The Obsessed: Sacred (2017)

Wino. Scott Weinrich. Lemmy törvénytelen öccse, a metal (doom) színtér kultikus figurája, legendája, ikonja. Bármi, amiben részt vett, amihez köze volt, ha nem is arannyá, de minimum klasszikussá vált: a vele készített St. Vitus lemezek, szólóalkotásai (Punctuated Equilibrium – 2009, Adrift – 2010), a Shrinebuilder, a Spirit Caravan, a Premonition 13, a The Hidden Hand korongok. Tartalmas, hosszú, hullámvölgyekkel és -hegyekkel tarkított pályafutás áll mögötte.

Nehéz helyzetben lennék, ha azt a kérdést szegeznék nekem, hogy melyik az a kedvenc művem, amelyben Wino érdekelt. Minden bizonnyal a Born Too Late (St. Vitus)-The Church Within (The Obsessed)-Shrinebuilder hármast említeném, ugyanakkor, teszem azt, a Lunar Womb (The Obsessed), a Mournful Cries, a V (mindkettő St. Vitus), a Punctuated Equilibrium vagy a Dreemwheel EP (Spirit Caravan) is ott vannak favorit, Winó-hoz köthető anyagaim között, egy fokkal sem rosszabbak a „szentháromságnál”. Elfogult vagyok az „öreggel” szemben? Előfordulhat. Sőt, egészen biztos az vagyok.

Karrierje 1976-ban, 16 évesen, a Thomas Sprigg Wootton középiskolában, Rockville-ben (Maryland) kezdődött, ekkor alapította meg első zenekarát, a Warhorse-t. (Maryland később az amerikai doom metal mozgalom fellegvára lett). Korai hatásai a The Monkees és a The Beatles voltak (utóbbiak miatt kezdett el gitározni), később pedig felfedezte Frank Zappát, Jimi Hendrixet, illetve a Black Sabbath-ot. Miután a birminghami isteneket látta a Paranoid turnéján, az eseményt sorsfordítónak, élete megváltoztatójának nevezte, de az olyan punk alakulatok, mint a The Stooges, a The Dictators, illetve a The Saints is befolyásolták zenei ízlését.

1980-tól a The Obsessedben (Potomac, Maryland) folytatta pályafutását, amelyet, mint a zenekar első inkarnációját, Mark Laue basszusgitárossal, John Reese gitárossal és Dave Flood dobossal hozott össze. Miután igazi frontembert akartak a csapatban/csapathoz, az ex-Pentagram basszusgitáros Vance Bockis (R. I. P.) került a mikrofon mögé, John Reese-t Norman Lawson váltotta, így a zenekar 1983-ig kvintettként funkcionált. (A Pentagram-mal, a St. Vitus-szal és a Trouble-lal egyetemben a The Obsessed tekinthető a doom előfutárának). Ebben az esztendőben Laue buzdítására Wino vette át az éneket, Lawson, Flood és Bockis távoztak, az új dobos Ed „Daemon” Gulli lett, és ez a tagság készítette el az Invictus Records által gondozott, Sodden Jackal 7” EP-t. (Azt olvastam, hogy a kiadványon Dave „The Slave” Williams dobolt, a kislemezig pedig csak két demót vettek fel, 1980-ban és 1982-ben).

1985-ben kiadtak egy promóciós anyagot, illetve ekkor kapták meg a lehetőséget, hogy a Concrete Cancer nótával szerepeljenek a Metal Massacre VI. válogatáson, sőt, a Metal Blade számára ugyanebben az évben rögzítettek egy albumot is, de annak kiadását a felfutó, elburjánzó thrash hullám miatt a kiadó megtagadta. Mivel a The Obsessed nem jutott egyről a kettőre, Wino a csapatot átmenetileg szüneteltetve 1986-ban Kaliforniába költözött, és a St. Vitushoz csatlakozott (ezt megelőzően rövid ideig a Mentors basszusgitárosa volt). Három lemezt, egy EP-t és egy koncertanyagot jelentetett meg a Los Angeles-i együttessel, majd a berlini Hellhound Records (kizárólag doomra specializálódott kiadó, hozzájuk tartozott ekkoriban a St. Vitus is) jóvoltából forgalomba került az 1985-ös, kiadatlan The Obsessed album, ami arra sarkallta a főnököt, hogy kilépjen a St. Vitusból és újraalakítsa anyazenekarát.

Új ritmusszekció (Scott Reeder basszusgitáros, Greg Rogers dobos) sorakozott fel Wino mellé, leszerződtek a Hellhoundhoz, amely 1991-ben piacra dobta a Lunar Womb-ot. Ezt követően mozgalmas időszak következett, hiszen a banda a Hellhoundtól a Columbiához került, Scott Reeder belépett a Kyussba, így bőgősként Guy Pinhas érkezett a csapatba. Immár az új kiadó égisze alatt látott napvilágot a The Church Within, és noha az anyag kedvező fogadtatásban részesült, a Columbia komoly promóciós tevékenysége ellenére (beleértve a zenekarról készített 25 perces dokumentumfilmet) nem az elvárásoknak megfelelően fogyott, és ez a The Obsessed feloszlásához vezetett.

Ezután Wino megalapította a Shine-t (nevüket később Spirit Caravan-ra változtatták), megfordult több projektben, visszakerült a St. Vitusba, majd újfent kilépett tőlük, míg Pinhas és Rogers a Goatsnake-et hozták létre. 2011-ben jelentették be a Roadburn fesztivál szervezői, hogy a The Obsessed fellép a 2012. április 14-én sorra kerülő rendezvényen (a The Church Within-es felállással). Még ugyanabban az évben játszottak a Hellfest Open Airen, 2013 májusában pedig a Maryland Death Fest XI-en adtak egy koncertet. Wino 2016-ban tette hivatalosan közzé a The Obsessed visszatérését (a doom veterán Dave Sherman basszusgitárossal, illetve Brian Constantino dobossal); aláírtak a Relapse-hez, október 31-én pedig nyilvánosságra hozta, hogy az év hátralévő részében négy bulin, élőben tesztelik a bandát, ezúttal viszont már Bruce Falkinburg basszerossal, valamint Sara Seraphim gitárossal a soraikban.

23 évvel a The Church Within után idén vadonatúj albumot adott ki a csapat, mégpedig újra trióban, mivel Sara már nem tagja a zenekarnak, és Reid Raley személyében új a basszusgitáros is. Tulajdonképpen a Sacred lefedi Wino teljes életművét, nem nevezném feltétlenül tradicionális doom-nak, hanem – ha úgy tetszik – szemezget a főnök múltjából. Változatos, kiváló nótákkal teli lemez született, amely azt mutatja, hogy jó formában van a zenekarvezető. Mindenekelőtt a roppant súlyos, tömény hangzást emelem ki: ahogy mázsás riffjeivel és ritmusaival megdörren a nyitó Sodden Jackal, az előrevetíti, hogy az anyagban hiba nem lesz. A Punk Crusher, illetve a Haywire tempós, lendületes szerzemények, a Perseverance of Futility-ben felbukkanó orgona, a dal hangulata pedig a ’70-es évekbe repít vissza bennünket. Akusztikus pengetéssel kezdődik és ér véget a Stranger Things, zakatolós téma a Be the Night, míg a Cold Blood egy instrumentális darab.

Miután stílusteremtő csapatról van szó, Wino riffjein markánsan érződik a Black Sabbath hatása (ez alanyi jogon is jár neki), kitűnő szólókat vonultat fel a szerzeményekben, érdes, jellegzetes, azonnal felismerhető, védjegyszerű hangja semmit sem kopott az évek folyamán. Noha nem ő a szakmában a legnagyobb hangszálakrobata, orgánuma tele van érzelemmel, sőt a Punk Crusher-ben, valamint a Stranger Things-ben kiváló dallamokat produkál. Társai remek ritmusszekciót alkotnak, feszes, húzós alapokat szolgáltatnak, magabiztos hátteret adnak a felvételeknek.

Tudvalevő, hogy a St. Vitusból drogproblémái miatt ebrudalták ki, ezen a korongon azonban nyoma sincs szétcsúszottságnak; dinamikus, erős számok sorjáznak a lemezen, sőt, The Obsessed név alatt a legjobb albumot tette le az asztalra. Az év végi elszámolásnál nálam mindenképpen az első háromban, de minimum dobogóközelben lesz a Sacred. Ezek után már csak azt kívánom, remélem, hogy a St. Vitus is egy ehhez hasonló, ehhez fogható parádés alkotást ad ki Scott Reagers-szel.

About Dávid László 851 Articles
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*