Koncertmámor

1985-ben érettségiztem, és mivel nem vettek fel az egyetemre, még ugyanabban az évben el is kezdtem dolgozni. Miért fontos ez? Mert onnantól lett saját keresetem, és így pénzem lemezekre, koncertjegyekre. Életem első külföldi zenekara, amit élőben láttam, a Nazareth volt, akik 1985. november 18-án léptek fel a Budapest Sportcsarnokban (BS). Nem mintha különösebben ismertem volna a zenéjüket: egyszerűen ők voltak a következő sztárvendég, és akkoriban még nem érték egymást az ilyen jellegű koncertek Magyarországon, úgyhogy aki külföldi rockzenére akart csápolni, minden kínálkozó lehetőséget megragadott.

Első külföldi zenekaros koncertjeim

Valószínűleg már ebből is kiderült, hogy lemaradtam az Iron Maiden első budapesti fellépéséről (1984. augusztus, BS parkoló) és a Motörhead hasonló bulijáról (1984. szeptember, Volán pálya), onnantól viszont nem nagyon volt olyan koncert, amire ne váltottam volna jegyet. (Mai szemmel nézve nevetségesen alacsonynak tűnnek az akkori, 150-200 forint körüli belépőárak, ám jó, ha tudjuk, hogy ezek ugyanúgy az akkori fizetések kb. 5 százalékát tették ki, mint a mai 10-15 ezer forintos beugrók a nagyobb bandák fellépéseire.)

A szocializmus utolsó éveiben jártunk, és ez a fellazulás a nyugati kínálat bővülésében is megmutatkozott. 1985 első felében öt nap különbséggel láttam a Saxont és a Status Quót. 1986 júniusában Metál Mánia Fesztivált rendeztek a Kisstadionban, ahol olyan külföldi bandák léptek fel, mint a Railway, a Talon és a Tokyo Blade. Augusztus végén viszont már a Scorpions koncertjén nyomorogtunk a tömegben az MTK pályán (az előzenekar Michael Schenker és csapata volt), majd egy hónap sem telt el, és ugyanitt az Iron Maiden dalait ordíthattuk együtt Bruce Dickinsonnal. Nem sokkal később a műfaj hazai éllovasai is támadásba lendültek: 1986 legvégén az Ossian és a Pokolgép ugyanaznap este lépett a Petőfi Csarnok színpadára.

1987 is erősen indult, januárban a története második fejezetét indító Deep Purple mutatta be nálunk – három egymást követő napon is – a Perfect Strangers album legjobb dalait és persze az örök Purple-klasszikusokat. Ugyanebben az évben üdvözölhettük a hazai színpadokon a Pretty Maids-et (akik egy több vidéki várost is érintő turnét nyomtak le Magyarországon!), a Helloweent, a Running Wild-ot és a Stormwitch-et.

Akik viszont NEM léptek fel nálunk 1987-ben, az Tony Iommi és csapata, azaz az éppen aktuális Black Sabbath-felállás, holott a decemberre tervezett koncertek már ki voltak plakátolva a városban. Tony Martinra, Cozy Powellre, Neil Murray-re és a balkezes gitáros-istenre még csaknem két évet kellett várnunk; talán nem is baj, hiszen addigra a kiválóan sikerült Headless Cross album is napvilágot látott.

Acélkarácsony, a meglepetésvendég Ingo Schwichtenberg, a Helloween néhai dobosa (jobbra az ő autogramja)

Talán az eddigiekből is kiderült, a hazai koncertélet (ahol külföldi zenekarok léptek fel) a Budapest Sportcsarnok–MTK pálya–Petőfi Csarnok–Kisstadion négyszögében zajlott. Még csaknem egy évtizedet kellett várni arra, hogy klubszinten (testközelből, relatíve olcsóbb jegyárakért) is élvezhessük a világhírű bandák fellépéseit.

1988-as koncertélményeim már életem egy új fejezetéhez tartoznak, hiszen – mint azt egy korábbi posztban is említettem – az abban az évben rendezett, első hazai Monsters Of Rock fesztivál inspirált bennünket arra, hogy elindítsuk a Metal Attack (később Rattle Inc.) fanzine-t.

Szívesen olvasnám a ti ’80-as évekbeli koncertélményeiteket is. Az ezekkel kapcsolatos relikviák (jegyek, fotók) is jöhetnek!

A cikk szerzője: Coly 902 további cikk
A Rattle Inc. fanzine, majd az ugyanilyen nevű online heavy metal magazin alapítója, szerkesztője. Civilben is újságírással foglalkozik.

Legyél az első aki hozzászól

Szólj hozzá!

Az e-mail címed nem kerül nyilvánosságra.


*