A thrash metal a nyolcvanas évek derekán (naná, mikor máskor?) élte fény-korát. Nem volt sok kecmec, gombamód tűntek elő a jobbnál jobb bandák a világ minden tájáról. A tengerentúlon elsősorban a kaliforniai Bay Area, míg Európában az NSZK-beli (!) Ruhr-vidék számított az irányzat fellegvárának. Szoros egymásutánban jelentek meg a műfaj máig meghatározó alapvetései, miközben a Metallica, a Slayer, az Anthrax, valamint a Megadeth nevével fémjelzett Big Four, azaz a Nagy Négyes nyomában zenekarok tucatjai szag-gatták az istrángot.
Álljon itt néhány alulértékelt, ám zseniális (kötelező!) thrash metal lemez a hőskorból, illetve a közelmúltból. Műkedvelőknek, ifjú thrashereknek, ínyenceknek ajánljuk:
CYCLONE TEMPLE: I Hate Therefore I Am
ACID REIGN: The Fear
HALLOWS EVE: Death and Insanity
INTRUDER: A Higher Form of Killing
RUMBLE MILITIA: Stop Violence and Madness
VIOLATOR: Scenarios of Brutality
HAVOK: Time is Up
CRISIX: From Blue to Black
DUST BOLT: Awake the Riot
DR. LIVING DEAD: Crush the Sublime Gods
CYCLONE TEMPLE: I Hate Therefore I Am (1991, Combat Records)
A Znöwhite zenekar romjain megalakult, chicagói Cyclone Temple 1991 ta-vaszán rukkolt elő „I Hate Therefore I Am” című debütáló albumával, ame-lyet túlzás nélkül minden idők egyik legjobb thrash albumának tartok. Szinte megfejthetetlen, hogy miért nem kapta meg soha a méltó figyelmet és elisme-rést. Talán rosszkor voltak rossz helyen, hiszen a kilencvenes évek elejére a műfaj éppen lecsengőben volt, különféle funk (Viva la Mind Funk!), grunge és alternatív bandák uralták a mezőnyt.
A lemeznek egyszerűen nincs gyenge pontja, csak úgy süt a barázdákból a bődületes erő és energia, bizonyságul elég csak a nyitó Why című dalba bele-fülelni. A Brian Troch énekes, Greg Fulton gitáros, Scott Schafer bőgős és John Slattery dobos formálta kvartett egy rendkívül egyéni hangvételű, azonnal felismerhető stílust teremtett.
Az irányzat mindig is termelte a kimagasló gitárosokat, elég csak Alex Skolnickra (Testament), Bobby Gustafsonra (Overkill), vagy Juan Garciára (Agent Steel/Evildead) gondolni. Itt a bandavezér Greg Fulton, amellett, hogy cakkumpakk ő írta az egész lemezt, végig ihletett formában gitározik, egyszerre riffel Hetfield módjára (ami alapból nem semmi), illetve kisujjból hozza a komplex, agyas témákat. Jellegzetes, egyéni játéka tökéletes egyen-súlyt teremt a féktelen sebesség, illetve a melodikus harmóniák között. Ter-mészetesen a többiek is kitesznek magukért, elsősorban Brian Troch énekes sajátos orgánumára hívnám még fel a figyelmet.
A csapat pályáját a továbbiakban még egy mini-album (Building Errors in the Machine ’93), illetve egy nagylemez (My Friend Lonely ’94) fémjelzi, amelyek meglepő módon (talán az énekescserék miatt) meg sem közelítik az első anyag színvonalát.
Ez év legelején egy Divebomb nevezetű, ismeretlen kiadó újra piacra dobta a csapat legendás első albumát. A limitált példányszámban (500!) kiadott anyag ezúttal remaszterizált, demókkal és koncertfelvételekkel megspékelt, dupla formátumban látott napvilágot!
Válasz írása