A thrash metal európai felfutásában a ’80-as években Németország járt az élen, ahonnan csak úgy özönlöttek a zenekarok. Közülük is a Destruction-Kreator-Sodom trió emelkedett ki, és noha utánuk is rengeteg kiváló thrash csapat bukkant fel (Deathrow, Assassin, Protector, Vendetta stb.), az ő ismertségüket, népszerűségüket nem tudták megszorongatni.
Európa más országaiban (pl. Anglia, Svédország, Olaszország) is alakultak ki thrash színterek, azonban a germán tömegtermelés miatt ezen országok bandái nem igazán rúgtak labdába. Az ellenben kétségtelen, hogy például az Onslaught, a Virus, a Deathwish, a Merciless vagy a Mezzrow neve ismerősen cseng a thrasherek fülében, kultikus voltjukhoz nem férhet kétség. Ami Olaszországot illeti, a ’80-as években három, az undergroundban nagyon gyorsan kultikus státuszig jutó csapat bukkant fel, a Bulldozer, a Death SS és a Necrodeath.
Ez utóbbit Peso dobos (alias Marco Pesenti) és Fuckin’ Clod (Claudio Bonavita) gitáros hívta életre Genovában, előző zenekaruk, a Leech feloszlását követően. Hamarosan találkoztak Ingo Veleno (Nicola Ingrassia) énekessel (aki gitáros volt ekkortájt egy másik bandában), valamint Peter Volcano (Piero) basszusgitárossal, és így négyen alapították meg a Ghostrider-t. Peso-ra komoly hatást gyakorolt egy Venom koncert, és ekkor határozta el, hogy ő is metal művész/előadó lesz. Egy próbatermi felvétel, a The Exorcist demó (mindkettő 1984-ben), illetve a Mayhemic Destruction demó (1985) megjelenését követően Peter a távozás mellett döntött, a helyére bevették Pault (Paolo Delfino), a nevüket pedig Necrodeath-re változtatták.
A Necrodeath belépője a The Shining Pentagram demó volt 1985-ben, bemutatkozó albumuk pedig két évvel később, 1987-ben jelent meg Into the Macabre címmel. Ahogy a csapat belevág az …Agony (egy nagyon rövid, felhúzott gyerekjáték hangjaként funkcionáló intro)/The Flag of the Inverted Cross-ba, egyértelművé válik, hogy a zenészek nagy kedvence a Kreator (Pleasure to Kill). Ingo acsarkodó, fröcsögő, Mille-t idéző hangja, Peso dobolása, illetve hangszerének megszólalása, az agresszív, brutális téma egyértelműen a német thrash hordára utal. Azonban a banda nem szeretne idegen tollakkal ékeskedni, el akarja kerülni, hogy szimpla Kreator kópiának tűnjön, ugyanis a zenészek a germánoknál változatosabban tálalják szerzeményeiket. Ennek érdekében nem riadnak vissza a dallamok, harmóniák alkalmazásától, szerzeményeikben a málházós, lassú részek (ahogy az At the Mountains of Madness kezdődik), a középtempók, a doom-ba hajló váltások (Sauthenerom), az akusztikus betétek (a demóról átemelt Mater Tenebrarum, Internal Decay) ugyanúgy tetten érhetők, mint a zakatolós témák (Necrosadist). A lemezt pedig a The Undead/Agony (Reprise) zárja, amelyben visszatér az intro-ban hallható játék hangja.
Sötét, fenyegető, gonosz hangulata, atmoszférája van a korongnak, a szövegekben testet öltő sátánista, okkult, erőszak köré fonódó tematika pedig a korai Slayer és Bathory hatásait viselik magukon. Az annak idején Mulinettiben (Genova), az Obi-Wan stúdióban rögzített anyag nyersen, vaskosan, telten szól, Paolo basszusfutamait remekül lehet hallani, tehát semmilyen tekintetben sem vallottak szégyent az albummal a talján legények.
A két évvel később, 1989-ben megjelentetett The Fragments of Insanity szintén parádés lett, majd 1990-ben Peso kilépett és csatlakozott a Sadisthoz, így a Necrodeath feloszlott. A ’90-es évek végén bekövetkezett újjáalakulási hullám a zenekart sem hagyta hidegen, ’98 végén a visszatérés mellett döntöttek, amelynek első eredménye a briliáns Mater of All Evil volt. Azóta a banda folyamatosan aktív (az eredeti tagságból immáron csak Peso-val a soraiban), és kiadványaikkal eddig még sosem okoztak csalódást. 30 évvel ezelőtt kiadott első korongjuk vitán felül thrash klasszikus, amely nyugodtan odatehető a korai Sodom, Slayer, Kreator anyagok mellé, és amelyre a csapat nagyon büszke lehet.
Leave a Reply