Máig vallom, hogy 1991-ben a grunge hullám nem tett komoly károkat a metal világában. Az oké, hogy a Nirvana hatalmasat robbantott a Nevermind albummal, majd később felzárkózott mellé a Pearl Jam és a Soundgarden is, ugyanakkor a death metal ekkor ért a csúcsra, illetve mainstream vonalon (pl. D. A. D.: Riskin’ It All, Skid Row: Slave to the Grind, Mötley Crüe: Decade of Decadence, Ugly Kid Joe: As Ugly As They Wanna Be EP) sem panaszkodhattak a rockerek.
Egy évvel később sem romlott a helyzet. A durva zenék szerelmeseinek egy szavuk sem lehetett, hiszen a death metal továbbra is tartotta magát (pl. Obituary: The End Complete, Malevolent Creation: Retribution, Cannibal Corpse: Tomb of the Mutilated, Bolt Thrower: The IVth Crusade, Grave: You’ll Never See), berobbant a norvég black metal hullám, de megemlíthetem a Danzig How the Gods Kill-jét, a Suicidal Tendencies Art of Rebellion-jét, a Trouble Manic Frustration-jét, a Sadus A Vision of Misery-jét, az Exhorder The Law-ját vagy a Helmet In the Meantime-ját. És akkor az Images and Words-ről, (Dream Theater), a Vulgar Display of Power-ről (Pantera), a Blues for the Red Sun-ról (Kyuss), az Adrenalize-ról (Def Leppard), a Dehumanizerről (Black Sabbath) még nem is tettem említést.
Friss információkról, új megjelenésekről, illetve aktualitásokról az MTV révén tájékozódtunk, jómagam is gyakran néztem a csatornát. Egy forró júliusi napon, a nyári szünet alatt éppen a zenetévé műsorát követtem, amikor hirtelen egy általam még soha nem hallott, hihetetlenül súlyos, zúzós, brutális dal és klip került adásba. A felvétel elkövetője a Ministry, a hang- és képanyag pedig a Just One Fix volt. Nincs mit szépíteni, leterített a nóta, ugyanakkor, vonzódva az extrém muzsikák iránt, nagyon megtetszett, és azon gondolkodtam, hogyan lehet így megszólaltatni a felvételt. Idősebb és tapasztaltabb, a műfajban járatosabb barátaim világosítottak fel, hogy industrial metalról van szó.
Miután nem én vagyok a legnagyobb fanatikusuk és sosem követtem a pályafutásukat, legyen elég annyi, hogy 1981-ben alakultak Chicagó-ban (Illinois), majd El Pasó-ba (Texas) tették át a székhelyüket. Kezdetben new wave vonalon indultak el, és fokról-fokra súlyosodtak be; tulajdonképpen a The Land of Rape and Honey-val (1988) és a The Mind Is a Terrible Taste to Thing-gel (1989) alapozták meg, illetve fektették le mindazt, ami 1992. július 14-én ötödik lemezükön, a Psalm 69-on testet öltött. Az album valódi címe ΚΕΦΑΛΗΞΘ (görög szó; jelentése: fej, továbbá a 69-es szám görög számjegyekkel), de az egyszerűség kedvéért inkább a Psalm 69-et használják.
Az album a mainstream hallgatósághoz is eljuttatta zenéjüket, a Jesus Built My Hotrod dalt többször is játszották az MTV-n és az egyéb zenei csatornákon. Ez az első Ministry-kiadvány Mike Scaccia (R. I. P. – ex-Rigor Mortis) gitárossal, aki 1989-ben csatlakozott az együtteshez. Az album címe egyértelműen utal Aleister Crowley The Book of Lies (Hazugságok könyve) című műve 69. fejezetére, amelyben a szerző a következő kifejezést használja: „The way to succeed and the way to suck eggs” (a siker útja és a tojás kiszívásának módja). Ez egy szóvicc, utalás a 69-es pózra (suck seed – succeed, magot szívni, a kettő kiejtése azonos). Ráadásul Crowley a ΚΕΦΑΛΗΞΘ (fej) és ΞΘ (69) címet adta a fejezetnek (az angolban mindkettő szlengkifejezés az orális szexre). A dalnak ugyanakkor nincs közvetlen kapcsolata a 69. zsoltárral.
Noha az ipari zenéknek már korábban is voltak elismert képviselői, egyértelműen ez a korong lökte a köztudatba a műfajt, és inspirált olyan előadókat, mint a Nine Inch Nails vagy Marylin Manson. Az N.W.O. (New World Order; Új világrend) című dal George H. W. Bush beszédeiből tartalmaz részleteket, szerepelt Ralph Bakshi félig akció-, félig animációs filmjében, a Cool World-ben, és ez gyakorlatilag a frontember Al Jourgensen véleménye a világpolitika vezető államáról, az öbölháborúról, a hidegháború végéről és a bizonytalan jövőről. (A dalt 1993-ban Grammy-díjra jelölték a legjobb metal teljesítmény kategóriában).
Ezen a tételen kívül a már említett Just One Fix, a grind-os ütemekkel megbolondított TV II, a thrash/speed-es Hero, illetve a gyors, zakatolós Jesus Built My Hotrod (Gibby Haynes a Butthole Surfers-ből énekelte fel) a lemez húzó felvételei (klip annak idején a Just One Fix-re és a Jesus Built My Hotrod-ra készült), míg a Psalm 69 az anyag leglassúbb, legnyomasztóbb darabja. Roppant súlyos és brutális a hangzás, az Al Jourgensen gitár, ének, billentyűk és Paul Barker basszusgitár, ének, programozás magon kívül Mike Scaccia és Louis Svitek (ex-Zoetrope, Mind Funk) gitárosok, William Rieflin dobos, Michael Balch billentyűs/programozós, illetve Howie Beno programozó működött közre a felvételek során.
Véleményem szerint a mai napig aktív csapat (menetközben kétszer is feloszlottak) itt lőtte el az összes puskaporát, mert az ezt követő korongok már nem ütötték meg a Psalm 69 szintjét. Az viszont vitathatatlan, hogy ez a mű a súlyos muzsikák egyik etalonja, hatalmas klasszikusa.
Válasz írása