Legyen a metal bármely oldalhajtásáról szó, Ausztria egyikben sem képviselt komoly tényezőt. Talán leginkább még a Maniac vagy a Blind Petition lehetnek ismerősek a legfanatikusabb, mindent nyomon követő rajongók számára. Underground szinten sem volt jobb a helyzet, de a nagy death metal robbanás három bandát mindenképpen adott a stílusnak: a Disastrous Murmurt, a Disharmonic Orchestrát és a Pungent Stench-et. Különösen utóbbi kettő vált ismerté, a „kultikus” és a „legendás” jelzők esetükben abszolút nem tűnnek túlzásnak.
A Disharmonic Orchestrát 1987-ben, Klagenfurtban hozta létre Patrick Klopf énekes/gitáros, Herald Bezdek gitáros és Martin Messner dobos, azonban nem sokáig maradtak együtt, mert egy évvel később Herald kilépett, és megalapította a Disastrous Murmurt, a helyére pedig Herwig Zamernik basszusgitáros érkezett. Az így kialakult trió 1988-ban három demót (The Unequalled Visual Response Mechanism, Requiem for the Forest, Hypophysis) rögzített, 1989-ben adták ki a honfitárs Pungent Stench-csel közös split, illetve a Successive Substitution 7” EP-t, amelyek már a Nuclear Blast égisze alatt láttak napvilágot, és a kiadó legkorábbi kiadványai közé tartoznak. (Szerződésüket amúgy egy, a Pungent Stench-csel együtt adott németországi koncertjük eredményezte.)
Kezdetben még death/grind-ban utaztak, és csak lépésről-lépésre, fokról-fokra alakították ki saját stílusukat. 1990-ben jelent meg bemutatkozó anyaguk, az Expositionsprophylaxe (ugyanebben az évben kerültek fel a Witchhunt Records Disappeared with Hermaphrodite Choirs, illetve Disharmonisation címet viselő kompilációira), két évvel később pedig már második hanghordozójukat szabadították a világra (amelyet az ezer példányszámosra limitált Mind Seduction 7” EP előzött meg).
Valamilyen szinten elkerülhetetlen földijeikkel, a Pungent Stench-csel való összehasonlítás, ugyanakkor ég és föld a különbség kettejük között. Már csak azért is, mert a Disharmonic Orchestra a kísérletezős, progresszív irányból közelített a death metal felé, amit ez a korong kiválóan tükröz. Image, valamint zene szempontjából korántsem olyan beteg, perverz, gusztustalan és undorító az anyag, mint a Pungent Stench esetében. Eleve a stockholmi Sunlight stúdióban került sor a lemez felvételére és keverésére, de arra maximálisan törekedtek, nehogy egy újabb Dismember, Entombed vagy Unleashed kópia váljon belőlük. Nem is lettek azok, mivel esetükben a komplexitás sokkal többet nyomott a latban, a láncfűrész jellegű dallamok, harmóniák pedig egyáltalán nem jellemzők rájuk.
A lemez kilenc tételét 35 és fél percben vezetik elő, tehát abszolút nem nyújtják el a dalok felépítését, ugyanakkor a szerzemények követhetők, a hallgató nem veszíti el menet közben a fonalat. Rengeteget fejlődtek a demókhoz és az Expositionsprophylaxe-hez képest, egy felnőtt, érett zenekar produktuma a Not to Be Undimensional Conscious. Esetükben kiemelt szerepet kap a basszusgitár, olyannyira, hogy a rock ’n’ rollos The Return of the Living Beat-ben funky-s bőgőfutamok hallhatók.
Herwig Zamernik parádézik a felvételeken, legyen szó a nyitó Perishing Passion-ről, a borult hangulattal kezdődő A Mental Sequence-ről vagy a Like Madness from Above-ról. Patrick Klopf előadása sem a kifejezett mély, bugyborékolós death metalos hörgés (sőt, köze nincs hozzá), sokkal inkább a harcore-os szövegköpködéssel mutat azonosságot. Az osztrákok a dallamoknak sem ellenségei, ahogy azt a Groove című tétel is példázza (hatalmas basszusfutamokkal), míg a Time Frame egy zongorát is felvonultató, az epikus doomba belekóstoló darab. Egyértelmű, hogy az akkoriban felbukkant death metal zenekarokhoz viszonyítva „ki akartak lógni a sorból”, amit ez a lemez maximálisan alá is támaszt.
Miután a death metal lefutott, harmadik alkotásuk, a Pleasuredome (1994) már az elektronikával is elkezdett flörtölni, majd a csapat feloszlott, és csak 2001-ben alakult újjá. 2002-es művük, az Ahead gyakorlatilag értékelhetetlen volt számomra, tavalyi, Fear of Angst című lemezükre pedig egyáltalán nem voltam kíváncsi. Egy azonban vitathatatlan: első két korongjuk underground klasszikus, a death metal könyvének legszebb oldalain a helyük.
Leave a Reply