A ’80-as évek végén komoly thrash színtér bontakozott ki kis hazánkban. Pezsgett az underground, úgy a fanzine-ek (Feszültség, Panic, Brutal Metal, Metal Attack/Rattle Inc.), mint a zenekarok (Beyond, Mirror, Neckrofight, Butchers, Undertaking) révén – a listát holnap reggelig folytathatnám.
1988-ban három fiatalember alapította meg az Undertaking-et, amely kétségtelenül a legnépszerűbb zenekarnak számított a magyar földalatti metal mozgalomban. Előéletüket tekintve, az ukrán származású Killan György gitáros/énekes (a később a Classicában felbukkanó) Fejes Zoltánnal a Metal Corpust, majd azután saját egyszemélyes projektjét, a Killant csinálta. Jakab Viktor basszusgitáros a Reaktor sorait erősítette, Esztári Imre dobos pedig a Neckrofight-ból érkezett.
Ha számba vesszük a ’80-as évek végén megjelent hazai thrash demókat, kétségtelen, hogy az első két Beyond anyag, a Bedlam General Rejection-je, illetve Dreamland in Misery-je, a Mirror Dead by Done-ja, valamint a V12BB4U (majd egy-két évvel később az első Eclipse- és Barbed Wire-demók, illetve a Slogan-től a Forgotten Moods) toronymagasan kiemelkedtek a mezőnyből.
Bevallom, hogy részemről nem volt egyértelműen „szerelem első hallásra” az e cikk tárgyát képező anyaggal való találkozás; a Bedlam-hez, az Eclipse-hez vagy a Slogan-hez hasonlóan időbe telt a demó befogadása és feldolgozása.
A vészjósló, horrorisztikus hangulatot árasztó Overture-t követő Victim of the Night kiválóan foglalja össze mindazt, amiről ez a zenekar szólt, amiért népszerű volt, és amiért az akkori underground színtér csúcsán foglalt helyet. Az együttes a technikás oldaláról közelítette meg a thrash-t, ennek szellemében fogós dallamok, komplexitás, változatosság és a thrash brutalitása, gyorsasága fonódik össze a szerzeményben, és ezek a jellemzők az összes tételben felvonulnak.
Ezután a középtempósan kezdődő, majd begyorsuló The Runner még rá is tesz egy lapáttal a Victim-hez képest, lévén, hogy fokozzák a komplexitást, de úgy, hogy a dal mindeközben semmit nem veszít dallamosságából, fogósságából, és a refrén az, ami az egészre felteszi a koronát. (A dalt annak idején tévesen Reaktor N4-ként tüntették fel az első Garázs-válogatáson).
A Badinerie/Mösh egy Johann Sebastian Bach-átirat, amely Killan György klasszikus zenék iránti rajongását testesíti meg, és ez az a pont, amely egyértelműen kiemelte a zenekart az akkori mezőnyből. Nem túlzás, Killan Gyuri virtuóz módon kezelte a hathúros hangszert, dinamikus riffeket, pazar szólókat vonultatott fel a nótákban, hangja, itt-ott hisztérikus éneke pedig Schmier előadására hajazott.
Az Esztári Imre embertelen pörgetésével kezdődő Viva Ceaucescu, valamint a Cool Before Drinking a demó leggyorsabb, egyenesebb vonalú felvételei közé tartoznak, a többihez képest kevésbé összetett szerkezetűek, de hasonlóan dallamosak és fogósak. Utolsóként a lassú tempóban induló, majd fokozatosan felgyorsuló, a csernobili atomkatasztrófát megéneklő és a klasszikus „fuckin’ reactor” refrénnel megspékelt Reactor N4, egy újabb komplex darab hangzik el.
A Kijevben felvett demó hangzására sem lehet panasz, kiválóan hallhatók Jakab Viktor futamai, tehát minden tekintetben megállta a helyét a felvétel, és elégítette ki a thrasherek igényeit. Meggyőződésem, hogy tőlünk nyugatabbra sem vallottak volna vele szégyent. Önmagáért beszél, hogy 1989 őszén az Undertaking nyitott a bécsi Rockhausban a Rage előtt. Ezután 1991-ben még kijött egy négyszámos anyag, de azt tudomásom szerint már nem is terjesztették.
Sajnos a banda 1989 őszén feloszlott. Killan György Kanadába disszidált, a ma fogorvosként dolgozó Esztári Imre teljesen felhagyott a zenéléssel, míg Jakab Viktor olyan bandákban tűnt fel később, mint a Lepillantóküllő, a Zord, a Nervekiller, a Slytract, illetve a Misfits tribute zenekar Angel Evil.
Nem vitás, a V12BB4U a magyar underground egyik legigényesebb, legklasszikusabb demója, és noha később érett be és tetszett meg, mint például a Mirror, a Butchers vagy az Angel Reaper felvételei, életem végéig örök favoritként hivatkozom rá.
Leave a Reply