Kedvenc zenekarom

Most, hogy Soto bácsi (a lányaim így ismerik, egyébként JSS) kapcsán megpiszkáltam egy elég izgalmas problémagócot, fel kell tennem magamnak a kérdést: végül is melyik az én kedvenc együttesem? „Úgy összességében, vagy jelen pillanatban?” – kérdeznék vissza, hogy ezzel is nyerjek egy kis időt. De bármelyikről is legyen szó, nem tudnék EGYETLEN csapatot említeni, márpedig a „kedvencnek” ebben az esetben a „one and only”-val kellene egyenértékűnek lennie.

Vajon létezik olyan együttes, amelyikhez nemcsak hogy közel állok érzelmileg, hanem a munkásságát is egyenletesen magas színvonalúnak tartom, magyarul az összes lemeze tetszik? Nem tudok ilyet mondani, és ez elsősorban az utóbbi kritérium nem teljesülésének tudható be. A több évtizedes karriert maguk mögött tudó zenekarok valószínűleg botlottak már, tévedtek mellékvágányra, a kedvenc csapatomat pedig nem váltogatom évente, csak azért, mert találok egy olyat, amelynek makulátlan az eddigi – viszonylag rövid – pályafutása.

Így aztán marad a történelmiség és az érzelmi megközelítés: hogy bármennyire is felejthetőnek tartom az 1992 és 2013 között eltelt bő két évtizedet, vagy bárhogy is sikerült az a fránya hatodik és hetedik album, esetleg bármennyire is nem jönnek be az új énekessel készült albumok, azért csak az én zenekarom ők, életem egy bizonyos szakaszában komoly hatást gyakoroltak rám, több albumuk máig a kedvenceim közé tartozik.

Na, ebbe a kategóriába már több együttes is belefér, a Black Sabbath-tól a Metallicán, az Alice in Chains-en és a Dream Theater-en át egészen a Kyuss-ig. Az első hely sorsáról azonban ezzel még nem sikerült dönteni. Hogy ne borzoljam tovább a kedélyeket, a Black Sabbath és a Metallica között választanék, ha tudnék. Mindkét csapat meghatározó szereplője az életemnek, így hadd legyen ez alkalommal, kivételesen holtverseny. Tony Iommi-ék a műfajt szerettették meg velem, James Hetfield-ék pedig egy előttem addig ismeretlen szintre emelték a heavy metal muzsika megalkotásának és előadásának mesterségét.

Mintha a rokonaim lennének: mindkét zenekarral több, mint három évtizede élek együtt, és ha egy-egy időszakra el is távolodtam tőlük, a „vérségi” kötelék örökre összefűz bennünket. Persze ezt más bandákról is elmondhatom, de a fent említett két zenekar rám gyakorolt hatásával egyikük sem veszi fel a versenyt.

És nektek melyik a KEDVENC zenekarotok? Számotokra létezik-e EGYETLENEGY?