
Azért manapság is érik még meglepetések a metal rajongókat, mint például ennek a lemeznek az esetében, amely gyakorlatilag fű alatt, mindenféle komoly hírverés, promóció nélkül látott napvilágot.
A múltkoriakban, amikor a Solitude Aeturnus cikkemre felkészülve kutakodtam a neten, annak utánajárva, hogy milyen bandák működtek a ’80-as években Texas államban, akkor botlottam bele a Syrusba. Túl sok információhoz nem jutottam velük kapcsolatban (még a honlapjuk sem részletezi a pályafutásukat), annyi azonban biztos, hogy Sacred Prey-ként alakultak 1983-ban San Antonió-ban, és még ugyanebben az évben nevezték át magukat Syrusra. A sokszínű texasi színtér egyik korai képviselői voltak, viszont több pályatársukkal ellentétben a szekerük nem igazán indult be, kizárólag a legfanatikusabb rajongóknak vannak (lehetnek) emlékeik velük kapcsolatban.
A csapatot John Castilleja és Albert Berlanga gitárosok, Michael Vasquez énekes, Julio Paz basszusgitáros, illetve Ken Ortiz dobos hozták össze, amely tagság két demót (Syrus – 1986, Demo – 1987) jelentetett meg. 1987-ben oszlottak fel (ezt megelőzően, még ugyanebben az évben Ray Alderrel készítettek egy ötszámos felvételt), majd 1988-ban két esztendő erejéig visszatértek, immáron Pete Perez basszusgitárossal (ex-Karion) és Tony Ramos dobossal a soraikban (velük semmilyen kiadványt nem jelentettek meg), majd 1990-ben véglegesen letették a lantot. Ezt követően a tagságból mindenki inaktív volt, csupán Pete Perez vett részt egyéb formációkban, így a Riotban, a Spastic Ink.-ben, valamint rövid ideig a Reverendben és a Leatherwolfban. 2008-ban a Steel Legacy Records dobott piacra tőlük egy gyűjteményes albumot, a zenekar visszatérésére viszont egészen 2015-ig kellett várni.
A két alapító gitároson kívül a második demón szereplő Michael Anthony énekes, Jesse „Jay” Gomez basszusgitáros (ő annak idején egy évig tagja volt a Syrusnak) és K. C. Sass basszusgitáros alkotja a banda jelenlegi legénységét. A január végén napvilágot látott Tales of War nem egy vadonatúj szerzeményeket felvonultató alkotás, hanem a fentebb nevezett demóik gyűjteménye. Jobban mondva a nótáknak csak a háromnegyed része került fel a korongra, mert a To the Demon or the Deity-t, a Through Thine Knights Eyes-t az első, a Breakout-ot a második demóról, valamint a Ray Alderrel felvett anyagot nem tartalmazza a lemez.
Stílusukat progresszív power metalként definiálják, ami teljesen is rendben van, hiszen legfőbb hatásaik a korai Queensryche, Fates Warning és Iron Maiden környékén keresendők. Középtempókban gondolkodnak, egyfajta epikus megközelítés is jellemző rájuk, gyors tekerések, részek abszolút nem bukkannak fel a tételekben. Ahogy a Maiden esetében, náluk is fontos szerepet kap a basszusgitár, remek futamokat penget K. C. Sass, a The Hunt példának okáért akár egy kiadatlan Vasszűz-szerzemény is lehetne. A City of the Sky végén, illetve a Tales of War elején akusztikus részek bukkannak fel, a Demonracer pedig egy instrumentális darab; ezekben és a többi nótában sem viszik túlzásba a komplexitást, és a jó dallamokról sem feledkeznek meg.
Valószínűleg nem robbantanak bankot az anyaggal, azonban aki annak idején lemaradt a Syrusról, és kedveli a fentebb említett emblematikus csapatok korai munkáit, illetve magát a műfajt, nyugodtan tegyen egy próbát a texasi zenekarral. Erre a korongra mondják, hogy kultikus.
Leave a Reply