Meggyőződésem, hogy 1987-ben senki nem volt a metal világában, aki nagy tételben fogadott volna a Sodom áttörésére, hogy a thrash metal egyik vezető és inspiráló csapata lesznek. Pláne arra, hogy napjainkban is aktívak maradnak.
Hogy indult el a zenekar története? 1981-ben Gelsenkirchenben Thomas „Angelripper” Such basszusgitáros, Rainer „Bloody Monster” Focke dobos, Frank „Aggressor” Terstegen énekes/gitáros és Arius Blasphemer (ennek az úriembernek a kilétére nem akadtam rá, azt sem tudom, milyen hangszeren játszott) alapították meg a csapatot, amely Tom kezdeményezésére jött létre, és egy kétségbeesett kísérlet volt arra, hogy kitörjenek akkori munkahelyükről, egy szénbányából. Noha a banda valódi, működő egység lett, Bloody Monster helyét még 1981-ben az esseni Christian „Witchhunter” Dudek (R.I.P.) vette át, aki iskolai zenekarai révén tett szert dalszerzői tapasztalatokra, így ő oktatatta a többieket, hogyan kell nótákat írni. (Ariust is ekkoriban távolították el a csapatból). Fő példaképeik, hatásaik a N.W.O.B.H.M. mozgalom képviselői voltak, például a Tank, a Venom, a Raven és a Motörhead, de a korai Metallica és Exciter munkásságát is ismerték.
Pályafutásukat innentől kezdve hármasban folytatták, ami a mai napig nem változott. Két demót (Witching Metal – 1982, Victims of Death – 1984) követően kerültek a Steamhammerhez, mégpedig nem mindennapi körülmények között. Történt ugyanis, hogy a Sodom 1984-ben a Destruction-nel, az Iron Angel-lel és a Venom-mal Frankfurtban lépett fel, és a buli után Manfred Schütz, a kiadó tulajdonosa és életre hívója azzal ment oda hozzájuk, hogy „ti olyan rosszak vagytok, hogy egy csomó lemezt fogtok eladni.”
Mielőtt nekiálltak volna felvenni bemutatkozó anyagukat, az In the Sign of Evil EP-t (1985), két fontos változás történt a banda soraiban. Aggressort Josef „Grave Violator” Dominik (akit Miland „Mille” Petrozza ajánlott nekik) váltotta, így az énekes szerepkörét Tom vette át. Első komoly sikerüket még ugyanebben az évben aratták, amikor 1985. december 28-án a belga Aalstban ezer néző előtt játszottak. (Ezt a koncertet Black Equinox címmel kalózanyagként, a demókkal megspékelve jelentette meg 2001-ben az Omerta). Nem sokáig erősítette a Sodomot az új gitáros, mert a bemutatkozó lemezen, az Obsessed by Cruelty-n (1986, pont egy év telt el a két anyag kiadása között) már Michael „Destructor” Wolf (R.I.P.) kezelte a hathúros hangszert.
(A korongot tulajdonképpen kétszer rögzítették, és a kiadó hibájából mindkét verziót különböző területeken jelentették meg. Az első változat Berlinben, Grave Violatorral és Horst Müller producerrel készült, de a felvétel minőségét a Steamhammer silánynak ítélte meg, és az összes dalt, valamint egy új nótát, az After the Deluge-ot a Nürnberghez közeli Hilpoltstein stúdióban, Bobby Bachinger producerrel és egy új gitárossal, Uwe „Ahäthoor”/„Assator” Christoffers-szel (aki a Darkness 1985-ös The Evil Curse demóján játszott) újravetették. Az eredeti, elutasított berlini felvétel véletlenül került piacra az Egyesült Államokban a Metal Blade gondozásában, és csak az európai Steamhammer kiadás tartalmazza a második verziót az After The Deluge-dzsal.)
A felvételek végeztével Destructor kilépett, és a Kreatorba távozott (állítólag a Pleasure To Kill-hez nem volt köze, mivel egyetlenegy hangot sem játszott rajta, mindössze egy koncerten játszott velük), távozása pedig forradalmi változásokat eredményezett az addig lesajnált, komolytalannak vélt és cikinek titulált zenekar pályafutásában. Az ex-Widia bárdista Frank „Blackfire” Gosdzik belépésével hatalmas fejlődés és változás vette kezdetét a Sodom életében, új, magasabbra szintre lépett a csapat. Ő győzte meg Tomot, hogy a thrash metal túllépett a Venom inspirálta horror, okkult, sátánista témákon, és inkább háborús, politikai és társadalmi tematikát fog át. A békeharcos Angelrippert érdekelték a különböző háborúk, így Frank számára nem volt nehéz feladat, hogy a Sodomot az új irány felé terelje.
Kooperációjuk első gyümölcse, az 1987 október 1-jén kiadott, háromszámos Expurse of Sodomy EP már előrevetítette a fentebb taglalt változásokat, a két hónappal később megjelent Persecution Mania pedig egyértelmű bizonyítékául szolgált mindennek. Nem csak zeneileg és szövegileg volt fordulópont a korong, ez (valamint az Expurse of Sodomy) volt az első közös munkájuk Harris Johns producerrel, illetve ekkor született meg kabalafigurájuk, a gázálarcot viselő Knarrenheinz (a borítót Johannes Beck alkotta). Érdekesség, hogy a lemez egy napon jelent meg a Destruction Release from Agony albumával.
Ha a Persecution Mania-t összehasonlítjuk az In the Sign of Evil-lel és az Obsessed by Cruelty-vel, akkor azt a konzekvenciát vonhatjuk le, mintha – kis túlzással – nem is ugyanazt a csapatot hallanánk. A korai primitív, csörömpölős, pontatlan – ugyanakkor zenekarok sokaságára komoly hatást kifejtő, inspirálólag ható – dalszerkezeteket egy érett, kidolgozott, a Sodom szintjén komplexebb megközelítés vette át, amely egy az egyben Blackfire érdeme. Miután mindannyiunk által ismert és kedvelt klasszikusról van szó, mélyebb elemzésbe nem megyek bele, elég csak pár szerzeményt említenem: Nuclear Winter, Electrocution, Persecution Mania, Christ Passion, Conjuration.
Az album érdekessége, hogy Harris Johns a szenzációsan sikerült Motörhead-feldolgozásban, az Iron Fist-ben (háttérvokál) és a német himnusz egy részletét felhasználó Bombenhagel-ben (gitár) is közreműködik. Értelemszerűen a csapat soundja is megváltozott, a berlini Musiclab-ben felvett anyag vaskosan, telten dörren meg, Frank gitárja tisztán, de nagyon töményen szól, Tom jellegzetes basszusa végig dominál, Witchhunter pedig technikásan, ötletesen dobol. Máig jellemző, azonnal felismerhető hangzásukat ezzel a koronggal definiálták. Az album megjelenése után a Coroner-rel, majd a Whiplash-sel indultak turnéra, és váltak a nemzetközi thrash metal színtér egyik vezető alakulatává.
Karrierjük további alakulásával mindannyian tisztában vagyunk, tehát ezzel sem kell különösebben foglalkoznom, így azzal fejezem be írásomat, hogy Angelripperék a kompromisszummentesség, a lojalitás megtestesítői, akik a Persecution Mania-val egy megkerülhetetlen klasszikust tettek le a thrash metal asztalára.
Leave a Reply