
Noha 1987 óta vallom magam metalosnak (ekkor kaptam legelső felvételeimet, kazettáimat), az 1989-es esztendő volt számomra a fordulópont, amikor is egy hévízi barátom ajkai ismerőse révén rengeteg, korábban sohasem hallott zenéhez jutottam hozzá. Jó két hétig megállás nélkül forogtak a magnóm orsói, másoltam a kazettákat egymás után.
A „szórásban” feltűnt egy 90 perces kazetta, amelynek egyik oldalán 28 dalt találtam, és azon kezdtem el morfondírozni, hogyan kerül(he)t ennyi dal a hanghordozóra. Izgatottan süllyesztettem el deckemben a kiadványt, amit viszont a play gomb lenyomása után tapasztaltam és hallottam, arra tulajdonképpen a mai napig sem találok szavakat. Valóságos kulturális sokként ért a rám szakadó hang- és zajorkán. Így ismerkedtem meg a Napalm Death-szel, a Scum albummal és magával a grindcore-ral.
A zenekart 1981-ben alapította egy Coventryhez közel található faluban, Meridenben az akkor 13 éves Nicholas „Nik Napalm” Bullen énekes/basszusgitáros, valamint Miles „Rat” Ratledge dobos. 1980-tól, fanzine-es munkássága mellékszálaként amatőr bandákban játszott a duó, és számtalan névváltoztatáson mentek keresztül (Civil Defence, The Mess, Evasion, Undead Hatred), mielőtt a Napalm Death-re esett a választásuk. Kezdetben a korai punk bandák hulláma, különösen az anarcho punk mozgalom inspirálta őket, és olyan egyéb, hozzájuk kapcsolódó csapatok, mint a Crass. Hadd ne térjek ki részletesen pályafutásuk eme korai szakaszára (az első, igaz, rövid ideig létező stabil felállás Simon Oppenheimer gitáros csatlakozásával alakult ki), a lényeg az, hogy a zenekart korai korszakában igazi jövés-menés jellemezte.
A fordulópontot 1985 jelentette, amikor Ratledge és Bullen felkérte Justin Broadrick-et (Final), hogy gitárosként lépjen be hozzájuk. Ekkoriban kezdte el fejleszteni, tágítani az együttes a zenei világát, keverve a Killing Joke, Amebix fémjelezte post punkot, a Discharge ihlette hardcore punkot, valamint a Possessed és Celtic Frost inspirálta death metalt. A trió 1985. augusztus 31-én adta első koncertjét, majd folyamatosan kezdtek el játszani Birmingham környékén. Még ugyanebben az évben Bullen és Broadrick elhatározta, hogy muzsikájukat egy még extrémebb irány felé szélesítik, terjesztik, amely szakadást eredményezett köztük és Ratledge között; így a dobos távozott, a helyére pedig decemberben Mick Harris érkezett.
Ez a felállás 1985. december 15-én mutatkozott be először élőben. A trió rögzített még két demót (ezt megelőzően már négyet készített a banda), az egyaránt 1986-ban felvett From Enslavement to Obliteration-t (ez márciusban történt, és a zenekar koncertjei alkalmával, illetve postai úton terjesztette a felvételt), valamint a Scum-ot (augusztusban), amelyek közül utóbbi az angol hardcore bandával, az Atavistic-kel közös split anyagon jelent volna meg a Manic Ears Records gondozásában, végül azonban az 1987-es bemutatkozó lemez egyik fele, ha úgy tetszik, A oldala lett.
Ezután újabb tagcserék következtek, mivel Bullen frusztrált lett a Napalm Death zenei világát illetően, illetve kezdte elveszíteni érdeklődését a muzsikálás és a banda iránt; így Jim Whiteley-t kérték meg, hogy lépjen be hozzájuk. Izgalmas volt ez a periódus abból a szempontból, hogy a zenészek folyamatosan cserélődtek, egymásnak adták a kilincset. Ami a lényeg: négyesben adtak pár koncertet, mielőtt Broadrick is távozott volna, aki dobosként hamarosan a Head Of David-be szállt be. A zenekar megpróbált új gitárost keríteni, első körben az ex-Warhammer, Azagthoth, Unseen Terror dobos Shane Embury személyében (egy keveset Frank Healey-vel is próbáltak). Bullen végül 1986-ban hagyta el végleg társait (Whiteley belépésével már csak énekesként tevékenykedett), azért, hogy az egyetemen angol irodalom és filozófia tanulmányaira koncentrálhasson.
A zenekarnak emiatt újabb tagokat kellett keresnie, és ekkor került hozzájuk a Carcass,gitáros, illetve a Phoenix Militia fanzine-t készítő Bill Steer, valamint a zenészi tapasztalatok híján lévő, a csapat barátjának számító Lee Dorrian énekes, aki korábban szervezett koncerteket a Napalm Death-nek. Ez a tagság vette fel a Scum B oldalát 1987-ben. A „kétrészes” lemez végül 1987. július 1-jén látott napvilágot az Earache égisze alatt. (Ez volt az újonnan alakult kiadó harmadik kiadványa. A grindcore, illetve a blastbeat kifejezések, fogalmak pedig Mick Harristől származnak.)

A Scum elméletileg a zenekar saját kiadásában jelent volna meg, de a kiadó találkozott a Napalm Death-szel, és az anyagot hivatalos album formájában szabadította a gyanútlan világra. A 28 tételes mű első 12 szerzeményét – tehát az A oldalt – és a B oldalt nyitó Life?-ot 1986 augusztusában, a birminghami Rich Bitch stúdióban rögzítették, 50 font ellenében. A szövegekért Bullen és Broadrick feleltek, a zenét közösen írták. A korongon zajos, csapkodó, kaotikus, punk hatásokat tükröző számok hallhatók, de az Instinct of Survival-ban és a Scum-ban zakatolós riffek, témák is felütik a fejüket, olyannyira, hogy az Instinct hallatán nekem elsőre a Black Sabbath örökbecsűje, a Symptom of the Universe ugrott be.
Bullen kiabálós, ordibálós stílusa, hangja szintén a punk oldalt domborítja ki, egyedül a Polluted Minds-ot tolmácsolja Broadrick. Nevükhöz fűződik egy Guiness rekord is, hiszen a You Suffer minden idők leggyorsabb, legrövidebb felvétele a maga 1,3 másodpercével. Ennek ellentéteként a négyperces Siege of Power a leghosszabb dal az egész anyagon.
A B oldal szerzeményei ugyanúgy a Rich Bitch-ben kerültek felvételre, mégpedig 1987 májusában. Ezúttal Jim Whiteley jegyezte a szövegeket, a zene viszont újra csapatmunka eredménye volt. Ezek a nóták már mentesek a punk hatásoktól, Lee Dorrian brutálisabban, agresszívebben „énekel”, mint Nick Bullen, az olyan dalok, mint a Prison Without Walls, a Point of No Return, a Deceiver, a Parasites vagy a Common Enemy alig, vagy át sem lépik a fél percet. Itt már szó sincs zakatolásról, punkról, ez kőkemény kakofónia, egy új metal műfaj létrejötte. A 16 szerzemény ráadásul 6 perccel rövidebb az A oldal 12 felvételénél. Lee Dorrian és Mick Harris gyilkos teljesítményt nyújtanak, azonban az egy évvel későbbi, From Enslavement to Obliteration-re fejlesztették tökélyre performanszukat (a többiekről nem is beszélve), megalkotva a korai Napalm Death és a grindcore stílus alapkövét. A Scum elkészítéséhez még hozzátartozik, hogy a producer az Earache tulajdonosa, Digby „Dig” Pearson volt, a zenei rendezést Mike Ivory látta el, a borítót pedig Jeff Walker (Carcass) készítette.
Hamarosan újabb tagot vesztett a csapat, mivel a Scum-ot követő rövid turné után Jim Whiteley kiszállt, akinek a helyét Shane Embury vette át. Az így kialakult Dorrian-Steer-Embury-Harris tagság jelentette a Napalm Death grindcore korszakát, egyben számomra ez a klasszikus felállás. A Scum után – szintén 1987-ben – következett a The Peel Sessions EP, szerepeltek a North Atlantic Noise Attack és a Pathological című válogatásokon, majd 1988-ban jött a From Enslavement to Obliteration, illetve a The Curse single, 1989-ben pedig egy újabb The Peel Sessions, a japán S. O. B.-vel közös split, a Live EP (ez volt a Lee által alapított, később kizárólag a doom metalra specializálódott Rise Above első kiadványa), a Grindcrusher kompiláció mellé ingyen mellékelt, Electro Hippies-szel közös anyag és a Dorrian korszak utolsó kiadványa, a Mentally Murdered single és EP.
Ekkor már hosszabb dalokat írtak, a csapat elindult a death metal irányába. A Mentally Murdered megjelenése után az Arena (BBC 2) jóvoltából felléptek egy brit heavy metal műsorban, folytatták a turnézást, de mihelyst hazaértek a japán körútról, júliusban Dorrian és Steer távoztak. Előbbi a Cathedralt hívta életre, utóbbi visszatért a Carcass-ba. Mára szinte intézménnyé nőtte ki magát a Napalm Death, lemezeik mind a mai napig garanciát jelentenek a súlyos, brutális, extrém metal palettáján. Kétségtelen, hogy több pályatársukkal egyetemben (Death, Possessed, Celtic Frost stb.) történelmet írtak, esetükben azonban egy komplett irányzat kialakulása köthető a nevükhöz.
Leave a Reply