Wolvennest: Vortex EP (2019)

A metálzene hagyományos keretein túl is létezik metálzene, nevezzék azt bárhogyan, vagy respektálják bármennyien. Csodálkozom, hogy a Wolvennest neve mellett még mindig gyakran felbukkan a black metál jelző, mert bár a belga illetőségű zenekar valóban kapcsolódik műfaji előképeihez, a kiépített bázisoktól azért messzire elkalandozott. A múltra hivatkozni nem ugyanaz, mint benne élni. Esetükben a black metál-rokonság kezdetektől fogva távoli ismeretséget jelent csupán, és az erre való összes utalás kimerül pár másodlagos párhuzamban.

Ami a black metálból átszüremlik a WLVNNST zenéjébe, az nagyjából véget is ér a fő gitártémák zümmögő ismételgetéseinek tremolózást idéző jellegében, de még ez is csak itt-ott érhető tetten, néhány dalban markánsabban, másokban alig, és még ekkor sem az az első, ami beugrik róluk, hogy „na, ez black metál”. Más irányból nézve a „psychedelic” tag is tapad hozzájuk, már a kezdetektől fogva, következetesen, és hanghordozóikat hallgatva (két album, plusz ez az EP) inkább ebből az irányból érdemes a zenéjüket megközelíteni.

A hatvanas évek végéről átörökölt pszichedelia vegykonyhájában ugyanis különös főzet illata terjeng. Belélegzése után kicsavarodnak tőle a fények, és mélyebbnek tűnik az általa feltáruló tér. A miazma, közepén a Wolvennest nevű formációval átrendezi maga körül a valóságot. Okkultizmus és spiritualizmus spirálkarjait tekeri maga köré, és a belőlük ragyogó, kétes tisztaságú fénybe réved. A révedés pedig korlátozott cselekvőképességet jelent, talán ezért bukkan fel rendre a „doom” címke is velük kapcsolatban.

Számomra úgy tűnik, vonzódásuk az okkultizmushoz az átlagosnál egy picikét mélyebb és talán hitelesebb is, bár ennek megítélése nem éppen egyszerű, és nem is kívülállói feladatkör. Érdekességként annyit azért ide emelhetünk, hogy előző lemezük, a Void borítóját az a Bobby Beausoleil készítette, aki a Charles Manson-üggyel kapcsolatos perek egyik sokad-rendű vádlottjaként jelenleg is életfogytiglani börtönbüntetését tölti (eredetileg halálos ítéletet szabtak ki rá, emberölésért), és akit Sharon Shazzula, a Wolvennest énekesnője többször is meglátogatott a börtönben.

Miután kiderült, hogy az éppen készülő albumhoz már csak egy kifejező borító hiányzik, a börtönviszonyok közt is művészkedő elítélt felajánlotta nekik egyik festményét. A sátánista indíttatású bűncselekményként elkönyvelt Manson-féle ámokfutás előtt Beausoleil ugyanis aktívan zenélt, és vizuális képzőművészetekkel is foglalkozott. A hetvenes évek végén – de már a rácsok mögött – elkészítette az eset okkult beavatási vetületét megjelenítő, Kenneth Anger által rendezett, Lucifer Rising című kísérleti rövidfilm soundtrack-jét is, mely filmben pár képkocka erejéig Jimmy Page is felbukkan.

A Wolvennest zenéjébe a parazsat ilyen és ehhez hasonló szubkulturális vadhajtásokból „lopta át”, és fűt vele egy zenei boszorkánykonyhát, amelynek füstje takarásából egy semmivel össze nem téveszthető, markáns zenefolyam hipnotikus hangjai szűrődnek ki.

2018-as, Void című albumával a Wolvennest egy pillanat alatt belopta magát a szívembe. A black metálos alapokról jócskán továbbgondolt, nyálkahártyán át felszívódó zenéjük mágia és extázis varázslatos szintézisét nyújtotta az extra élményekre fogékonyak számára. Magasra tették a lécet, bármivel nem lehetett folytatni.

Kislemezeknek, EP-knek és split kiadványoknak alapvetően nem tulajdonítok terjedelmük korlátain túlmutató jelentőséget. Tökéletesek két album közti űr kitöltéséhez, átkötésnek, érdekességek és ritkaságok gyűjteményeként, vagy hogy hírt adjanak alkotóik létezéséről és állapotáról. Egy picit mindig mellékszálaknak tűnnek, mellék-küldetésnek, rajongók étvágyát csillapító előételnek. A Wolvennest ez év áprilisában kijött EP-je, a Vortex is ilyen: nem lakat jól, de a kínzó éhségérzetet enyhíti.

„See the wild white horses running… See the wild white horses running…” Erre biztosan emlékezni fog mindenki, aki túljut az EP első hat percén. Hallhatjuk benne párszor, főleg az elején, e sorok által megidéződik valami, mozgásba hoznak zenei energiákat, amik a végére már csaknem sodró erejűek. Ha a hossza nem is, a szerkezete száz százalékig intró-kompatibilis, talán akként is kell elkönyvelnünk.

A címadó tétel ódivatú horrorfilm-hangulattal indít, ami nagyon hasonlít valamire, de nem tudni, mire. (Na jó, ha konkrét film nem is, de a Nightmare Theatre átvezetői azért beugranak róla az Exorcist-től.) Doom-os, recsegős vonulás veszi kezdetét, Shazzula inkább csak kommentálja a később már szaporább haladást. Önmagukat életben tartó, végteleníthető és/vagy végtelenített gitár-indák keringenek szertartásszerű, rituálisnak ható énektémák körül, amelyek költői képek, ópiumos álmok megcsusszant világába kalauzolnak. A The Storm szintén maga körül forog, címéhez méltóan eleve nagyobb sebességgel, érzékelhető szívóhatást generálva.

Zenéjük egyik alapélménye a magába forduló, spirálisan befelé való zuhanás, amit az EP címében a Wolvennest tudatosan ki is emel. Mindemellett ízig-vérig rockzene ez, ámulatba ejtő természetességgel megkomponált és előadott, szabadon szárnyaló hangfolyamok sokasága, amit még így, töredékes húsz percben is öröm hallgatni. Minden pozitívuma ellenére most mégis nehezebben bontakozik ki az a meggyőző erő, ami elődje esetében pillanatok alatt ott volt előttünk. Nem tűnik annyira kompaktnak, egyben lévőnek, vagy csak kevés hozzá a három tétel (összesen 22 percben), hogy kirajzolódjék az ív, ami mentén a következetesen nagyon jó részletek megnyugtatóan a helyükre kerülnének.

A Vortex-et próbáljuk meg úgy felfogni, mint a teljes mű elhangzása után visszatapsolt előadók ráadás-produkcióját, az A és a B oldal közé becsúsztatott C oldalt, ami csak most került elő. A Wolvennest nem mutatja meg benne teljes önmagát, hiányérzetünk még sincs vele kapcsolatban, mert a végeredmény így is meggyőző tud lenni. Négy és fél csillagot adok rá, nagyrészt abban reménykedve, hogy egy nagyon erős új albumnak készíti elő a terepet.

A szerző: Bársony Péter42 publikáció
Az egykori Mower fanzine munkatársa, ma tetováló- és grafikusművész, többek között lemezborítókat (Magor) is készít.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*