A fanzine jó ideig az egri – akkor még Ho Si Minh – Tanárképző Főiskolán, az intézmény KISZ Bizottságának nyomdájában készült. Furcsa dolog az emlékezet: ha nem néztem volna meg a lapban, most azt mondanám, viszonylag hamar átváltottunk Budapestre, ám kiderült, csupán a 14. vagy a 15. számtól kezdve nyomták a fővárosban a lapot.
Pedig már éppen Gáti Gyurira fogtam volna, hogy miatta voltak olyan rossz minőségűek a Rattle-ben megjelent fotók, és olyan hektikus a lap külső megjelenése, de nem: éppen hogy neki köszönhetően váltak élvezhetővé a képek, felismerhetővé a rajtuk szereplő alakok.
Egri nyomdai kapcsolatunkat, Sós Józsit Benjoe előszeretettel emlegette Joe Salty-ként, talán egyik-másik impresszumban is ezen a néven szerepel. Valószínűleg az ő ötlete volt (az biztos, hogy nem a mi kérésünk), hogy a fanzine dizájnját a náluk feleslegesen megmaradt színes papírokkal dobjuk fel. Így lett az első szám borítója halványsárga, a másodiké lila, a tizenegyediké pedig piros.
Azt sem tudom már, hogy az eredeti koncepcióval ellentétben miért készült a második szám A4-es formátumban. Azt viszont igen, hogy a tizenkettedik miért lett ekkora. Együttműködésünk során több alkalommal is elromlott a nyomdagép, ami akár hetekkel is késleltette a tervezett megjelenést. Az utolsó ilyen esetben nem volt türelmünk kivárni, amíg újra a rendelkezésünkre állnak: a Panic magazint akkoriban elindító Vectomiékat kértük meg, hogy segítsenek, a Rattle Inc. így került az ő nyomdájukba. Talán elfelejtettünk szólni nekik, hogy kicsinyítsék le A5-ösre a nyersanyagot, mindenesetre ez a lapszám is kilóg a gyűjteményből.
Leave a Reply