Szégyen vagy nem, de a több mint 10 éve működő, székesfehérvári The Joystix munkássága eddig elkerülte a figyelmemet, pedig a góré, Szőke „Szöszö” Gábor pályafutását illetően képben vagyok (Slang, Suckerstarz stb.). Úgyhogy eljött az ideje eme hiányosságom pótlásának, és ezt elősegítendő a zenekarvezető egy korrekt promócsomaggal ajándékozott meg.
Teljes mértékben szűz fülekkel ültem le a korongot meghallgatni, és miután lecsengett a The Joystix „oldala” (mindkét csapat öt-öt felvétellel szerepel a kiadványon), már lelkes rajongóként nyugtáztam a hallottakat; az anyagot felvezető, megklipesített I Don’t Believe in Rock ’n’ Roll (Anymore) refrénje pedig menthetetlenül beleragadt a fülembe. Aztán még három-négy újabb hallgatás, és menthetetlenül a dalok hatása alá kerültem. Tökös, húzós ritmusokra és riffekre, azonnal ható refrénekre épülő rock ’n’ roll muzsikájuk rögtön utat talált hozzám.
Nem kell itt nagy megfejtéseket keresni, esetükben szívből jövő, zsigeri örömzenélésről van szó, ami hiánycikknek számít a hazai metal zenei palettán. Az egykori Psychót említhetném még, akik hozzájuk hasonló muzsikában utaztak. A már fentebb említett, a háttérben zongorát is felvonultató tételen kívül a nyitó Automatic befogadásához sem kell sok idő, ahogy a Sunshine Girl és a My Hate is szinte azonnal rögzülnek a hallgató memóriájában. Egyedül az Outta My Head lóg ki a sorból, amely egy groove-os, rapes/funkys beütésű, keményebb kötésű, modernebb felfogású felvétel, mintegy a változatosságra való törekvést példázandó. Szöszö akcentusa semmit sem vesz el a nótákból, és noha nem egy hangszálakrobata, hangja maximálisan passzol a szerzeményekhez. A műfaj kedvelőinek csak ajánlani tudom őket, személyemben mindenképpen új rajongót avattak.
Az anyag másik felében a francia High-School Motherfuckers dalai hallghatók. A két zenekar közötti barátság eleve, régóta adott, az összefogás, a célok megvalósítása tehát abszolút indokolt volt. Értelemszerűen hasonló zenei gyökerekkel és háttérrel rendelkeznek, ugyanakkor a francia csapatnál jobban kidomborodik a punkos él, attitűd. Kell-e egy olyan nótához különösebb kommentárt fűzni, mint a Motherfucker Go? A (Still) Hangover In Hungary-ból kiderül, hogy a No Respect korabeli Vaint is ismerik, kedvelik. Náluk is a fogós, lendületes riffeken, ritmusokon van a hangsúly, csakúgy, mint honfitársaink esetében; a szerzeményeket mindkét esetben azonnal ható és rögzülő dallamok, refrének szövik át.
Ez az a muzsika, ami egy jóízű házibulit alaposan felpörget, és bárkit jókedvre derít. Ahogy a mondás tartja: egyszerű, de nagyszerű. És ennél több nem is kell.
Leave a Reply