Ha meg kell neveznem a kedvenc énekesemet, gondolkodás nélkül őt említem (a dobogóra még Jorn Lande és Chris Cornell fér fel mögé). Holott az utolsó album, amit meghallgattam tőle, a 2008-as Beautiful Mess volt, és a mostani, február 24-i koncertjére sem fogok elmenni. Akkor hogy is van ez tulajdonképpen?
Jeff-et a múltja miatt szeretem (hamarosan bővebben is említést teszek róla), a melodikus hard rock jegyében fogant szólólemezei már kevésbé ejtettek rabul. Ráadásul van egy olyan hülye szokásom, hogy egyszer elmegyek egy előadó koncertjére, talán még kétszer is, de háromszor? Láttam őt, megvolt az élmény, kérem a következőt! (Az ok persze jóval prózaibb: az ember megválogatja, hogy véges pénzügyi keretét mire használja fel. Egy olyan zenekart néz meg élőben, amelyet még nem látott, vagy újra és újra „ugyanazért” fizet.) JSS-t kétszer is hallottam élőben – úgy érzem, ennyi egyelőre elég is volt belőle. Hát valahogy így állunk. Ugyanakkor a színtéren nem nagyon látok olyan vokalistát, aki zenei és emberi kvalitásait tekintve – nálam – a helyébe léphetne.
Az 1965-ös születésű, Puerto Rico-i származású énekesnek nem vázolnám fel a teljes pályáját, arra ott vannak a különböző zenei-életrajzi oldalak. Inkább karrierjének néhány olyan állomását, időszakát emelném ki, amelyektől mára a műfaj egyik legelismertebb és legkeresettebb vokalistájává vált.
YNGWIE J. MALMSTEEN
Valamikor a ’80-as évek közepén a magyar rádió is leadta a svéd gitárvirtuóz, Yngwie J. Malmsteen bemutatkozó szólólemezét, a Rising Force-ot (1984), amelyen az első két nótát követően felhangzott a Now Your Ships Are Burned című szám; ebben hallottam először (az akkor mindössze 19 éves) Jeff Scott Soto hangját. Nem is ez a dal fogott meg, hanem az alapvetően instrumentális album másik énekes darabja, az As Above, So Below. Férfias orgánum, zabolázatlan őserő – már ekkor nyert ügye volt nálam. A második Malmsteen-album, az egy évvel későbbi Marching Out már csak hab volt a tortán; igaz, azon az ifjú titán már jóval nagyobb szerephez jutott, hiszen ott éppen fordított a vokális és a kizárólag hangszeres dalok aránya. S bár a klasszikus dalok arról a korongról az I’ll See the Light Tonight és az I Am a Viking, nekem a Disciples of Hell című nóta vált abszolút favoritommá. Máig ez az első számú Yngwie-, és az egyik kedvenc Soto-dalom.
TALISMAN
A svéd hard rock csapatot az a Marcel Jacob basszusgitáros alapította, aki e cikk hősével már Malmsteen fentebb említett, 1985-ös albumán is együtt játszott. A bemutatkozó albumot megelőző, rövid Göran Edman-érát leszámítva a Talisman énekesét mindig is Jeff Scott Sotónak hívták. A zenekar olyan kiváló albumokat jelentetett meg, mint az 1990-es Talisman, az 1993-as Genesis, vagy az 1995-ös Life, és olyan, mára klasszikus dalokkal ajándékozta meg a rockrajongókat, mint a Break Your Chains, az I’ll Be Waiting, vagy a Loveblind.
AXEL RUDI PELL
Jeff a ’90-es évek elejétől kezdett párhuzamosan „több életet élni”. Már innen nehezen követhetők pályájának egymást követő állomásai, hiszen miközben a Talisman-nak is végig a tagja volt, 1992-1997 között négy egymást követő Axel Rudi Pell-albumot is felénekelt, nem beszélve az egyéb, egy- vagy többlemezes projektekről. Az egykori Steeler-gitáros Pell-hez annak harmadik szólóalbuma, az Eternal Prisoner időszakában csatlakozott. A Malmsteen-lemezek mellett – éppen a rajtuk hallható, igazi heavy metal miatt – ezeket az anyagokat szeretem a legjobban mindazon korongok közül, amelyeken JSS szerepel. Utolsó közös munkájuk, a Magic már nem vackolta be magát nálam olyan otthonosan, mint a már említett lemez, valamint az azt követő Between the Walls és Black Moon Pyramid. Képzeletbeli best of Soto albumomra ezekről olyan számok kerülnének fel, mint a Your Life (Not Close Enough To Paradise), a Warrior, a Casbah, a Fool Fool, vagy a Touch the Rainbow.
QUEEN CONVENTION 2003
A Nemzetközi Queen Rajongói Klub minden évben megrendezi háromnapos összejövetelét, amelyen reggeltől estig az imádott együttes muzsikája szól, részben a társaság házi zenekara, a SAS Band (Spike’s All Stars) tolmácsolásában. Soto 2003-ban kapta azt a megtisztelő felkérést, hogy abban az évben ő legyen az állandóan változó tagságú csapat énekese. A koncertet, amelyen JSS több tucat Queen-szerzeményt énekel el, dupla albumon rögzítették, és a rá következő évben adták ki. Jeff hangszálai csak a koncert második felére fáradnak el, addig döbbenetesen jól hozza a Freddie Mercury által halhatatlanná tett dallamokat.
LOST IN TRANSLATION
Jeff 1994-től kezdődően ad ki szólóalbumokat is. Ezeken alapvetően lágyabb húrokat penget, mint a korábbi, még valóban rockos felfogású lemezeken, amelyeknek hangzását nem ő, hanem a gitáros „főnökök” (Malmsteen, Pell) határozták meg. Saját anyagai közül leginkább a sorban harmadik, 2004-ben megjelent Lost in the Translationt érzem telitalálatnak, megszólalása, hangulata, a rajta szereplő slágeres dalok okán. A Soul Divine, a Drowning, a High Time máig nagy kedvenceim erről a korongról.
JOURNEY
Azt gondolom, Soto eddigi pályafutásának csúcspontja volt, amikor 2006-ban felkérték a legendás Journey együttes frontemberének. E kaland azonban zsákutcának bizonyult, az együttműködés – máig nem részletezett okokból, Jeff számára is meglepő módon és érthetetlen hirtelenséggel – alig félévnyi munka után megszakadt. Az énekes rendkívül csalódott volt, hiszen ez lehetett volna számára az igazi áttörés, a Journey-vel egy magasabb szintre juthatott volna el a rockzene világában.
EGY BUDAPESTI INTERJÚ
2008. március 16-án, az A38 Hajó fedélzetén Jeff interjút adott az azóta megszűnt Rockinform magazin alkalmi munkatársának – nekem. Készségesen válaszolt kérdéseimre, rendkívül szimpatikus személyiséget ismertem meg benne, amit színpadi szereplése is csak megerősített. Ekkor láttam őt először, utoljára pedig 2014 májusában. Koncertjei kiváló keresztmetszetet adnak pályafutásának legfontosabb állomásairól; valószínűleg a soron következő, most pénteki, Backstage Pub-beli fellépésén sem lesz ez másként.
Leave a Reply