„A Slowsonic volt a mi Chinese Democracy-nk”

Levélváltás Rákos Tiborral, az Eclipse frontemberével – 3. rész

A „beszélgetésben” legutóbb a Soft Orange album megjelenését követő koncertekig jutottunk el. Az interjú befejező részében az Eclipse 2000-es évekbeli történetét eleveníti fel a zenekar énekese, ezúttal is Dávid László kollégánk segítségével.

R. I.: Tibi, ahogy említetted, az 1998-as koncertjeitek tulajdonképpen a Soft Orange lemezbemutató turnéjának állomásai voltak. Mely fellépéseitekre emlékszel vissza a legszívesebben? Milyen hangulatúak voltak az Eclipse bulik?

R. T.: Mivel nem volt túl sok belőlük, nyugodt szívvel kijelenthetem, hogy mind jó buli volt. Egyiket sem tudnám külön kiemelni, de volt, amelyikre olyan kevesen jöttek el, hogy nem is a színpadra álltunk fel, hanem a nézőtérre, amit körberaktunk székekkel, így nagyon családias volt a hangulat.

R. I.: Az új daloknak mikor kezdtetek nekiállni? Változott-e valamelyest a dalszerzés menete, módszere a Soft Orange-hoz képest?

R. T.: Már a Soft Orange megjelenése után elkezdtük előkészíteni az új dalok alapjait, de ahogy korábban is mondtam, nálunk nagyon lassan formálódtak a témák kész dalokká, olyan számunk is volt, ami több év alatt készült el. Mondhatjuk persze, hogy lusták is voltunk, de nem hajtott bennünket senki, öregapós tempóban haladtunk. Az új dalok alig pár kivétellel Hudák Attila fejéből pattantak ki.

R. I.: 2001-ben egy ötszámos promóciós felvétellel, az Asleep-pel jelentkeztetek. Ezt kizárólag a kiadók felé készítettétek, a rajongók nem is juthattak hozzá?

R. T.: Ezt az anyagot az akkori After@All frontember, Oláh Szabolcs (ma FreshFabrik) stúdiójában vettük fel, és ténylegesen promóciós céllal készült, persze aki kért belőle, annak elküldtük CD-n.

R. I.: Milyen eredményeket, reakciókat hozott számotokra az anyag?

R. T.: Mivel ez már jóval összeszedettebb anyag volt, mint az első album, így a kritikái is jobbak voltak, de igazi áttörést sajnos ezzel sem értünk el.

R. I.: 2006-ban jött ki második albumotok, a Slowsonic, amelyen már 2002-ben elkezdtetek dolgozni. Miért tartott ilyen sokáig a lemez megjelentetése?

R. T.: Hát, a Slowsonic volt a mi Chinese Democracy-nk. A pénztelenség szülte kényszermegoldások sem a lemeznek, sem a zenekaron belüli hangulatnak nem tettek jót.

R. I.: Hol, ki(k)nek a segítségével, milyen körülmények között vettétek fel a számokat?

R. T.: A felvételek iszonyatosan lassan haladtak, ráadásul meglehetősen fura körülmények mellett. A gitárokat egy volt áruházban vettük fel, ami egy lakás-próbaterem volt, mindeféle extrém mikrofonbeállításokkal, ezermillió gitársávval. A dob az akkoriban újdonságnak számító virtual drum technikával lett felvéve, az éneket pedig a hangmérnök sráccal (Károly Tamás – HangArt stúdió) otthon, a szobámban – ami akkoriban azért még nem volt divat –, teljesen ésszerűtlen körülmények között rögzítettük. A megjelenést, ami ugye fizikailag soha nem történt meg, nagyban hátráltatta, hogy a virtual drum sávok egyszerűen megsemmisültek, így a dobot utólag teljesen újra kellett venni, egy másik stúdióban, akusztikus hangszerrel. A keverést végül Attila csinálta meg, mert akkorra már mindenkinek tele volt a hócipője az egésszel.

R. I.: Czakó Péter klarinéton működött közre; kinek az ötlete volt őt csatasorba állítani?

R. T.: Mindannyian ismertük őt, Attila találta ki, hogy fújjon a Catamaran-ban, bár később volt egy másik verziója is a dalnak, amiből ez hiányzott, de végül azt leszavaztuk. Személy szerint nekem nagyon tetszik a dalban a játéka.

R. I.: A Soft Orange-hoz képest hogyan jellemeznéd a Slowsonic-ot?

R. T.: A Slowsonic már egy érett anyag, a Soft Orange-hoz viszonyítva sokkal jobban és változatosabb hangszereléssel összerakva. A dalszövegeimre, a zenekarban betöltött posztomra is ezen az albumon vagyok inkább büszkébb. Szerintem azon kívül, hogy ugyanaz az öt ember játszik rajtuk, a két anyag között szinte semmi hasonlóság nincs.

R. I.: Hogyan népszerűsítettétek, promotáltátok az anyagot?

R. T.: Mivel a megjelenése évekig elhúzódott, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a 2000-es évek egyetlen nagy lemezbemutató turné volt. Konkrét promóció – mivel nem született fizikai hanghordozó – nem igazán történt, leszámítva jó pár koncertbeszámolót és a Metal Hammer-ben megjelent Uzseka Norbi-féle kritikát a Sokkoló extrában.

R. I.: 2010-ben Dömötör Tamás, majd 2012-ben Zabari László lett a dobosotok; Takács József miért hagyta el a zenekart?

R. T.: Az együttes akkoriban kezdett egyre nagyobb szüneteket tartani két fellépés között, Joci pedig úgy döntött, hogy elköltözik az országból; a feleségével azóta is Németországban lakik. A helyére érkezett Tamás, akivel adtunk egy pár koncertet, majd ő is kivált. Aztán Zabári Laci segített be a Mytrából, de később kiderült, hogy roppant macerás számára egy másik városból próbákra járnia hozzánk. Így tulajdonképpen dobos nélkül maradtunk, mert senki nem merte bevállalni Joci etalonjait…

R. I.: Immár hat éve, hogy nem hallottunk rólatok. Jelenleg mi a zenekar státusza? Mit csinálnak a többiek? Napi szinten kapcsolatban vagytok egymással?

R. T.: A zenekar jelenleg „feloszlott” állapotban van. Attilával hoztuk meg a döntést, a többiek pedig rábólintottak. Csak Attila és Tisza Tomi nem hagyta el Miskolcot, Joci és Barna Tomi Németországban, én pedig már 14 éve Budapesten élek. Tartjuk, a kapcsolatot, amikor csak lehet, személyesen is összefutunk. A bandából jelenleg csupán ketten zenélnek aktívan: Attila (Bíborszél, GhettoFunk, Ildi Rider), illetve Joci Németországban a Thursday Evening Band-ben. Attila emellett rendszeresen oktat a Gitármánia és Zenei Továbbképző Tábor éves kurzusain.

R. I.: Van esély arra, hogy újjáalakultok, esetleg új hanghordozót készítetek?

R. T.: Volt róla szó, de én személy szerint – bármennyire is hiányzik a zenélés és maga az együttes – nem szeretnék nosztalgiakoncerteket, csak és kizárólag új anyaggal tudnám elképzelni az restartot. A Slowsonic-ot jó lenne egy az egyben újravenni (ahogy azt a Destruction is tette pár éve első lemezeinek dalaival) vagy egy profi szakembernek odaadni, hogy tegyen vele csodát, mert valljuk be, elég furán szól az az album. Nagyon szeretem azt a lemezt, szerintem az Eclipse pályafutásának a csúcsa; jó lenne fizikailag is megjelentetni, még akkor is, ha nyilvánvalóan anyagi bukta lenne.

R. I.: A jelenlegi hazai és nemzetközi zeneiparról, metal színtérről mi a véleményed?

R. T.: A magyar zenekarok közül nagyon szeretem az Angerteát és a Periheliont. Nem igazán folyok bele a lemeziparba, az aktivitásom kimerül abban, hogy megveszem, ami tetszik, koncertekre járok és élvezem, amit hallok. Stílusilag már teljesen mindegy, hogy mi az, a lényeg, hogy megfogjon. Ja, és persze várom az új Tool-t!

R. I.: Egyetértesz azzal, hogy ha valaki tehetséges, ha valami különleges, egyedi, mint az Eclipse vagy az Alfred’s Violin, az nem tud érvényesülni a piacon, sem itthon, sem külföldön?

R. T.: Az ilyen zenék eleve egy szűk rétegnek szólnak. Külföldön iszonyatosan sok zenekar van, akik sokkal jobb feltételek között alkothatnak, mint mi, de még ott is lutri a befutás. Itthon ez a „rétegzene” státusz még inkább leszűkíti a potenciális közönség létszámát. Ha az Eclipse példáját vesszük, szerintem nem voltunk elég kitartók, nem értettünk az önmenedzseléshez, így lehet, hogy törvényszerű volt a sorsunk.

R. I.: Tibi, köszönöm szépen a válaszaidat, és minden jót kívánok!

R. T.: Köszönöm, Laci, a megkeresést, és üdv az olvasóknak!

A cikk szerzője: Dávid László 721 további cikk
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*