Immolation: Atonement (2017)

Kevés megbízhatóbb és kitartóbb zenekar létezik a death metal mezőnyben a New York-i Immolation-nél. Ugyanolyan márkanévnek, intézménynek számítanak a műfajukban, mint például a Cannibal Corpse, a Morbid Angel vagy az Obituary, tehát a hallgató pontosan tudja, hogy minőségi produkciót kap a pénzéért cserébe. Sosem próbálják meglepni rajongóikat, hanem azt teszik, azt képviselik, amiben a legnagyobbak, a technikás death metalt.

Pályafutásuk 1986-ig nyúlik vissza, amikor Andrew Sakowicz énekes/basszusgitáros és Dave Wilkinson dobos Defcon név alatt hoztak össze egy death metal bandát, amelynek nevét nemsokára Rigor Mortis-ra változtatták. Ők ketten vették fel és jelentették meg még ugyanebben az évben a Peace Through Tyranny demót. 1987-ben csatlakoztak hozzájuk Robert Vigna, illetve Tom Wilkinson gitárosok, akikkel további két demót rögzítettek, majd 1988-ban Immolation-re változtatták a nevüket, miután Texasban már létezett egy Rigor Mortis névre hallgató formáció.

1988 személyi fronton is változásokat hozott, lévén, hogy Andrew Sakowicz helyét Ross Dolan vette át, míg Dave Wilkinsont Neal Boback váltotta. Ez a tagság további két demót és egy, a Mortician-nel közös split EP-t jelentetett meg, de mire bemutatkozó korongjuk, a Dawn of Possession (1991) megjelent, már Craig Smilowski töltötte be a dobos pozícióját. Immár majdnem három évtizedes fennállásuk alatt nem sok személycsere történt náluk, a Dolan/Vigna mag magabiztosan, erős kézzel kormányozza az Immolation szerelvényét.

Nem indult zökkenőmentesen a pályafutásuk, mivel a Dawn of Possession-t követően csak öt év elteltével jelentkeztek hanghordozóval (Here in After, 1996), és mint ismeretes, addigra már megváltozott a zenei széljárás, aminek eredményeként a csapat – kis túlzással – a feledés homályába merült. Mindez azonban nem törte meg őket, nem szegte a kedvüket: az 1999-es Failures for Gods óta folyamatos aktivitást mutatnak, és ráálltak a háromévenkénti lemezmegjelentetésre. (Ezt a tendenciát a 2002-es Unholy Cult óta tartják, bár előző, Kingdom of Conspiracy alkotásuk négy évvel ezelőtt jött ki).

Kiadók terén is a lojalitás jellemző az együttesre: az Atonement már a harmadik olyan mű (amúgy a csapat diszkográfiájában a tízedik), amelyet a Nuclear Blast dobott piacra. Korábban a Roadrunner-rel, a Metal Blade-del és a Listenable-lel dolgoztak.

Nem tagadom, nehéz elfogultság nélkül nyilatkoznom az új albumukról, hiszen a Dawn of Possession (mekkora klasszikus!) óta egyik kedvencemként tartom őket számon. Korábban csak Morbid Angel-kópiaként éltek a köztudatban, holott esetükben sokkal többről van szó, mint a floridai alapcsapat szolgai másolásáról. Robert Vigna személyében eleve egy olyan gitáros erősíti a soraikat, akinek riffelése, szólózása kiemeli a bandát a tengernyi death metal horda óceánjából, játéka abszolút eredeti, és nem csak az Immolation védjegyeként szolgál, hanem rengeteg zenészre volt és van hatással. Hozzá hasonlóan Ross Dolan mennydörgő basszusfutamai és mély, öblös, de érthető hörgése is a zenekar védjegyévé vált az évek, évtizedek folyamán.

A járt utat nem cserélik járatlanra, eszük ágában sincs/sem volt kísérletezgetni, és a tételek ezúttal is a régi, bevált recept szerint íródtak. Köztudott, hogy a középtempók fölé sosem lép a zenekar, amelyeket roppant súlyos, lassú, szinte doom-ba hajló témákkal váltogatnak, blastbeat-ek csak ritkán, mutatóban (például The Distorting Light, When the Jackals Come) fordulnak elő. A ritmusokért az immár 14 éve a bandát szolgáló Steve Shalaty a felelős; technikás, precíz, változatos dobolása a műfaj legnagyobbjaival említhető egy lapon.

Mindenképpen ki kell emelnem Robert Vigna teljesítményét, akinek gyönyörű harmóniái, dallamai, szólói olyan szerzeményekben nyilvánulnak meg, mint a Rise the Heretics, a Destructive Curents vagy a The Power of Gods. Noha a Goreaphobia-t életre hívó, sokáig az Incantation-ben szereplő, több turnén a Master-t kisegítő, de jelenleg a Ruinous-ban is érdekelt Alex Bouks gitáros már tavaly csatlakozott a zenekarhoz, ezen a korongon nem játszott.

Javukra írandó (és ez megegyezik korábbi műveikkel), hogy nem húzzák-nyúzzák, csűrik-csavarják a nótákat: röviden, tömören, velősen vezetik elő azokat, és ugyan komplex death metalról beszélünk, a muzsika a dallamok, a harmóniák révén hamar utat talál a hallgatóhoz. Sűrű, tömény, vaskos hangzással bír a Millbrook Sound stúdióban felvett anyag, a régi logóval díszített borító pedig valamelyest a Dawn of Possession-re utal. Talán nem véletlenül tették fel a digipackra bónuszként az Immolation című darab újra felvett változatát.

Nem vitás, a banda egyáltalán nem okozott csalódást, a korongon egytől egyig rájuk jellemző, magas technikai színvonalat képviselő dalok szerepelnek. Mindenképpen az év egyik legjobb death metal alkotása született meg, és ugyan még csak március legeleje van, de nehéz lesz az Atonement-et megszorongatni, mert a csapat igen magasra helyezte a lécet.

A cikk szerzője: Dávid László676 további cikk
Első cikke 1994-ben jelent meg a Metal Hammerben. Hazánk első webzine-je, a Ragyogás egyik alapítója. Később a Stygian Shadows fanzine munkatársa, hazai és külföldi fanzine-ek/webzine- ek cikkeinek szerzője.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*