Az eredetileg 1985-ben, Bayonne-ban (New Jersey), Blood Lust-ként alakult csapat (egy évvel később vették fel a Blood Feast nevet) annak idején nem számított komoly tényezőnek a thrash színtéren. Egy időben bukkantak fel olyan bandákkal, mint a Ripping Corpse, a Revenant, a Deathcorps vagy a Prime Evil, de komoly figyelmet sosem tudtak magukra irányítani. Ugyanakkor hozzáteszem, hogy 1987-ben megjelentetett debütáló lemezük, a Kill for Pleasure gyatra hangzása ellenére is kultikus műnek számít az undergroundban.
A bemutatkozást még ugyanabban az évben a Face Fate EP és 1989-ben a Chopping Block Blues album követte, majd 1991-ben a zenekar bedobta a törölközőt. Egyedül a Kill for Pleasure kiadását követően távozott Adam Tranquilli gitáros maradt valamelyest aktív: megfordult a Last Remains és a Headlock soraiban, majd az ezredforduló után a Without End-et hívta életre. Kevin Kuzma dobos az Annunaki-ban, illetve a Lament-ben tűnt fel, valamint megalapította saját cégét, a Militia Records-ot. (A klasszikus felállás mindössze egyetlen koncertre állt össze, mégpedig 1999-ben, amikor a March Metal Meltdown-on játszottak az Asbury Parkban, New Jersey-ben.)
Hogy a csapat neve ne kopjon ki teljesen a köztudatból, arról egyrészt Kuzma, másrészt a Hellion Records gondoskodott: előbbi 2002-ben a Remnants: The Last Remains, míg utóbbi 2013-ban a Last Offering Before the Chopping Block című válogatást dobta piacra.
Hivatalosan 2007-ben alakult újjá a Blood Feast, amelynek felállásában Kevin Kuzma és Adam Tranquilli képviselte az őstagságot, társaik Tony Stanziano énekes, John Blicharz gitáros, illetve Karl Odenwalder basszusgitáros voltak, de pár koncerten, fesztiválfellépésen kívül semmi említésre méltót sem tett a zenekar. Háromévnyi szolgálat után Karlt Tom Lorenzo, Tony-t Chris Natalini váltotta, újabb tagcserékre pedig három évvel ezelőtt került sor, amikor is Kevin helyére Joe Moore, míg John helyett CJ Scioscia került a zenekarba.
Ez annyit jelent, hogy 2014 óta stabil legénységgel rendelkezik a Blood Feast. Idén látták elérkezettnek az időt, hogy 28 esztendő után új hangzóanyagot adjanak ki. Az az igazság, hogy kíváncsian és izgatottan helyeztem el a korongot a lejátszóban, hiszen az utóbbi évek már bebizonyították, hogy egy-egy újjáalakulásra semmi szükség sem volt (pl. Whiplash, Nuclear Assault, At War), harmatos alkotások kerültek ki a zenészek kezei közül. Ugyanakkor nem támasztottam különösebb elvárásokat az új Blood Feast album iránt, csupán abban bíztam, hogy a banda egy tisztességes thrash lemezt jelentet meg. Ezt szerintem meg is valósították.
Ádázul tör elő a nyitó INRI, az agresszió, az intenzitás pedig mindvégig fennmarad. Természetesen senki se számítson világmegváltó megoldásokra, forradalmian új, innovatív ötletekre, témákra, de azt el kell ismerni, hogy korrekt, megbízható módon tálalja a brigád a thrash metalt. Törekedtek arra is, hogy lehetőleg ne fulladjon unalomba a végeredmény, a gyors, nyaktörő tempók mellett (Off With Their Heads, Brethren, By the Slice) súlyos doomos témák, váltások bukkannak fel, ahogy az a The Underling közepén, illetve a Who Prays For the Devil elején is hallható, míg a Last Rites egy középtempósan döngölős tétel.
Chris Natalini hisztérikus, torokgyilkos üvöltései Mille Petrozza-ra emlékeztetnek, de a hangja nem annyira karakteres, markáns, mint a Kreator főnökéé. Megbízhatóan aprít, teker, szögel a társaság, gyalulnak a riffek, a ritmusok, jóra hallgattatja magát az anyag. A hangzásba sem lehet belekötni, a mai időknek megfelelően, modern, súlyos, vastag soundba ágyazták a felvételeket.
Honlapjuk a Kill for Pleasure nyersességéhez, kíméletlenségéhez hasonlítja a The Future State of Wicked-et, és ez az állítás meg is állja a helyét. Nem lesz sem meghatározó, sem klasszikus az új Blood Feast mű, „csupán” egy adrenalinszintet növelő, brutális thrash anyag.
Leave a Reply