Bár a rockzenét kifejezetten férfias műfajnak tartják, szerencsére a „gyengébb nem” tagjai is szép számmal képviseltetik magukat, mind a színpadon/lemezeken, mind pedig a közönség/hallgatóság soraiban. Mivel semmilyen területen nem vagyok híve a tisztán férfitársaságnak, kifejezetten örülök a hölgyek jelenlétének, s ha nem is megrögzötten, de fokozott érdeklődéssel, agyam-szívem egyik külön zugában gyűjtöm a rock/metál női előadóinak anyagait.
Énekhangjuk különleges ízt ad, lágyítja, dallamosabbá teszi az egyébként súlyos-zúzós muzsikát. (Leszámítva persze a hörghurutos vonal képviselőit, akik férfiakat megszégyenítő intonációval adják elő az egyébként sem széplelkeknek írt szövegeket.) Érzékibbé, érzelmesebbé teszik a számokat, színpadi megjelenésük pedig plusz vonzerőt jelenthet a férfirajongók számára.
Már a ’70-es évek második felében is akadtak tisztán hölgyekből álló (The Runaways), vagy női énekessel-gitárossal (Heart) dolgozó rockzenekarok, manapság pedig szinte divatjuk van az ilyen vegyes felállású csapatoknak. Nem rabolnám az időt azzal, hogy részletesen felidézem a metál történetének idevágó fejezetét, inkább említenék 10 olyan albumot, amelyeken régi ismerőseim, nagy kedvenceim vagy új felfedezettjeim hallhatók.
WENDY O. WILLIAMS: WOW (1984)
Valamikor a ’80-as évek közepén vettem fel a Petőfi rádióból a Plasmatics nevű punk-rockzenekar egykori énekesnőjének első szólólemezét. A smirglisen érdes énekhangjáról és excentrikus színpadi produkcióiról elhíresült Wendy karrierjét nem kisebb nevek lökték be, mint a Kiss tagjai, akik nemcsak dalszerzőként, hanem muzsikusként is szerepelnek a stáblistán. A WOW óriási slágerek gyűjteménye, a lemezt nyitó I Love Sex-től az It’s My Life-on és a Thief in the Night-on át egészen a Ready to Rock-ig (és azon is túl).
WARLOCK: TRUE AS STEEL (1986)
Bár a zenekarnak valószínűleg a Triumph and Agony a legjobb lemeze, hozzám mégis az azt megelőző album áll a legközelebb. Műsoros kazettán kaptam meg, karácsonyi ajándékként, így képzeletemben máig fenyőillat lengi körül, gyertyák fénye csillan meg a műanyag tokon. Persze a zene sem hagy kivetnivalót maga után: az olyan lendületes dalok, mint a Mr. Gold és a Vorwärts, All Right!, valamint a himnikus címadó nóta minden Warlock-válogatásalbumon helyet kell, hogy kapjon. Az instrumentális T.O.L. pedig hangulatos lezárása a csapat valamennyi erősségét felvonultató albumnak.
THE NYMPHS: NYMPHS (1991)
Időrendben haladunk, de ha a „leg”-et kellene megneveznem, egy pillanatig sem haboznék a The Nymphs egyetlen nagylemezét a magasba emelni. Először fanzine-es kollégánk, Vilmosh „hozott össze velük”, a CD-t viszont a bécsi bolhapiacon sikerült magamévá turkálnom. A szakirodalom alternatív rockként definiálja a muzsikájukat – szerintem nem az. Időben a grunge indulásával állíthatók párhuzamba, vannak is hasonló jegyek, de a Nimfák ebbe a skatulyába sem igazán férnek bele. Világfájdalmas dalaik Inger Lorre ellenállhatatlanul boszorkányos énekével és pengeéles gitárokkal operálnak, egyik legnagyobb slágerükben, a Supersonic-ban pedig nem kisebb név működik közre, mint Iggy Pop. Imitating Angels, The River – óriási kedvencek!
(folyt. köv.)
Leave a Reply