Egy nagyon igényesen, professzionálisan összeállított anyaggal kedveskedik idén a kiadó a Cynic, illetve a progresszív death metal rajongói számára, ugyanis ez a kiadvány a zseniális banda összes demóját tartalmazza, két bónusz dallal megspékelve.
Imádom az ilyen csemegéket, de abba mindenképpen belekötök, hogy a korong összeállítása kronológiai szempontból nem szerencsés, ugyanis a CD a Roadrunner által finanszírozott, 1991-es demóval kezdődik, és így haladunk visszafelé, egészen az 1988-as demóig. Mindez fordítva lett volna ideális, mivel úgy lehetett volna lemérni a zenekar fejlődését, már csak azért is, mert a Cynic pályafutása nem death metal, főleg nem progresszív vonalon indult el.
Történetükről dióhéjban csak annyit, hogy a bandát 1987 novemberében, Miamiban alapította meg Sean Reinert dobos és Paul Masvidal gitáros (mindketten 17 évesek voltak ekkoriban), akikhez Mark Van Erp basszusgitáros és Jack Kelly énekes csatlakoztak. (A metal-archives.com szerint Esteban „Steve” Rincon is énekelt náluk, aki később a Hellwitchben bukkant fel dobosként; egy 1989-es próbatermi felvételen játszott, de gondolom, komoly szerepet egyik csapatnál sem töltött be. Valószínűleg azt is kevesen tudják, hogy Reinert és Masvidal egészen fiatalon, 13-14 évesen, Seaweed név alatt kezdett el jammelni). Megalakulásuktól számított hat évre jelentették csak meg első albumukat, az űberklasszikus Focust, és ez a gyűjteményes anyag az addig vezető utat dokumentálja. (A lemez hörgős témáiért Tony Teegarden felelt, mert Paul Masvidal torka veszélybe került akkoriban, félő volt, hogy elveszíti a hangját. Teegarden kísérte el a zenekart a Pestilence-szel közös Európa-turnéra is, a hörgéseket tolmácsolandó.)
Szívem szerint „hátulról” kezdeném az album ismertetőjét, de miután a kiadó a fentebb említett módon állította össze, kezdem az elejéről. Az első három dal a Roadrunner számára rögzített felvétel, amely egyben a zenekar szerződtetését is eredményezte. Közülük két tétel, az Uroboric Forms és a The Eagle Nature a debütáló lemezre is felkerült, igaz jócskán átdolgozott, megváltoztatott formában. Az Uroboric Forms a Roadrunner 1992-ben megjelent At Death’s Door II. válogatásán is szerepelt. (S ha már ezt a kompilációt említettem, a következő évben a kiadó piacra dobott további két válogatást, amelyeken szintén hallható a csapat: a Veil of Maya a Roadrunner Records: New Releases ’93-on, illetve a Rock Hard The Breed Beyond anyagán is szerepelt).
Az ekkoriban húszéves srácok ezzel a demóval hívták fel magukra Chuck Schuldiner figyelmét, és tevékeny részt vállaltak abban (Reinert, valamint Masvidal – ráadásul utóbbi még a Master nevű csapat On the Seventh Day God Created… Master című alkotásán is közreműködött), hogy a Death Human című albuma halhatatlanná váljon. Ahogy annak idején fogalmaztak, nagyon laza volt a kapcsolatuk Chuck-kal, komoly inspirációt jelentettek számára a dalszerzés folyamán, olyan ötletekkel szolgáltak, amelyek korábban nem voltak meg a Death-nél. Tulajdonképpen az Atheist-tel karöltve hozták létre azt a zenei stílust, amely progresszív death metalként vált ismertté.
Azonban nemcsak ők ketten foglalták el magukat a Cynicen kívül egyéb zenei tevékenységekkel, hanem Tony Choy basszusgitáros és Jason Gobel gitáros is. Előbbi az Atheist Unquestionable Presence, illetve a Pestilence Testimony of the Ancients albumain játszott, míg utóbbi a Monstrosity Imperial Doom lemezén nyújtott lenyűgöző teljesítményt (Mark Van Erp volt ekkor a banda basszusgitárosa). Ezek a „vendégmunkák” is segítettek a csapatnak rajongótábora bővítésében, a Roadrunner pedig úgy jellemezte őket, hogy a legnépszerűbb underground zenekar, amely még nem vett fel lemezt.
Ezt követően annak a Demo 1990-nek a három tétele (4.-6.) hallható, amely gyakorlatilag a ’91-es kiadvány előszobája volt. Hatalmasat fejlődött és változott a zenekar, ezért is lett volna szerencsés, ha a Century Media időrendi sorrendben teszi fel a CD-re a demókat. Elsősorban Paul Masvidal hangja, előadása javult rengeteget, a második demóhoz képest sokkal agresszívebben énekelt (hörgött), és ezen a ponton mozdult el a csapat a komplex, progresszív irányba. Itt jegyezném meg azt is, hogy rájuk és az Atheistre sem a magamutogató, villantó hozzáállás volt a jellemző, hanem – a komplexitás ellenére is – a hallgatóbarát megközelítés. Ez alatt azt értem, hogy mindkét csapat zenéjében fogós dallamok is felbukkantak, nem beszélve arról, hogy rövid, tömör, lényegre törő dalokban gondolkodtak.
A Reflections of a Dying World (1989) és a Demo 1988 négy, illetve három tételét (7.-10. és 11.-13.) pedig nyugodtan egy kalap alá vehetjük. Ezeken a felvételeken a csapat még kereste önmagát és az általuk képviselni kívánt zenei utat, ugyanakkor vitathatatlan, hogy már itt bizonyították a bennük rejlő potenciált és hihetetlen tehetséget. A komplexitás magvait már ezeken a demókon elvetették, de a kivitelezés inkább thrash/hardcore, mint death metal, ami Paul Masvidal, valamint az első demón éneklő Jack Kelly hangja, szövegköpködése is egyértelműen igazol. A Reflections… kiadását követően pedig Mark Van Erpet Tony Choy váltotta, létrehozva ezáltal a Cynic klasszikus felállását.
A lemezt – mintegy bónusz gyanánt – két, korábban soha ki nem adott felvétel zárja, mégpedig a Uroboric Forms és a The Eagle Nature azon változatai, amelyeket 1991-ben, a Viogression-énekes Brian De Neffe meghallgatása alkalmával rögzítettek.
Kreativitás, zsenialitás, innováció, az újításra való törekvés, kísérletezés, játék határok nélkül – nagyjából így foglalható össze eme kivételes képességű zenészeket tömörítő együttes munkássága. Pechesek voltak abból a szempontból, hogy a Focus 1993-ban (Tony Choy helyett ekkor már Sean Malone volt a csapat basszusgitárosa) a megváltozott zenei klíma következtében későn érkezett, nem beszélve arról, hogy a felvételeket megelőzően az Andrew hurrikán porig rombolta Jason Gobel házát, ahol a csapat felszerelését tárolták.
1994-ben feloszlottak, majd Reinert, Gobel és Masvidal Aruna Abrams billentyűs/énekesnővel, illetve Chris Kringel basszusgitárossal egészen 1996-ig Portal név alatt, a death metallal szakítva folytatta a zenélést. 2006-os újjáalakulásukig a tagok különböző formációkban vettek részt (Gordian Knot, Aeon Spoke, Aghora stb.). Nem tagadom, elfogult vagyok irányukban, jelen lemezeiket is kiválónak tartom. Sajnos tavaly szeptember 10.-én Reinert – személyi és zenei ellentétekre hivatkozva – bejelentette a zenekar újbóli feloszlását. Egy hét elteltével azonban Masvidal Sean Malone-nal és Matt Lynch dobossal újraaktivizálta a bandát és így, trióban léptek fel október 3-án a kölni Euroblast fesztiválon.
Jelenleg ott tartunk, hogy a Reinert és Masvidal között fennálló jogi viszály miatt a Cynic név használata vita tárgyát képezi (a dobos állítása szerint a Cynic 50-50 százalékos társulás Masvidal és közte), tehát az is benne van a pakliban, hogy a csapat végérvényesen befejezi pályafutását. Nekünk, rajongóknak szerintem nem ezzel kell foglalkoznunk, hanem azzal, hogy parádés anyagokat készítettek nekünk, amelyek életünk végéig velünk lesznek, s amelyeket hallgathatunk. Nem vitás, hogy a metal történelemkönyvek legfényesebben ragyogó oldalain a helyük.
Leave a Reply