Heathen: Breaking The Silence (1987)

Máig érdekes kérdés, hogy mi lett volna, ha 1982-ben a Metallica nem teszi át a székhelyét San Francisco-ba Cliff Burton kedvéért? Minden bizonnyal nem alakul ki a thrash színtér az öböl környékén, vagy nem úgy, nem abban a formában, ahogy annak idején megtörtént. Ugyanis az Exodus is az ő hatásukra lépett keményebb irányba.

A ’80-as évek elejétől/közepétől kis túlzással futószalagon kezdtek el érkezni a thrash zenekarok a Bay Area-ból. Mindegyikükre jellemző volt, hogy a gyorsaságot, a súlyosságot dallamokkal, roppant technikás megoldásokkal ötvözték, ugyanakkor a zenekarok nagyon könnyen megkülönböztethetők, elkülöníthetők voltak egymástól. Akadtak persze kivételek is, például a death metal keresztapjának számító Possessed, a Trauma, a Griffin vagy a glam/sleaze kult banda Vain.

A Heathen-t 1984-ben Sonorában (San Francisco) hívta életre az ukrán származású Lee Altus gitáros (Odesszában született) és Carl Sacco dobos. Egy évvel később érkezett hozzájuk Jim Sanguinetti gitáros és a trió basszusgitáros nélkül adta első koncertjét az év április 21-én. Nem sokkal később Jim elhagyta a bandát, hogy beszálljon a Mordredbe, a helyét Doug Piercy vette át, és ezzel létrejött a metaltörténelem egyik legpatinásabb, legzseniálisabb gitárduója. Énekesként a Whiplash fanzine-t szerkesztő Sam Kress (R.I.P., a társa Brian „Umlaut” Lew volt) csatlakozott hozzájuk, de mivel jobb szövegíró volt, mint vokalista, így az év végén kitették a szűrét, és David Godfrey White-ot kérték fel, hogy lépjen be a zenekarba. 1986 elején került a puzzle utolsó darabja is a helyére, amikor Eric Wong (ex-Specter) személyében megtalálták basszusgitárosukat. A kvintett február 6-án mutatkozott be élőben a Mabuhay Gardensben.

Ez a tagság vette fel áprilisban, Doug Piercy stúdiójában a Pray for Death demót, és a felvétel alapján már szerződtette is őket a Combat Records. Viszont az anyag megjelenését követően Wongot Mike „Yaz” Jastremski (R.I.P., őt állítólag a Metallica is meghallgatta 1986-ban, Cliff Burton halálát követően) váltotta, így a banda immár Yaz-zel a soraiban vonult a Music Annex stúdióba (Menlo Park) – a dobokat a Studio D-ben (Sausalito) rögzítették –, hogy elkészítse bemutatkozó korongját.

Hangsúlyozandó, hogy bár egy kicsit talán nyögvenyelősen alakult ki a felállás, még csak véletlenül sem tapasztalatlan, nyeretlen tizenévesek jöttek össze a zenekarban; a muzsikusok ekkor már komoly múlttal, névvel rendelkeztek. Sacco a Metal Church első inkarnációjában és a Murderben vett részt, Yaz a Griffin Flight of the Griffin albumán gitározott, Piercy az Anvil Chorus és a Control sorait erősítette, White pedig a Blind Illusion-ből érkezett; egyedül Altus nem játszott korábban más formációkban. (Ide kívánkozó mellékszál, hogy hiába bukkantak fel ez idő tájt tehetségesebbnél tehetségesebb muzsikusokat tömörítő együttesek az öböl környékén, sokuknak nem sikerült az áttörés; lemezszerződés híján megrekedtek demós szinten, holott a potenciál bennük rejlett, lásd Bacchus, Desecration, Mercenary, Militia, Ulysses Siren, Führer stb.)

Fentebb már utaltam arra, hogy mi volt a Bay Area-i zenekarok közös vonása, ezt még annyival egészíteném ki, hogy mindegyikük a brit heavy metal új hullámának képviselőin szocializálódott, ha pedig a dalszerkezetek elemzésébe megyünk bele, akkor azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a legkomplexebben a Heathen tálalta a thrash/speed muzsikát. Megközelítésük, nótaírási metódusuk minden bizonnyal tapasztalatukból és életkorukból adódott; a Death Angel legénysége vagy éppenséggel Alex Skolnick még csak a hangszervásárláson törték a fejüket, amikor a Heathen tagjai előző csapataikkal már San Francisco és környékének klubjaiban léptek fel. (Ha már itt tartunk, a lemezfelvételek idején Altus 19 esztendős volt, a többiek pedig húszas éveik közepén jártak. Altusról még annyit, hogy 1989-ben részt vett a Megadeth egyik meghallgatásán, amikor gitárost kerestek, ám állítólag visszautasította az ajánlatot, mégpedig Dave Mustaine drogproblémái miatt.)

Úgy vélem, hogy a Heathen esetében a „thrash” meghatározást abszolút hanyagolhatjuk, sokkal inkább illik rájuk a komplex heavy/speed metal „skatulya”: nem érték el azt a keménységet (brutalitást), súlyosságot, amit az Exodus, a Forbidden, a Testament, a Death Angel a The Ultra-Violence-en vagy a Vio-lence képviselt (a Possessed mindig is külön kategória volt), ugyanakkor maximálisan törekedtek a fogósságra és a dallamosságra; ez utóbbit mi sem bizonyítja jobban, mint a single-ként napvilágot látott, illetve megklipesített Slade-feldolgozás, a Set Me Free.

Nem túlzás velük kapcsolatban azt állítani, hogy a csapat nem más, mint egy alaposan felturbózott Iron Maiden (ami által inkább az Agent Steel-re, mintsem hazai terepen mozgó pályatársaikra hasonlítanak), amit a harmóniák, az Altus/Piercy páros káprázatos, lehengerlő, mániákus riffjei, parádés váltott szólói, illetőleg David White Bruce Dickinsont idéző hangja a lehető legtökéletesebben és leghitelesebben igazolnak. Talán szentségtörés ilyet állítani, de a gitáros duó bizony toronymagasan kiemelkedett az akkori (nem csak Bay Area-i) mezőnyből, velük egy szinten kizárólag a H-Team (Exodus), illetve a Death Angel bárdistái, Rob Cavestany és Gus Pepa voltak.

Váltásokkal teli, lendületes szerzeményeik egy perc megállást sem engedélyeznek, legyen szó a Controltól átvett Death by Hanging-ről, a Goblin’s Blade-ről, a Pray for the Death-ről vagy az akusztikus témákkal kezdődő World’s End-ről. Kimértebb, a többi nótához viszonyítva lassabb tempóival egyedül az Open the Grave lóg ki a sorból. Etalon ritmusmunkát mutat be Mike Jastremski és Carl Sacco, ráadásul tisztán, erősen szól az anyag, tehát minden tekintetben egy hibátlan koronggal állunk szemben. A maga idejében csaknem százezer példányban fogyott el világszerte, az 1987-es esztendő egyik legfantasztikusabb bemutatkozása volt.

Sajnos az album megjelenése után tagcserék történtek a zenekar soraiban, ami miatt az anyag nem futathatta meg a pályáját, és a banda sem tudta magát beverekedni a felső ligába. Az 1988-as amerikai turné előtt Sacco helyére Darren Minter (ex-Dissident Aggressor) került a dobfelszerelés mögé, majd a körút végeztével David White-ot egy rövid időre Paul Baloff (R.I.P.) váltotta (egy kétszámos demót készítettek vele) és távozott Yaz is, hogy megalapítsa a Pigset. Egy kis időre a Heathen feloszlott, majd Manny Bravo basszusgitáros és David Wayne (R.I.P., ex-Metal Church) csatlakozásával alakultak újjá. Wayne csak egy próbán vett részt, semmit sem rögzítettek vele, miután pedig elhagyta a csapatot, David White tért vissza (rövid ideig a Laughing Dead-et erősítette). 1989 márciusában vették fel az Opiate for the Masses demót (ezen Vern McEllroy kezelte a négyhúros hangszert) és 1990-ben tervezték megjelentetni második lemezüket, a Fear of the Unknownt, amely részben el is készült, de pénzügyi okok miatt, félredobták. A dalok többsége végül az 1991-es Victims of Deception-re került fel (a felvételeken kisegítő jelleggel az ex-Blind Illusin főnök Mark Biedermann bőgőzött).

Noha 1991 nyarán a Heathen európai turnéra indult a Sepultura vendégeként, Randy Laire basszusgitárossal a soraiban, az együttes megpróbáltatásai nem értek véget. Hazatérve a körútról a banda nyugati parti koncertjeire kezdett el próbálni, azonban Randy és barátnője, Mya egy tragikus autószerencsétlenségben életüket vesztették. A gyász után a Heathennek új bőgőst kellett keresnie, így került a képbe Jason Viebrooks, majd Doug Piercy-t Ira Black váltotta. A zenekar ekkoriban egy EPp-n kezdett el dolgozni, amelyhez négy feldolgozást és egy saját dalt rögzítettek, ez utóbbit David White testvérének és a csapat barátjának, Jeffrey-nek a tiszteletére, aki szintén meghalt, amíg a Heathen Európában tartózkodott. Ebben a munkában Thaen Rasmussen (ex-Control, Anvil Chorus) is részt vett.

1993-ban jött el a vég, a banda feloszlott. David White beszállt az újjáalakult Defiance-be, majd létrehozta az Inner Threshold-ot, míg Piercy, Altus és Minter Európába költöztek. Lee és Darren beléptek a Die Kruppsba (utóbbi később a Soul Motor-ban és a Sideswipe-ban is érdekelt volt), Doug autóversenyezni kezdett, Jason Viebrooks a Grip Inc. tagja lett, Ira Black pedig a Vicious Rumors-hoz igazolt. 2011. augusztus 11-én, a Thrash of the Titans fesztiválra jött össze újfent az együttes (David White, Lee Altus, Ira Black, Mike Jastremski és Darren Minter), 2002-ben felléptek a Wacken fesztiválon, majd 2003 végén stúdióba vonultak, hogy befejezzék a korábban tervezett EP-t, amely 2004-ben Recovered címmel került forgalomba, kiegészítve az Opiate for the Masses demó szerzeményeivel.

A sors azonban ezúttal sem volt kegyes hozzájuk, mert 2005. május 23-án Yaz szívrohamban elhunyt, így az az évi demón Jon Torres (R.I.P. ex-Warning) pengetett. Végül komoly vajúdás után 2010-ben látott napvilágot a harmadik Heathen-korong, a The Evolution of Chaos (a demó mindhárom szerzeménye felkerült erre a zseniális alkotásra, az Empty Nothingness címét Silent Nothingness-re változtatták). Jelenleg ott tartunk, hogy a banda aktív, de egy újabb album megjelentetését nem hiszem, hogy kilátásba helyezték volna saját maguk és a rajongók számára. Szomorú, tragédiákkal tarkított pályafutás az övék, a muzsikusok kvalitásai alapján sokkal többre kellett volna vinniük. Fő művük, az idén május 1-én harmincadik születésnapját ünneplő Breaking the Silence kimeríti a hibátlan metal korong fogalmát.

About Dávid László 822 Articles
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Be the first to comment

Leave a Reply

Your email address will not be published.


*