el nem nyom az „álom”. Ezt a dalt csak fülhallgatóval vagy nagyon hangosan kell hallgatni, mert akkor tárul ki a Világ, sőt az egész Univerzum.
„I wish a wish I dream to dream
I try to try and I live to live
And I die to die and I cry to cry…”
Lett volna még egy dal, amelyről említést tettem volna, de szándékosan mellőztem. Superunknown, 15. szám.
Chris Cornell, nagyon nagy dolgokat vittél véghez! Rengeteg embernek hiányozni fogsz. Nyugodj Békében! „Somewhere in My Dreams”…
Leave a Reply