Bevallom, az utóbbi pár évben tisztességes fotel-rockerré váltam, nem igazán jártam koncertekre. Mentségemre szóljon, hogy család, két kisgyerek mellett már nem olyan egyszerű elmenni. Egyrészt az árak miatt (inkább a gyerekekre költöm a pénzem), másrészt sajnálom rá az időt (azt is velük töltöm). De majd ha nagyok lesznek, együtt, élőben nézzük meg a zenekarokat (remélem).
Most viszont megtört a jég, mert szombat este elmentem a Dürer Kertbe. Nem is tudtam, hogy lesz ez a koncert, a héten említette Coly. Na meg az unokaöcsém is hívott, hogy meg akarja nézni a Gorgoroth-ot, kísérjem el. Így hát beadtam a derekam, és felálltam a fotelemből. A Melechesh miatt ez nem is esett olyan nehezemre, mert őket nagyon kedvelem, és kíváncsi voltam, milyenek élőben. Összességében elmondhatom, hogy egyáltalán nem bántam meg, mert mindegyik zenekar jó volt, remek estének lehettünk részesei.
Meglepődtem, hogy milyen pontosan kezdett minden banda (sőt, még egy kicsit előbb is a meghirdetett időponthoz képest); régebben, amikor gyakran látogattam a koncerteket, általában nem ez volt a jellemző (egy-másfél órás csúszások is előfordultak). A hangzás is mindegyik bandánál nagyon rendben volt, anno ez sem volt evidens.
Az estét az amerikai Incite nyitotta. A stílusuk thrash/death metal, groove-os, technikás elemekkel kísérve. Fél órát játszottak, kellemes bemelegítés volt. Tetszett, hogy nem egysíkú a zenéjük, változatos témákkal operáltak. Az ének durva volt, néha azonban egy-két dallamot is becsempésztek a hörgős részek közé. Ekkor még nem sokan álltak a színpad előtt, de így is megkapták a megérdemelt tapsot a számaik után.
Rövid átszerelés után az ausztrál Earth Rot csapott a húrok közé. A zenéjük egy picit hasonló volt az Incite-éhoz, talán annyi különbséggel, hogy az ő muzsikájuk deathcore/hardcore elemekkel is meg volt tűzdelve. A koncertjük alatt már többen álldogáltak a küzdőtéren, néhány ököl is felbukkant a levegőben, és nekik is fél óra jutott. Egyetlen pici hiba, hogy az éneket nem mindig lehetett rendesen hallani, szerintem kicsit alul volt keverve. Nagyon szórakoztató volt a dobos, aki sokszor állva, a fejét jobbra-balra ingatva játszott. Láthatóan nagyon élvezte a koncertet. Mindkét előzenekar jó benyomást keltett.
Engedtessék meg nekem, hogy a leglelkesebben ne a Gorgoroth-ról, hanem a Melechesh-ről nyilatkozzam. Töredelmesen bevallom, a norvégok zenéje eddig kimaradt az életemből, és csak a koncertet megelőző napokban hallgattam meg néhány lemezüket, így csupán egy felületes ismerkedést követően néztem meg őket élőben. A Melechesh-t viszont jól ismerem, igaz, az ő tevékenységüket sem a kezdetektől figyelem.
Ám ezek részletkérdések, nézzük, mit alkottak a színpadon a „nagyok”! A Melechesh show-ja természetesen egy keleties zenei intró-val kezdődött. A Ghouls of Nineveh című dallal robbantak be, s a középtempós témázás után a végére kellőképpen begyorsult a nóta. Még egy dolgot be kell vallanom: a koncerteken nem szoktam jegyzetelni, diktafont sem használok, így az elhangzott számok sorrendjét sem feltétlenül tudom/fogom pontosan felidézni. Igazi best of műsor hangzott el, túlnyomórészt az utolsó három lemezről játszottak dalokat: Grand Gathas of Baal Sin (a végén a háttérvokál magnóról ment), Defeating the Giants (ezen meglepődtem, de nagyon jó szám, örültem neki), Rebirth of the Nemesis (az a kegyetlen tempó!), Tempest Temper Enlil Enranged (jó volt egy kis pihentetőbb szám is). Ezekre emlékszem, de volt még pár dal (talán a Sphynx-ről is egy), amit eljátszottak. Összesen egy órát zenéltek, szívesen hallgattam volna őket tovább is. Sajnos gyorsan elszaladt az idő…
Ashmedi kiválóan vezette zenekarát (néha a gitárjával benyúlt az első sor feje fölé, úgy pengetett, egyszer pedig dobverővel ütötte a húrokat). A hangzás tökéletes volt, és az összes zenész átlagon felül teljesített. A basszeros nagyon nagy fazon volt: a kifestett szemével, tar koponyájával, szakállával és érdekes mozgásával, valamint grimaszaival üde folt volt a bandában. Néhány számban énekelt is, a hangja hisztérikusabb volt Ashmedi-énél, de passzolt a zenéhez. Ashmedi éneke is nagyon rendben volt, de mint mondtam, az egész zenekar kiváló teljesítményt nyújtott. Nagy élmény volt látni, hallani őket.
Attól, hogy nem igazán ismerem a Gorgoroth-ot, még kíváncsi voltam a fellépésükre. Régebben voltak botrányos koncertjeik (disznófejek karóba húzva, belek hajigálása, keresztre feszített nők stb.), de mint várható volt, ezeket a külsőségeket most nem alkalmazták. Mondjuk, a Dürer elég kicsi színpada nem is igen tette volna lehetővé ezeket. Itt most minden magáról a zenéről szólt. Persze az arcfestékeket, a szöges kar- és lábvédőket most sem hagyták otthon, és a fénytechnika is nagyon jó volt.
Bajban vagyok a tagok kilétét illetően, hiszen nagyon sokan megfordultak a bandában, és úgy tudom, más a turnéfelállás, mint a lemezen szereplő gárda. Az biztos, hogy az egyetlen ős-tag, Infernus a színpad jobb oldalán, szinte végig egy helyben gitározott. Nagyon átérezte a zenét, látszott, hogy maximálisan koncentrál a témákra. Semmi mosoly, de egy black metal koncerten ne is várjunk ilyet.
Az énekesi posztot Hoest töltötte be (ezt az unokaöcsémtől tudom), ő viszont rengeteget mozgott, grimaszolt, lengette a mikrofonállványt, nagyon „eladta” a show-t. Kegyetlen üvöltései, hörgései félelmetesek voltak. Ami az egész zenekarra jellemző volt, az az elképesztő technikai tudás. Változatos, de zömében gyors (és még gyorsabb) számok sorjáztak végig. Bő egy óra zenélést követően szó nélkül levonultak a színpadról, és utána semmilyen ráadást nem kaptunk. Ezt azért furcsálltam, de így is remek koncertet adtak.
Leave a Reply