Na, ez egész jó eresztés volt: ha pontoznom kellene, a 8-as és a 9-es osztályzatok potyognának. Lehet, hogy új kedvenceim születnek?
MASTODON: CRACK THE SKYE (2009)
Nem tudom hová tenni ezt a csapatot, de talán nem is kell. Annyira egyéni, amit csinálnak, hogy az nemigen bírja a skatulyákat. Talán még a „progresszív” és a „zseniális” a legigazságosabb jelző velük kapcsolatban, annyira meglepő módon, mégis harmonikusan mixelik az egyes zenei stílusokat, elemeket, a szokatlan megszólalásokat. Komplex, összetett dalok, meghökkentő téma- és ritmusváltásokkal. Az anyag egyszerre üt és simogat, suttog és üvölt – rendkívüli módon szórakoztató. Ezzel együtt egyelőre még nem az én zeném.
SUBROSA: MORE CONSTANT THAN THE GODS (2013)
A zenekart simán be tudom illeszteni a Blood Ceremony és The Devil’s Blood közé, sőt egyes pillanatokban az általam igen kedvelt The Nymphs is eszembe jut róluk. Tempó tekintetében leginkább a doom vonalát követik, női énekhanggal, lírai és zúzósabb részekkel. Miközben az előtérben hömpölyög, morajlik a mély, a háttérből sejtelmes magasak csilingelnek. Művészet, hangulat-zene. A No Safe Harbour című dal nekem már nem hiányzott a végére. Jöhet tőlük a következő album!
VEKTOR: TERMINAL REDUX (2016)
Technikás thrash album komplex, nem ritkán 8-9 perces dalokkal. Kisebb hibája az anyag alulkevertsége, amitől némiképp kásás, retró hangzása lesz. A lemez legnagyobb gyengéje az énekes hangja, akit – azon túl, hogy nem egy karakteres torok – mintha egy ajtórésen túlról, vagy vastag függöny mögül hallanánk. Ha ezeket a hiányosságokat kiküszöbölnék, a Vektor a tavalyi év egyik legjobb albumát mondhatná a magáénak, így viszont a Terminal Redux csupán egy figyelemre méltó alkotás. A lemez csúcspontja számomra egyértelműen a nyitó és a záró tétel, valamint – nyilvánvaló Raining Blood-os nyúlása ellenére – az LCD című nóta. Az utolsó két szám azért még fog meglepetést okozni a súlyos hangzások kedvelőinek: a Collapse első fele mintha nem is ehhez az anyaghoz tartozna…
Leave a Reply