Sosem felejtem el: 1990 nyarán, egy kedves barátomnál tett látogatás alkalmával kölcsönkaptam a Music For Nations által gondozott Mad Trax II Beyond Metal Zone (1987) válogatásalbumot. Számomra addig majdnem ismeretlen, zömében a kiadóhoz tartozó csapatok felvételei (aktuális kiadványaikat reklámozandó) szerepeltek a lemezen. Ahogy hazaértem, egyből feltettem a korongot, elindult az első szám, én pedig földbe gyökerezett lábbal hallgattam, és egyből kész lettem tőle, mint a matek házi. Ez a szerzemény pedig nem más volt, mint az Unstoppable Force az Agent Steel-től. (A nóta amúgy a Speed Kills III /A Catalogue Of Destruction, szintén 1987 és Music For Nations/ kompiláción is helyet kapott.)
A zenekart 1984 júliusában/augusztusában, Los Angeles-ben alapította a brazil születésű John Cyriis énekes (eredeti neve Joao Campos vagy Jean Pierre Camps – amúgy a G. I. T. növendéke volt) és Chuck Profus dobos. Ekkoriban Cyriis egyáltalán nem számított ismeretlennek a város underground színterén, ugyanis a ’80-as évek legelején hívta életre a Sanctuary-t (szintén Profus-szal), majd 1982 végén gitárosként (alias John Camps) csatlakozott a Sceptre-hez (akik a Taken by Force felvétellel szerepeltek a Metal Massacre IV.-en), akiket 1983 közepén hagyott el. Rövid ideig a Medusa (a Piranhas című tétel a Metal Massacre III. válogatásra került fel) tagja volt, ezután az Abattoir (John Syriis-ként) következett (a Screams from the Grave szintén a Metal Massacre IV.-en hallható), majd a Vermin (velük 1984-ben egy demót készített), és eme előzmények után jutott el az Agent Steel-ig. Egyik korábbi csapatában sem töltött el sok időt, aminek kettyós, kiszámíthatatlan, excentrikus viselkedése volt az oka.
Sill Simmons és Mark „Chase” Marshall (később Savage Grace) gitárosokkal, illetve George Robb basszusgitárossal kiegészülve rögzítették 1984-ben a 144,000 Gone demót, a szintén 1984-ben megjelent Second demón viszont már Juan Garcia (ex-Abattoir) és Kurt Colfelt (utóbb a Holy Terror-ban Kilfelt néven) látták el a gitárosi teendőket. (Simmons helyett rövid ideig John Gott is játszott náluk). Mindkét anyaggal magukra irányították a figyelmet, így az Amerikai Egyesült Államokban a Combat-hez, Európában pedig a Roadrunner-hez írhattak alá. Ez volt az az idő, amikor a thrash metal színtér elkezdett kibontakozni (Los Angeles amúgy is komoly táptalaja lett/volt a műfajnak), és ezt azért fontos hangsúlyozni, mert nemcsak a banda koncepciója, hanem egyéni muzsikája is teljesen kilógott a Slayer, Dark Angel, Vermin, Sceptre stb. által képviselt miliőből, zenei világból.
Három dolog volt, ami az Agent Steel-t megkülönböztette, kiemelte és egyedivé tette a többi thrash csapattal szemben: 1. John Cyriis elképesztő, magas fekvésű hangja, 2. az énekes UFO-, földönkívüliek-, összeesküvés-elméletek mániájából fakadó tematika és szövegek, 3. a dallamos, klasszikus brit heavy metalban gyökerező zenei hatások. Az 1985 júniusában megjelent Skeptics Apocalypse-et mind a metal rajongók, mind a szakma egyöntetű ovációja fogadta, a banda pedig egy csapásra kultikus státuszt vívott ki magának.
Be is indult a szekerük: a lemezt promotálandó, 1985. augusztus 17.-én felléptek a montreali Banzai heavy metal fesztiválon (többek között a Slayer-rel, a Metal Church-csel, az Exodus-szal és a Hallows Eve-vel); energikus koncertjeik révén pedig mind több és több fanatikust győztek meg, és állítottak maguk mögé. Kétségtelen, hogy a banda letette a névjegyét a színtéren, amelyet „Iron Maiden on speed”-ként emlegettek. Hamarosan viszont tagcserékre került sor, természetesen az idióta énekes miatt. Először Kurt Colfelt hagyta el a zenekart, miután összeveszett Cyriis-szel, és ezt követően hozta össze a szintén kultikus Holy Terror-t. 1986 elején, a Mad Locust Rising EP megjelenését követően pedig George Robb is vette a kalapját; ő később a Détente-ben, az L. S. N.-ben és az Obscene Gesture-ben fordult meg, manapság pedig a Violent Revolution-ben érdekelt.
Utódaik az akkor még tinédzser, mindössze 18 éves Bernie Versailles, valamint egy Los Angeles-i veterán, a Malice-ben, a Sexist-ben, a Letchen Grey-ben és az Armored Saint-ben is feltűnt Mike Zaputil lettek. 1986 márciusában vonult az Agent Steel a Morrisound stúdióba, hogy Dan Johnson produceri közreműködésével rögzítse második, Unstoppable Force-ra keresztelt albumát, azonban a banda pár hónapra megakasztotta a felvételeket, mert áprilisban az Aardschok Dag fesztiválon (többek között a Helloween-nel, King Diamond-dal és a Laaz Rockit-tal) léptek fel Eindhovenben, ezt követően pedig az Anthrax és az Overkill társaságában indultak Európa-turnéra (a körút 1986. május 12.-én, Bochumban felvett buliját annak idején VHS-en hozták forgalomba, US Speed Metal Attack címmel).
Júniusban tértek vissza, hogy folytassák a munkálatokat, azonban problémák adódtak a felvételek folyamán, mivel a csapat elégedetlen volt a végeredménnyel, illetve a borító körül is gondok merültek fel, így a korong jelentős csúszással, 1987 márciusában látott napvilágot. Ezt még tetézte, hogy a Capitol komoly érdeklődést mutatott a zenekar iránt, megállapodás is született kettejük között, de taktikai időhúzás gyanánt az Agent Steel menedzsmentje több pénzt akart a kiadótól, amibe a Capitol látszólag bele is egyezett, azzal a kikötéssel, ha a csapat újévig vár (új költségvetést lehetővé téve).
Ezen a ponton pecsételődött meg a zenekar sorsa. Cyriis és Profus úgy döntöttek, hogy különböző okok miatt Floridába költöznek (az énekes azért, hogy közelebb legyen a Bermuda-háromszöghöz és annak energiáihoz), míg Versailles, Garcia és Zaputil Kaliforniában maradtak (miután konfliktusba keveredtek Cyriis-szel). 1987 januárjában a Capitol emberei tagcserékre gyanakodva tovább húzták az ajánlatot. Cyriis és Profus bevették a bandába James Murphy (igen, a „vándormadár”-ról van szó, aki a Death-ben, az Obituary-ban, a Cancer-ben, a Testament-ben és saját csapatában, a Disincarnate-ben is játszott) és Jay Weslord gitárosokat, valamint később a Nasty Savage-ben is megfordult Richard Bateman basszusgitárost, és így indultak újabb Európa-turnéra.
Tehát mire a lemez kijött, a tagság jelentősen megváltozott, köszönőviszonyban sem volt az anyagot rögzítő felállással. Ezen a ponton azonban mindez érdektelen, sokkal fontosabb. hogy milyen zenét, dalokat rejt az album. Egy szóban összefoglalva: HIBÁTLANT! A Skeptics Apocalypse és az Unstoppable Force közötti különbség tulajdonképpen a hangzásból fakad, utóbbi soundja ugyanis teltebb, töményebb, tisztább, mint elődjéé. Csak félve írom le, hogy a második lemez egy hangyabokányival változatosabb is elődjénél. Ugyanúgy, ahogy a bemutatkozó albumon, ezen a korongon is kizárólag csúcspontok hallhatók, töltelék egy deka sincs az anyagon.
Szerzeményeit tekintve a parádés felépítésű albumon az „Iron Maiden on speed” meghatározás még hatványozottabban nyer értelmet, ellenállhatatlanul sorjáznak egymás után a zseniális kompozíciók. Szélvészként nyit a lassú leállásokkal, váltásokkal tarkított címadó darab, amelyet a dob-basszus felvezetéssel induló Never Surrender követ. Ezután az Indestructive szintén a gyors és középtempós részek váltogatásából építkezik; az akusztikus kezdésű, galoppozós riffekkel felszerelt Chosen to Stay egy speed szerzemény; míg a Still Searchin-ben a zenekar lírai oldala domborodik ki. Középtempóban halad végig a szintén galoppozós riffekket felvonultató Rager; instrumentális felvétel a keménykötésű, kicsit komplexebb vizekre evező, a Mad Locust Rising EP-ről átemelt The Day at Guyana; majd újra középtempóban jön a Nothin’ Left; a hangulatos, akusztikus, enyhén pszichedelikus, lírai hangvételű Traveler pedig az album fináléját jelenti.
Értelemszerűen hibátlan zenészi teljesítményekről beszélünk, kezdve a Garcia/Versailles páros riffjeitől, fantasztikus váltott szólóitól (a metal világ egyik legbriliánsabb duójáról van szó) Mike Zaputil lenyűgöző basszusfutamain, Chuck Profus feszes, húzós dobolásán át egészen John Cyriis szavakkal jellemezhetetlen énekéig. Cyriis teljesítményét – anélkül, hogy a többiekét lebecsülném – nem lehet eleget méltatni, a metal történelem egyik legfantasztikusabb, legegyedibb orgánuma az övé, kizárólag a fiatal Rob Halford-dal és King Diamond-dal említhető egy lapon. Nem véletlen, hogy 1985-ben és 1986-ban a Metal Forces magazin az első tízbe választotta be az énekesek kategóriájában (1985-ben a negyedik lett), illetve mindkét korong szintén az élbolyban végzett az adott év aktuális év végi listáin.
Ahogy fentebb már utaltam rá, 1987-ben a csapat a Nuclear Assault-tal indult európai turnéra, amelynek során többek között a londoni Hammersmith-ben adott bulit (az Onslaught nyitott nekik); a koncert felvételét 1989-ben videón jelentették meg, bakeliten pedig Swarm Over London címmel került piacra. Hiába kezdtek el azonban új dalokon dolgozni, 1988-ban feloszlott a banda. Cyriist és Profust, amikor Kalifoniába tartottak, állítólag letartoztatták a Phoenix hotelben, mert sátánista rituálét tartottak. Miután tisztázták a félreértéseket, mindketten csatlakoztak Michael Hill Pontius Prophet-jéhez (Cyriis a Father Damien nevet használta), de egy háromszámos demó rögzítését követően ez a formáció is feloszlott.
Az énekes karrierjében további, igaz, tiszavirág-életű bandák következtek, amelyekben Cyriis már Max Kobol néven szerepelt: a Malfeitor, a Black Reign (mindkettő Chuck Profusszal, sőt, utóbbival 1990-ben egy demót is felvettek Legion címmel), a Lemegeton (Evil Against Evil demó, 1989), a Stellar Seed (The Godz of Man demó, 2003) és a S. E. T. I.
Eközben a többi muzsikus sem tétlenkedett. Juan Garcia az Evil Dead és a Terror sorait erősítette (jelenleg a Body Countban is érdekelt); Bernie Versailles a Redemption-ben, az Engine-ben, illetve a The Militans-ban fordult meg (koncerteken a Fates Warning-ban is kisegített); Mike Zaputil pedig a The Mofo Homeboys-ban, valamint nagyon rövid ideig az Obscene Gesture-ben (ez utóbbiban George Robb és Chuck Profus is részt vettek) játszott.
1998-ban egyesítette újra erőit Bernie Versailles, Juan Garcia, Mike Zaputil, Chuck Profus és az ex-Stone Soldier és Grinchfist, jelenleg pedig a Psychosis-ban tevékenykedő Bruce Hall énekes, ami az Agent Steel újjáalakulását eredményezte. Még ugyanabban az évben két demót adtak ki, az 1999-es Omega Conspiracy-val (immáron Karlos Medina basszusgitárossal) pedig mindenkit meggyőztek arról, hogy bőven van még bennük potenciál. (A lemezt ugyanabban az esztendőben a Deny the Poison demó előzte meg.) Az ekkoriban dívó, a ’80-as évek zenekarainak reunionjai közül az övék sikerült a legjobban, mindegyik alkotásuk (ezeken Profus helyett már Rigo Amezcua dobolt) hibátlan, Bruce Hall tökéletesen helyettesítette, pótolta Cyriist.
Azonban, hogy a dolgok ne menjenek zökkenőmentesen, arról Cyriis gondoskodott, aki a névhasználat kapcsán jogi nyomás alá helyezte a bandát. Emiatt 2001-ben Order of the Illuminati-re változtatták a nevüket, de ez nem volt tartós, 2003-tól újra Agent Steel-ként tevékenykedtek, és a 2003-as lemez címe lett Order of the Illuminati. Szinte a semmiből bukkant fel Cyriis 2010-ben, hogy egy évvel később újra kilépjen, a helyére pedig Rick Mythiasin (ex-Redemption, New Eden, Steel Prophet, jelenleg Mystic Force) került. 2011-ben Versailles és Garcia Rick-kel, Rigo Amezcua dobossal, valamint Robert Cardenas basszusgitárossal a Masters of Metal nevet vette fel, amely felállás egy single-t, egy EP-t és egy lemezt (mindegyik briliáns) adott ki.
Mostanra olyan faramuci helyzet állt elő, hogy elméletileg az Agent Steel és a Masters of Metal egymás mellett léteznek. Juan Garcia egy interjúban elmondta, amennyiben Cyriis áll a mikrofon mögött akkor Agent Steel, ha pedig Rick (ő csak ideiglenes megoldás volt) vagy James Rivera (aki a 70.000 Tons Of Metal-on és a Keep It True XIV fesztiválon segítette ki a zenekart), akkor Masters of Metal a neve a csapatnak.
Akárhogy is alakul a történet a jövőben (elméletileg Cyriis újra csatlakozott egykori társaihoz), a zenekar mindkét albumával (Skeptics Apocalypse és Unstoppable Force) beírta magát a műfaj legnagyobbjai közé. Most már csak azt kívánom, hogy Bernie Versailles mielőbb épüljön fel, és akár Agent Steel-ként, akár Masters of Metal néven, de folytassák a zenélést.
Leave a Reply