Krux: Krux (2003)

„In my black room / revolution and doom”

A Krux ugyanabban az évben indult el, amikorra végre sikerült összehozni a klasszikus Candlemass (Messiah Marcolin ének, Mats Björkman és Lars Johansson gitár, Jan Lind dob, Leif Edling basszusgitár) újjáalakulását. Utóbbi csapat fel is lépett a Sweden Rocks fesztiválon, ám ezt követően, ahelyett, hogy nekiálltak volna egy új nagylemeznek, 2004-ben ismét csak bejelentették a feloszlásukat. A Krux akkorra már túl volt a bemutatkozó albumon, sőt 2003-ban egy koncert DVD-t is megjelentetett.

Hogy miért vonom a párhuzamot? Mert a Krux és a Candlemass motorja, agya, fő dalszerzője ugyanaz a személy: Leif Edling. Hónapra pontosan nem néztem utána a történéseknek, így nem tudom, az új csapat vajon az oka vagy a következménye volt a Candlemass akkor még kudarcba fulladt újraindulásának. A lényeg, hogy a Krux gyakorlatilag a Candlemass romjairól szárnyalt a magasba. A basszusgitáros egyébként sem igen volt képes sokáig a babérjain üldögélni: 1994-ben például, amikor a Candlemass ugyancsak egy hosszabb kényszerpihenőt tartott, Mats Levén énekessel (Yngwie J. Malmsteen, Therion, At Vance stb.) létrehozta az Abstrakt Algebra nevű csapatot.

Hogy miért említem ezt? Mert a Krux felállását tervezve is Levént hívta elsőként, hozzájuk pedig hamarosan két Entombed-tag, a gitáros Jörgen Sandström és a dobos Peter Stjärnvind csatlakozott. A zenekar felállása végül két állandó vendégmuzsikussal, a Talisman-ból, Arch Enemy-ből, Opeth-ből is ismerős Fredrik Åkesson gitárossal, valamint a billentyűs Carl Westholm-mal lett teljes.

Mindezek után egyáltalán nem meglepő, hogy a Krux is ugyanazt a dallamos doom muzsikát játssza, mint a Candlemass. Ám hogy konkrétan a csapat bemutatkozó albumáról is szót ejtsek, az anyag – a stílusbeli korlátok ellenére is – igen változatos. A nóták hossza 2 és 12 perc között változik. A Sibiria például egy rövid, a Tiamat líráját idéző, visszhangosított ének- és gitárhangokból álló, gyakorlatilag akusztikus dal; a szintén egyetlen hosszabb lélegzetvételnyi Evel Rifaz pedig egy instrumentális darab, ugyancsak visszhangos, torzított basszus-ömleny.

A másik végletet az albumot záró, héttételes mű, a Lunochod képviseli, amely számomra a The Gathering How to Measure a Planet? albumának címadó dalát idézi, ám annál kevésbé lebegős, és többszörösen összetett kompozíció. Az űrutazás ez esetben sokkal változatosabb, izgalmasabb: űrhangok és orosz szöveg itt is hallható, ám a pszichedelikus elszállást súlyos, doom-os hömpölygés és már-már gyorsnak mondható zúzás fogja közre, sőt a dal második negyedében az énekes Levén is „szóhoz jut”.

Az Enigma EZB egy doom zenekartól szokatlanul gyors nóta, a lemez két csúcspontja pedig – számomra – az albumot nyitó, karakteres Black Room és a már-már slágeres Omfalos. Mint látható, a változatosságra nem lehet panasz, ahogy a zenészi teljesítményeket és a hangzást is csak dicsérni tudom. Úgyhogy bemutatkozó albumával a csapat igencsak magasra tette saját maga számára a lécet. Érdekes, a három évvel későbbi, fantáziadúsan II-re keresztelt folytatás is megvan, azt viszont talán ha egyszer hallgattam. Lehet, hogy többször kellene?

A Krux harmadik, mind ezidáig utolsó albuma (III: He Who Sleeps Amongst the Stars) 2011-ben látott napvilágot, és amin már meg sem kell lepődnünk, hogy a csapatot – ügyes időbeosztással – a közben újra reaktiválódott Candlemass-szel párhuzamosan működtette Leif, a Nyughatatlan.

A cikk szerzője: Coly 894 további cikk
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*