A ’80-as évek elején óriási metal robbanás történt Los Angelesben. Seregnyi, fiatal zenészeket tömörítő banda alakult meg ekkor, amI azt eredményezte, hogy egyfajta hair/glam kontra thrash metal verseny alakult ki. A teljesség igénye nélkül: Mötley Crüe, Dokken, Quiet Riot, Great White, Metallica, Slayer, Armored Saint, Shellshock (később Dark Angelként vonultak be a metal-történelembe), Armored Saint, Abattoir stb.
A W. A. S. P. története 1977-ig nyúlik vissza. Az eredetileg Staten Islandról (New York) származó, és rövid időre a New York Dolls-t is megjárt Steven Durren (alias Blackie Lawless) 1974-ben, 18 évesen döntött úgy, hogy elhagyja a metropoliszt, és az Angyalok Városába költözik. 1976-ban hozta össze a Sister nevű formációt Lizzie Grey gitárossal, Nikki Sixx basszusgitárossal és Dane Rage dobossal. Azonban egy éven belül Blackie körül kicserélődött a tagság, ekkor érkeztek Randy Piper és Chris Holmes gitárosok (Blacke ekkor váltott basszusgitárra), valamint Jimi Image dobos a zenekarba. Hároméves fennállásuk alatt két demót rögzítettek, majd főhősünk Circus Circus-ra változtatta a csapat nevét, rövid időre megfordult a Londonban is, és miután ez a banda is beleállt a földbe, létrehozta a W. A. S. P.-et.
A felállást illetően viszonylag kaotikusnak nevezhető a W. A. S. P. korai korszaka. A kezdetet Blackie (újra gitáron), Randy Piper gitáros, Rik Fox basszusgitáros és Tony Richards dobos jelentette. Foxot hamarosan Don Costa váltotta, a legfontosabb lépés azonban Chris Holmes gitáros érkezése volt, ami azt eredményezte, hogy Blackie visszanyergelt a basszusgitárra. A zenekar nagyon céltudatosan építette a karrierjét, és rövid időn belül Los Angeles egyik fő metal attrakciójává váltak, mégpedig az Alice Cooper-től ellesett sokkoló, véres, horrorelemeket felvonultató koncertjeik révén, emellett pedig négy demót is rögzítettek.
Az áttörés nem várattatott sokáig magára. Miután 1983-ban Rod Smallwood, az Iron Maiden menedzsere elment egy koncertjükre, komoly hatást gyakoroltak rá a látottak, hallottak, aminek köszönhetően szárnyai alá vette a csapatot, akik így aláírhattak a Capitolhoz. Mindezek után nem meglepő, hogy az Animal (Fuck Like A Beast) című nóta és az első album (1984) megjelenését követően a W. A. S. P. egy csapásra berobbant a köztudatba. Sikeressé, népszerűvé váltak, szövegeik, koncertjeik révén pedig az egy évvel később létrejött PMRC szemében az első számú közellenséggé váltak, ami által még több reklámot, promóciót kaptak.
Ilyen előzmények után fordultak rá második korongjuk elkészítésére. Személyi fronton közben változás történt, ugyanis Tony Richards-ot Steve Riley (többek között ex-Roadmaster, ex-The Lawyers, ex-Keel) váltotta a dobfelszerelés mögött. Noha a csapat rengeteget adott az image-re, a külsőségekre, sikereiket, népszerűségüket nem ezeknek, hanem kiváló, fogós dallamokkal és refrénekkel telepakolt nótáiknak köszönhetik. Fémesebben, nyersebben, hogy ne mondjam, brutálisabban szólaltak meg, mint például a Ratt, a Dokken vagy a Mötley Crüe. A zenészek teljesítményébe sem lehetett belekötni, mindegyikük hangszerük és azoknak az időknek a legjobbjai közé tartoztak. Számomra a Holmes/Piper páros minden idők legklasszikusabb gitáros duói körébe tartozik; játékuk, kiállásuk ugyanúgy a korai W. A. S. P. védjegye volt, ahogy Blackie hangja. A főnök a mézédes dallamoktól kezdve a hisztérikus előadásig mindent felvonultat, hangterjedelme pályatársai java része fölé helyezte őt. Csakúgy, mint a csapatot a bemutatkozó anyag.
Az Utolsó Parancsolat is hemzseg a klasszikus szerzeményektől (gyakorlatilag hibátlan lemez): ide sorolnám a nyitó, remek klippel megtámogatott Wild Child-ot, a sodró Ballcrusher-t, a Fistful of Diamonds-ot vagy a címadó tételt, amelyik az egyik kedvenc W. A. S. P. számom. Blackie-éknek semmi közük nem volt a glam/hair vonalhoz, egyértelműen heavy metal, amit a csapat kínál, ahogy pár sorral feljebb említettem, agresszíven, nyersen és lendületesen. A változatosságot sem hagyták figyelmen kívül, hiszen – a stílus adta kereteken belül – széles skálán mozognak a felvételek, a fogós dallamokkal, refrénekkel tűzdelt, középtempós Wild Child-tól kezdve a lassú, fülledt erotikus hangulatot árasztó Widowmaker-en, illetve a Running Wild in the Streets-en keresztül egészen a gyors Ballcrusher-ig vagy a Blind In Texas-ig (erre is készült klip). A vastag, karcos megszólalásért pedig a Quiet Riot Metal Health-jén is dolgozott Spencer Proffer felelt.
Az album maximálisan beváltotta a kiadó és a csapat hozzá fűzött reményeit, hiszen a Billboard 200-as listájának a 47. pozíciójáig jutott, és 1986 elejére átlépte az egymilliós eladott példányszámot, mintegy szupersztárrá téve az együttest. A történethez hozzátartozik, hogy a lemez megjelenése után nem sokkal, 1985 végén Randy Piper elhagyta a zenekart, a helyére az ex-King Kobra basszusgitáros Johnny Rod érkezett, így a hathúros hangszert újra Blackie akasztotta a nyakába.
Azon W. A. S. P. rajongók közé tartozom (szerintem vannak ilyenek), akik az Inside the Electric Circus album (a másik nagy kedvencem) megjelenését követően elvesztették az érdeklődésüket a banda iránt. A komolyabb, mélyebb tartalom és az összetettebb zene irányába történt elmozdulást már nem díjaztam. Ezzel együtt/ettől függetlenül az első három W. A. S. P. lemez mindegyike a heavy metal muzsika megkerülhetetlen klasszikusa.
Leave a Reply