Levélváltás Kottán Andrással, az egykori Mirror zenekar basszusgitárosával
Kottán András nem az a fecsegős interjúalany. Persze kollégánkat sem kell félteni: Laci fel tudott tenni neki annyi kérdést, hogy a válaszokból kikerekedjen a ’80-as évek végén sajnos csak rövid ideig létezett kultikus veszprémi thrash csapat története.
Dávid László: Bandi, pár hónappal ezelőtt Veszprémben volt egy találkozó, ahol az egykori Mirror-zenészek, az ex-Undertakinges Jakab Viktor, a Krampüs-os Kovács Tamás és barátotok, Németh Róbert jött össze. Nehéz volt megszervezni a “randit”?
Kottán András: Nagyon nehéz volt, szerintem még egyszer nem sikerülne! Egyébként teljesen véletlenül jött össze, viszont nagyon nagy buli kerekedett belőle. Rengeteget nosztalgiáztunk, beszélgettünk, leírhatatlan érzés volt ennyi idő elteltével újra találkozni!
D. L.: Napi szinten vagy kapcsolatban Sóval és Mann Lacival?
K. A.: Azóta igen. Sóval csak a neten (a dobos Soós Gábor egy ideje Costa Ricában él – a szerk.), Lacival viszont személyesen is tartjuk a kapcsolatot.
D. L.: A világháló segítségével sikerült rábukkannom – újra – Lacira és Sóra, téged viszont csak nagy nyomozások árán sikerült „becserkésznem”. Kérlek, mesélj magadról: hogy telnek a mindennapjaid? Mivel foglalkozol? Zenélsz még?
K. A.: Jól elbújtam, mi? Nem találsz meg a közösségi oldalakon, mert még vannak elveim! Amúgy semmi különös, munkával töltöm a hétköznapjaim. Nem zenélek, jelenleg hangszerem sincs. Sokat laktam Pestem, de most újra Veszprémben élek.
D. L.: Kanyarodjunk vissza az időben! A Mirror 1988-ban alakult, hogyan jött össze a zenekar? Ismertétek egymást korábbról?
K. A.: Igen, ismeretségből és barátságból jött össze a zenekar, de még így sem volt könnyű dolgunk, mivel csak hárman voltunk. A mainál sok szempontból nehezebb idők voltak, de szorgalmasak voltunk. Mi Sóval egy kicsit lazábban vettük a dolgokat, mint Laci, de azért igyekeztünk tartani vele a lépést. Én Lacival már korábban is játszottam együtt, Sóval pedig egy iskolába jártunk, barátok lettünk, emellett pedig a zenélés is összekötött bennünket.
D. L.: Mely zenekarok hatására ragadtatok hangszert? Autodidakta módon tanultatok meg játszani, vagy jártatok tanárhoz?
K. A.: Először magyar, majd külföldi zenekarok hatására kezdtünk játszani, de tanultunk is zenélni, ki zeneiskolában, ki magántanárnál, ki magától.
D. L.: A Mirror volt az első bandátok?
K. A.: Nem, mindenki játszott már előtte is más zenekarban.
D. L.: Egyértelmű volt számotokra, hogy thrash bandát alapítotok?
K. A.: Mire eljutottunk odáig, hogy összeálljunk, már igen!
D. L.: Ki hozta a zenekar nevét, és ki rajzolta a logótokat?
K. A.: A nevet Laci találta ki, és az ő ismerőse, Farkasréti művész úr készítette a festményt. Mert hogy az egy festmény!
D. L.: Alapvetően trió formációban gondolkodtatok? Volt esetleg olyan tervetek, hogy bevesztek egy másodgitárost vagy egy énekest, hogy Laci csak a gitározásra koncentrálhasson?
K. A.: Persze, sokáig próbálkoztunk, de sajnos sikertelenül, végül kényszerűségből maradtunk hárman.
D. L.: Akkoriban mennyire volt nehéz vagy könnyű elkötelezett, lelkes muzsikusokat találni egy zenekarhoz?
K. A.: Nehéz volt, mert zenélni mindenki akart, gyakorolni viszont nem.
D. L.: Milyen gyakran próbáltatok, és hol, hogyan zajlottak a próbák?
K. A.: Ha jól emlékszem, heti 2-3 alkalommal jöttünk össze. Az állandó próbahelyünk Só mamájánál volt.
D. L.: A saját dalok írására feküdtetek rá, vagy kezdetben feldolgozásokat gyakoroltatok?
K. A.: A kezdetektől voltak saját számaink és ötleteink, de játszottunk feldolgozásokat is, főleg az ismertebb bandáktól és persze a kedvenceinket.
D. L.: Komolyan vettétek a zenekart, vagy egyfajta hobbiként tekintettetek rá?
K. A.: Mindhárman komolyan vettük, inkább életforma volt ez, mintsem hobbi, de azért voltak laza bulik is.
D. L.: Legelső demótok a Terminal Mutation volt; emlékszel még rá, hogy hogyan állt össze a felvétel? Volt fődalszerzőtök, vagy közös munka eredményeként öltöttek testet a dalok?
K. A.: Laci írta a dalokat és a szövegeket, mi pedig hozzátettünk, amit tudtunk.
D. L.: Kinek az ötlete volt, hogy angolul adjátok elő a dalokat?
K. A.: Amikor e műfaj mellett döntöttünk, akkor egyértelmű volt számunkra, hogy a daloknak angolul kell megszólalniuk. A korábbi felállásokban voltak magyar nyelvű próbálkozások is.
D. L.: Hol és mennyi idő alatt vettétek fel a demót?
K. A.: A próbateremben, a dalokat egy-egy nap alatt, egyszerre feljátszva.
D. L.: Négy saját számot és a Kreator Terrible Certainty című nótájának feldolgozását tartalmazta a szalag. Miért pont erre a dalra esett a választásotok?
K. A.: Ez volt a kedvenc számunk, sokat gyakoroltuk próbán, és csak négy saját dalunk volt. Úgy éreztük, illik egy ilyen fasza Kreator-szám erre a demóra.
D. L.: Ti magatok mennyire voltatok megelégedve a végeredménnyel?
K. A.: Nem nagyon, de akkor nagyon szűkösek voltak a lehetőségek.
D. L.: Milyen úton terjesztettétek, publikáltátok a felvételt? Milyen reakciókat kaptatok rá?
K. A.: Kazettára másoltuk és postai úton terjesztettük. A visszajelzések egytől egyig nagyon pozitívak voltak.
D. L.: Az első demó után is folyamatosan írtátok a számokat?
K. A.: Igen.
D. L.: Volt-e valamilyen elképzelésetek arról, hogy milyen legyen a második demó?
K. A.: Igen, a minőségen mindenképpen szerettünk volna javítani. És persze a mennyiségen is.
D. L.: Mikor álltatok neki a második, Dead By Done címet viselő demónak, amely 1989-ben jelent meg?
K. A.: Egy kicsivel előtte.
D. L.: Ezt a felvételt milyen körülmények között rögzítettétek?
K. A.: Itt már sikerült keverőpultot és minőségi mikrofonokat is kölcsönkérnünk.
D. L.: Erre a demóra miért tettétek fel az első kazetta dalait?
K. A.: A minőségi különbség miatt vettük fel, érettebbek lettek a számok.
D. L.: Voltak esetleg olyan szerzeményeitek, amelyek egyik demóra sem kerültek fel?
K. A.: Volt egy pár, de azok nem illettek bele a képbe.
D. L.: Hogyan néztek ki a demók borítói?
K. A.: Csak egy fénykép volt rajtuk rólunk, logóval.
D. L.: A két demónak köszönhetően mennyire terjedt el a Mirror neve a hazai undergroundban?
K. A.: Úgy gondolom, hogy ezen a szinten sikerült országos ismertségre szert tennünk.
D. L.: Esetleg az országhatáron túlra is eljutott az együttes híre?
K. A.: Egyértelműen az a tapasztalatunk, hogy igen: még Chiléből is kaptunk rajongói visszajelzéseket!
D. L.: Rengeteg zseniális thrash bandánk volt a ’80-as évek végén, például az Undertaking, a Beyond, az Atomic, a Detonátor, a Bedlam, az Antichrist, a Neckrofight, majd egy-két évvel később a Barbed Wire. Mennyire követtétek a hazai underground alakulását? Milyen viszonyban voltatok a hazai thrash csapatokkal?
K. A.: Akikkel sűrűbben tudtunk találkozni, például az Antichrist-tal vagy az Undertakinggel, azokkal jóban voltunk.
D. L.: Milyen emlékeid vannak a hazai underground sajtóról? Gyakran szerepeltetek fanzine-ekben?
K. A.: Nagyon kellemesek az emlékeim: akik írtak rólunk, azok mind pozitív és építő kritikát fogalmaztak meg.
D. L.: Szerinted mekkora támogatásban részesültek Magyarországon a honi thrash együttesek?
K. A.: Szerintem igazán komoly támogatás abban az időben nem volt.
D. L.: Fennállásotok alatt több koncertet is adtatok, melyek voltak számodra a legemlékezetesebb fellépéseitek?
K. A.: A PeCsa-koncert volt a legemlékezetesebb, ahol az Undertaking vendégeként léptünk fel. Nagyon rendesek voltak, hogy meghívtak bennünket. Óriási buli volt!
D. L.: A Dead By Done után is születtek dalaitok?
K. A.: Igen, de azokat már csak koncerteken volt alkalmunk előadni.
D. L.: Egy időben elterjedt a hír, hogy az ex-Undertakinges Killan György beszáll hozzátok. Ez igaz volt vagy csak pletyka?
K. A.: Igaz volt. Azt hiszem, ezt Laci részletesen is kifejtette a vele készült interjúban, csak megerősíteni tudom őt.
D. L.: Szerinted mi vezetett ahhoz, hogy a ’90-es évek legelején leáldozott a thrash csillaga, és a death metal lett az underground meghatározó stílusirányzata?
K. A.: Nem tudom, de szólj, ha megtudtad!
D. L.: Mikor és miért oszlott fel a Mirror? Barátilag váltatok el annak idején egymástól?
K. A.: Pontosan nem emlékszem, hogyan történt, de a Killanos sztori után nem sokkal egy kicsit eltávolodtunk egymástól, és egyszer csak vége lett a dolognak. Nem váltunk el haraggal!
D. L.: Azt tudom, hogy Só megfordult a Corpus Albicans-ban, a Lunatic Asylum-ban és a Stonehenge-ben, de veled és Lacival mi történt? Ti is folytattátok a zenélést?
K. A.: Persze, mindenkinek voltak próbálkozásai, de igazán komolyat és maradandót senkinek nem sikerült alkotni.
D. L.: Szerinted milyen nyomot hagyott maga után a Mirror? Mennyire emlékeznek rátok manapság az emberek?
K. A.: Mély nyomot hagyott abban a szűk körben, akiket akkor ez a típusú zene megérintett.
D. L.: A zenekar rövid pályafutása alatt melyek voltak számodra a legkedvesebb és a legrosszabb emlékek?
K. A.: A legjobb élmények a koncertek voltak, a legrosszabb időket a befejezés környékén éltük át. Akkor még sikeresen tovább lehetett volna vinni ezt a nevet, de a körülmények végül nem úgy alakultak. Több lehetőség és pénz is kellett volna hozzá.
D. L.: Mi a véleményed a mai zeneiparról?
K. A.: Már régóta nem létezik zeneipar. Mindenki mindent letölt a netről, de hiszek abban, hogy az élőzene, amit emberek játszanak hangszerekkel, újra visszatér és tarolni fog az egész világon, így hazánkban is.
D. L.: Andris, köszönöm szépen a válaszaidat! Az utolsó szó jogán, kérlek, te zárd le ezt a beszélgetést!
K. A.: Örülök, hogy megtaláltál, és köszönöm a szakértő kérdéseidet, ami egyáltalán nem volt kevés. Nagyra értékelem a kitartásodat, barátom!
Leave a Reply