„Törekszünk rá, hogy minél jobbak és többek legyünk”

A miskolci alapítású Slytract hosszú évek hallgatása után idén jelentkezett harmadik lemezével. A csapat körüli aktualitásokkal kapcsolatos kérdéseimre a zenekar vezetője, a gitáros/énekes Melegh B. Gábor válaszolt.

Szia, Gábor! Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést. Majdnem nyolc évvel a második album után, idén tavasszal látott napvilágot a harmadik nagylemezetek. Fél évvel a megjelenést követően hogyan értékeled az új albumot? Milyen szakmai visszajelzéseket kaptatok rá, illetve a közönség hogyan fogadta az új dalokat?

Én is köszöntöm az olvasókat, sziasztok! Nagyon szeretem a lemezt, büszke vagyok rá, hogy többéves kihagyás után egy olyan albumot hoztunk össze, amely minden szempontból megállja a helyét a Slytract történetében. A visszajelzések pozitívak, nem okoztunk csalódást. Úgy érzem, talán ez az irány, ez az „új Sly” még jobban is fekszik a stílus és a zenekar kedvelőinek.

Mi volt az oka annak, hogy nyolc évre eltűntetek? Mivel foglalkoztatok a köztes időszakban? Zenéltetek esetleg más formációkban?

Számos oka volt a feloszlásnak, de mindannyian úgy éreztünk – és minden bizonnyal ez volt a legmeghatározóbb körülmény –, hogy annak ellenére, hogy 2011-ig kiadtunk két nagylemezt és sűrűn koncerteztünk, nem az a perspektíva vetült elénk, amelyet előzetesen elképzeltünk. Lehetett volna még ideig-óráig húzni, de utólag is úgy gondoljuk, hogy akkor a feloszlás volt a legjobb döntés. A kapcsolatunk is megváltozott, nekem is rendbe kellett jönnöm magammal, azaz egy kicsit vissza kellett, hogy szálljak a földre, plusz egy csomó egyéb dolog is volt.

A köztes időszakban a munkája és a magánélete mellett mindenki zenélt. Tamás (Galántay Tamás dobos), Gyuszkó (Czeglédi Gyula gitáros), Szabolcs (Zsengellér Szabolcs ex-basszusgitáros/vokalista) és az Undertaking-es Jakab Viktor (aki 2007–2008 között volt a Slytract basszusgitárosa) Rise to Ruin néven alapítottak egy zenekart (projektet, ha úgy tetszik), és Bury a King címmel 2016-ban kihoztak egy lemezt. A Budapest című dalra klip is készült. Tamás nyomult máshol is, illetve a dobiskoláját működtette. Én pedig szólóban (A Way, Gábor B. Melegh, Gaebriel Blaise) készítettem dalokat, zenéket, klipeket, amelyek főleg elektronikus alapokon nyugszanak, azaz egy „kicsit” más vizekre eveztem.

Hogyan állt össze az új album anyaga? Ki felelős a zenei részért, illetve a szövegekért? Hol zajlottak a stúdiómunkálatok?

Ez alkalommal is a korábbi gyakorlatot alkalmaztuk, azaz otthon, a kis home stúdiókban felvettük a demókat, szépen kidolgoztuk a dalokat, próbáltunk, majd elmentünk egy stúdióba, ahol rögzítettük a lemezt. Ezúttal a budapesti Reamp stúdióra esett a választásunk. Garcia Szabolcs vezénylete alatt dolgoztunk, kiváló hangulatban zajlottak a felvételek. A basszussávokat külön, a Ghostship Recordings falai között vettük fel, ahol a stúdió atyja, Tóth Gábor (Harmed) segített nekünk. A bőgőt ő játszotta fel a lemezre. A rögzített vonaljeleket, illetve nyers sávokat pedig a szakma egyik etalonja, Mick Kenney (Anaal Nathrakh-gitáros és producer) keverte és maszterelte a The Barracks Recording Studio-ban, Amerikában.

Tizenkét vadonatúj dal található a lemezen, ebből kilencet én írtam Tamással, hármat pedig Gyuszkó és Tamás. A szövegeket továbbra is én jegyzem, annyi különbséggel, hogy most ezen a téren is volt közös munka. A Circle című dal szövegét közösen írtuk Tamással, illetve a Son refrénjének a szövegét írta Knapp Oszi, aki egyébként vendégzenész is a dalban. Kiemelném, hogy az albumon több vendég is közreműködik, így Kátai Tamás (Thy Catafalque), Misstiq, Knapp Oszkár (ex-Insane, WrongSide, Grizzly), Jakab Viktor (ex-Undertaking, ex-Slytract). Videóklip a Son, szöveges videó pedig a Colony című dalra készült.

Másfél évtizede működteted a bandát, hogyan emlékszel vissza a kezdeti időszakra?

Fantasztikus volt, ahogy egyébként a mai napig is az. A működtetéshez azért hozzátartozik, hogy függetlenül attól, hogy én alapítottam a Slytract-et, ezt a „dolgot” közösen visszük. A másfél évtized annyi kiegészítést igényel, hogy 2012 decembere és 2017 júniusa között nem működött a zenekar. Akkor, 2012-ben a döntés egy végleges feloszlásról szólt… nem így lett.

Mennyire nehéz manapság egyben tartani egy underground zenekart? A csapatban a kezdetek óta társad Galántay Tamás dobos, a basszusgitárosok azonban rendszeresen cserélődtek. A korai időszakban, a második lemezzel bezárólag trióban működtetek, az új album azonban már négyesben készült. Mi indokolta egy másik gitáros bevételét? Az új társak könnyen beilleszkedtek közétek? Mennyire érzed stabilnak a jelenlegi felállást?

Nézzük sorban! Egy zenekarral nyilván rengeteg munka van, ezért a legjobb, ha ezt nem is próbálja az ember megspórolni. Egyébként nem gondolnám, hogy könnyebb vagy nehezebb lenne, mint bármely más olyan tevékenység az életben, amelyet az ember szívvel-lélekkel csinál. Más. Megvannak a specifikumai, ahogyan mindennek. Tamással a kezdetektől (2005 májusától) a gerincét képezzük a sztorinak, és ez valószínűleg így is marad. Fontos, hogy a Slytract ettől függetlenül – vagy pont, hogy ezzel együtt – egységet képez. Ha valamit meg kell vitatni, akkor Tamással nem minden esetben egyezik a véleményünk, és lehet, hogy Gyuszkó vagy Marci javaslatai alapján születik meg egy döntés.

Tényleg sok basszusgitáros fordult meg a zenekarban; valamiért így alakult, de nagyon remélem, hogy Marci, akivel egyébként csaknem 10 éve ismerjük egymást, az utolsó. Szóval kifejezetten stabilnak érzem a jelenlegi line up-ot. 🙂 A korábbi bőgősökkel, ex-tagokkal a mai napig jó viszonyt ápolunk. A kapcsolatunk Szabolccsal és Viktorral kifejezetten baráti, sőt. A másik gityós, Gyuszkó 2008 áprilisa óta van velünk, ő a feloszlásig a koncertgitárosunk volt. Akkoriban még aktívan működött a másik zenekara, a Raze to the Ground, ezért így oldottuk meg a dolgot. A reunion alkalmával, 2017 júniusában pedig egyértelmű volt, hogy a „Sly” teljes értékű tagja lesz.

Az első két album az azóta már megszűnt osztrák Noisehead Records-nál jelent meg. Annak idején hogyan kerültetek velük kapcsolatba? Érdemes volt egy külföldi kiadóhoz igazolni? Mit tudtak tenni a zenekar érdekében? Az első két album beszerezhető még?

A korai évek, a Noisehead Records-os sztori, az első két lemez körüli események tele vannak megismételhetetlen történetekkel. Nagy idők voltak. A kiadóval kapcsolatban azt kell, mondjam, hogy összességében jól tudtunk együttműködni. Érdemes volt hozzájuk szerződni, arról nem is beszélve, hogy a 009 demót (2007) egy rakás helyre kiküldtük, és csak ők láttak bennünk potenciált. Egyedül ők ajánlottak szerződést. A konfliktusok természetesen elkerülhetetlenek voltak, de amit ígértek, azt betartották. Alapvetően stúdió és promóció, plusz valamelyest a koncertszervezés jelentette a profiljukat. Mi természetesen azt szerettük volna, hogy csak a Slytract legyen a számukra, és semmi más, de ez nyilvánvalóan nem így működik.

Az első két album (Explanation: Unknown és Existing Unreal) pedig tőlünk még megrendelhető a slytract@gmail.com címen, vagy egyszerűen a Facebook-oldalunkon keresztül: facebook.com/slytractband.

Az új lemez kiadója a metal.hu. Milyen formában és példányszámban hozták ki a lemezt? Mi a tapasztalatod, a rajongók keresik még a fizikai formátumokat?

Az olyan fanok, mint én, biztosan vesznek még lemezt. Nyilván nem a vásárlás a jellemző, de attól még lehet valaki óriási metal-fanatikus, hogy nem lemezt, hanem, mondjuk, helyette pólót vásárol, vagy sok koncertre jár. A bakelit egy ideje a reneszánszát éli, elképzelhető, hogy bizonyos körökben az még sokkal jobban is megy, mint a CD. Az új Slytract albumot – amelynek egyébként a címe is Slytract – a metal.hu digipack-formátumban hozta ki. Nagyon szép kiadvány lett. Arról, hogy pontosan mennyi készült belőle, Tomit, a metal.hu főnökét kellene megkérdezni.

A kvázi lemezbemutatót a Cannibal Corpse előzenekaraként tartottátok Budapesten. Mesélj a koncertről! Sikerült szót váltani a főbanda tagjaival, illetve milyen volt a fogadtatásotok a közönség részéről?

A koncert egy óriási élmény volt, nem is nagyon tudom szavakba önteni, milyen eufóriát érez ilyenkor az ember. Egy ilyen esemény egészen rendkívüli. Főleg úgy, hogy 2011. november 13-án álltunk utoljára így együtt színpadon, akkor is Koppenhágában. Szóval baromi jó érzés volt, hogy ennyi év kihagyás után, itthon ennyien zúztak velünk. Persze az is igaz, hogy mint a legjobb nőt, ezt az eufóriát is meg tudod unni. Ha állandóan ezt csinálod, monotonná válik. Szóval tudni kell helyén kezelni a dolgot: mikor légy türelmes, mikor számolj el tízig, és hogyan lépj tovább anélkül, hogy hülyeséget csinálnál. A CC-vel nem bandáztunk túl sokat, minimál haverkodás, pacsi volt, aztán mindenki „végezte a dolgát”.

Milyen gyakran tudtok fellépni? Terveztek a közeljövőben további koncerteket?

Természetesen tervezünk. Szervezzük, intézzük a dolgainkat, de a jövőben olyan koncerteket szeretnénk vállalni, ahol a zenekar vissza tudja adni azt a minőséget, amelyet egyébként képvisel. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy „hú de nagy rocksztárok vagyunk”. Félreértés ne essék, egészen egyszerűen csak arról van szó, hogy nem akarunk már olyan helyeken játszani, ahol nem tudjuk a zenénket megfelelően visszaadni. Minőséget képviselünk, törekszünk rá, hogy minél jobbak és többek legyünk, ezért nem szeretnénk visszalépni, és olyan kompromisszumokat kötni, amelyek esetleg a zene vagy a produkció rovására mennének. Ha akarnánk, minden héten nyomhatnánk valahol valamilyen bulit, de ezen már túl vagyunk. Nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos.

A magánélet és a munka mellett hogyan tudtok időt szakítani a zenekarra? Ki mivel foglalkozik a zenélés mellett?

Mindannyian dolgozunk, különböző területeken kell, hogy megálljuk a helyünket. Az a tény pedig, hogy nem a zenélésből élünk, lehet, hogy nem is baj… csak belehülyülnénk. Én például kifejezetten szeretem, hogy nem csak egy dologgal kell foglalkoznom. Az kétségtelen, hogy sokat kell logisztikázni azért, hogy mindenre jusson idő és energia, de megoldjuk, és természetesen maximálisan megéri. A Slytract számunkra egy külön univerzum, egy alap, egy folytonosság, múlt, jelen és jövő. A mi esetünkben is igaz az a körülmény, hogy nem ugyanabban a városban élünk. Tamás és Marci Pesten laknak, Gyuszkó Nyíregyházán, én Miskolcon, szóval van mit szervezni.

Tudom, hogy nehéz kérdés, de kérlek, sorold fel az öt kedvenc lemezedet, illetve ajánlj további öt titkos favoritot az olvasóknak!

All Time:
Tankcsapda: A legjobb méreg
Children of Bodom: Hate Crew Deathroll
Pain: Rebirth
Hypocrisy: Catch 22 (a 2002-es, eredeti kiadás)
Bloodbath: Nightmaresmade Flesh
+1 Slipknot: Iowa

További top 5:
Mgla: Age of Excuse
Shape of Despair: Monotony Fields
Anaal Nathrakh: The Whole of the Law
Dimmu Borgir: Puritanical Euphoric Misanthrophia
Lindemann: Skills in Pills

Van esetleg valami, ami kimaradt, de fontosnak tartod megemlíteni?

…hogy köszönünk minden támogatást, jelen esetben ezt az interjút!

Nameless

A szerző: Rattle Inc.119 publikáció
A Metal Attack fanzine-t 1988 őszén indította két egri főiskolás, Benjoe és Coly. A lap a nyolcadik számtól jelent meg Rattle Inc. név alatt. A kiadvány összesen 18 számot élt meg, és 1991 tavaszán szűnt meg. A fanzine - negyedszázados kihagyást követően - online változatban, 2016 decemberében kelt újra életre a Facebook-on, és 2017 januárjában kapott saját felületet.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*