Nem tagadom, rettentő szomorú voltam, amikor 12 év után, 2005-ben kettészakadt a Cadaveres De Tortugas. Egyrészt azért sajnáltam, mert a zenekarhoz baráti szálak fűztek, másrészt pedig azért, mert első demójuk megjelenése óta fanatikusan követtem A pályafutásukat, komoly kedvenceim egyike voltak, illetve azok a mai napig is. Mivel nem látok/láttam bele a háttérbe, így nem foglalok, nem foglalhatok állást a feloszlást illetően, a lényeg, hogy nagyon sajnálom és sajnáltam a történteket.
Nem búslakodtak viszont sokáig a zenészek, hiszen Viniczai Szabolcs dobos, Kecskés Péter gitáros és Persoczki Gábor basszusgitáros/énekes megalakította a Mangod Inc.-t, míg Körmöczi Péter gitáros – egykori Hybrid és Crushera muzsikusokkal kiegészülve – Cadaveres néven folytatta tovább a zenélést. Bevallom, ezután egyik banda útját sem követtem, valahogy kimaradtak az életemből. Az a megtiszteltetés érte „szerkesztőségünket”, hogy Körmi felvette velünk a kapcsolatot, azt illetően, hogy írnánk-e az új lemezről; így nyílt alkalmam megismerkedni a csapattal.
Nem árulok el titkot azzal kapcsolatban, hogy a múltat és a jelent élesen el kell választani egymástól. Ez azt jelenti, hogy amíg a C. D. T. hardcore hatásokból táplálkozó, itt-ott hip-hoppal kevert, húzós groove-okra épülő muzsikát játszott, addig a Cadaveres modern felfogásban tálalt nu metalban utazik. Ez utóbbi műfaj abszolút távol áll tőlem, ellenben ahogy a Cadaveres tolmácsolja, abba nem lehet belekötni, még akkor sem, ha a dalok nem széles zenei skálán mozognak, tehát komoly változatosságot nem vonultatnak fel.
Miután korábbi lemezeikkel nincs összehasonlítási alapom, az első benyomásokra hagyatkoztam, amelyek a második hallgatás után óriási lelkesedésbe csaptak át, amelynek oka nem más, mint Bölcsföldi Zoltán énekes teljesítménye. Óriási hangterjedelemmel bír a fiú, a torokszaggató, gyilkos üvöltésekből játszi könnyedséggel vált dallamos vagy hagyományos énekbe (a borult témák sem okoznak neki gondot); ez az anyag, valamint a zenekar fő fegyvere, hogy a fogós dallamok kitörölhetetlenül rögződnek a fülekben. Ahogy velem is történt: a hatalmas pörgetésekkel kezdődő The Mother of All Tales melódiái, refrénje azonnal beköltöztek a hallójárataimba. (Ez volt amúgy a felvezető nóta a lemezhez).
Hiba lenne azonban kizárólag Zolit dicsérni, illetve ezt az egy számot kiemelni (ettől függetlenül kijelentem, hogy nem csak a zenekar, hanem a komplett hazai extrém metal színtér egyik legjobb dala), hiszen a korong egységesen erős szerzeményeket vonultat fel, töltelék egy darab sincs, legyen szó a nyitó, az elején rövid, gregorián jellegű, női hangokkal kísért Event Horizon-ról, a Blueshift-ről, a Five Feeble Senses-ről (a jelenlegi Nomad, egykori Bedlam varázsló Jánosi „Cicó” Szabolcs gitáros vendégjátékával megspékelve) vagy a záró Absolute Zero-ról. Remekül illik a képbe, és abszolút nem lóg ki a sorból a magyar nyelvű Menedék, ami nem újdonság a zenekar részéről, lévén, hogy volt már ilyen jellegű kiadványuk, mégpedig a Hazai című EP.
Körmi és Göbölös Kálmán súlyos, intenzív riffelése, valamint a Jakus Dávid dobos és Delcsik Balázs basszusgitáros alkotta ritmusszekció húzós alapjai ágyaznak meg a nótáknak, középtempók fölé nem megy a társaság, és nagyon ülnek a belassult, szaggatott váltások is. A produkcióra a tömény, bivaly hangzás teszi fel a koronát: parádésan szól a lemez, nagyon megzúzzák vele a hallgatót.
A tavalyi év is azt igazolta, hogy rengeteg tehetséges, a nyugati színvonalat megütő zenekarunk van (például Gutted, Hot Beaver, Room of the Mad Robots), a hazai metal fanatikusok semmiképpen sem panaszkodhatnak/panaszkodhattak 2016 magyar metal-felhozatalát illetően. A Cadaveres mindenképpen az itthoni underground mezőny élmezőnyéhez sorolandó, eme alkotásukkal engem speciel megvettek dekára. Kitűnő teljesítmény.
Válasz írása