Stress, Riot V – BackStage Pub, 2019. november 7. (beszámoló)

Riot V: Don Van Stavern és Nick Lee

Szeptemberben robbant a hír, hogy a hosszú múltra visszatekintő, amerikai Riot V zenekar (a továbbiakban a tradicionális Riot elnevezést használom) tavaly szeptember után, egy exkluzív klubbuli erejéig ismét meglátogatja kis hazánkat. Amint lehetett, meg is vettem a jegyemet a neten, mert nyomdában készült jegy vásárlására nem volt lehetőség. A Hammer Concerts szervezőgárdája ígéretet tett, hogy a kinyomtatott e-jegyeket színes, nyomtatott belépőkre cseréli a helyszínen, amelyet valóban meg is kaptunk a beléptetésnél. A török államfő látogatása kapcsán történt útlezárások és forgalomelterelések miatt sajnos sokan csak nehézségek árán tudták megközelíteni a helyszínt.

Nekem szerencsém volt, így már a Stress beállása alatt ott lehettem a klubban. A BackStage Pub barátságos, de meglehetősen kis hely, el sem tudtam képzelni, hogyan férünk el száz-egynéhányan a „küzdőtéren”. Azonban, ahogy a régi magyar bölcsesség mondja, „sok jó ember kis helyen is elfér”, így ez nem okozott gondot. 🙂 Mellesleg, véletlenül összefutottam főszerkesztőmmel, Coly-val, akivel együtt, az első sorból néztük végig mindkét együttes műsorát, de menjünk csak sorjában!

Stress

Színpadon a Stress! A 60 éves Lőrincz Tibor énekes, korát meghazudtolva, fiatalos hévvel vezényelte zenekarát a barikádra. Az öt zenész alapvetően három korosztályból kerül ki: Tibi, valamint Baranyai Laci basszer egy picit idősebbek, míg a dobos Deli Dávid, valamint a szólógitáros Tóth Bálint a fiatalságot képviseli. Fábri „Neonlovag” Laci gitárosunk pedig valahol köztük helyezhető el, ám még mindig úgy tűnik nekem, mintha csak a húszas éveit taposná. 🙂

Baranyai László

Az elmaradhatatlan intró után rögtön meg is lovagolhattuk a villámot. Emlékeim szerint a tempós szerzemény még Tibi Jaguáros korszakához köthető, de kitűnően illik a Stress repertoárjába.
Következőként egy tüzes számot, a 2005-ös lemez címadóját hallhattuk. Remek szólók jellemezték a dalt, ahogy a teljes koncertet is. Egy kis közönségénekeltetés, egy kis gitárpárbaj a két kitűnő gitárostól, mi kell még? A tűz még ég! Haha!

Hagyjatok élnem! – kiáltotta dalnokunk, és már dübörgött is a réges-régi Stress-klasszikus. Speed volt ez a javából! Tűzön és vízen át jutottunk el az Éjszakai fények birodalmába. A húzós tempót imádta a nagyérdemű, akárcsak a refrént és a remekbe szabott gitárszólókat, illetőleg a fülben megragadó ikergitáros részt.

Következett a zenekar egyetlen kislemezének húzódala, az Acélkerék. Nagy becsben őrzöm ezt a fekete korongot a gyűjteményemben. (A B oldalon hallható Séta éjfélkor most nem került a műsorba.) Egy másik régi Jaguár-muzsika, a Sötétség birodalma vitt el bennünket a pokol bugyraiba. A nóta vége felé Tibi King Diamond-os oldalát is megcsillogtatta. Személy szerint szívesen hallanék tőle több hasonló témát, ugyanis mesterien bánik a dallamokkal a dán mester magasabb hangfekvésében!

Neonlovagunk felkérésére már szólt is a Nukleáris világ orgonaszó-jellegű bevezetője a keverőpultról, majd rákezdtek a fiúk a legnagyobb speed metal-zúzásra! A metálos közönség jól odatette magát ez alatt: aki csak ott volt, extázisban tombolt. Tibi két nóta közötti szünetben büszkén jelentette be, hogy az együttes Kalapács Józsi zenekarával egy ír-angol, négy állomást magába foglaló mini-turnét bonyolít le november közepén, amely többek között Írország fővárosát, Dublin-t és az angol iparóriás Manchestert is érinti. Ezúton gratulálok a srácoknak ehhez az óriási lehetőséghez!

Elérkezett Fábri Laci ideje, a Neonlovagok című ősrégi szerzemény, amely korántsem holmi ósdi, poros töltelék, hanem igazi Stress-himnusz! A felhúzó tust követően a velős „Anyád!” közös, hangzatos beüvöltésével üzentek zenészeink az őket hátráltatni kívánó egyéneknek, csak amúgy, baráti alapon. 🙂 A nyomaték kedvéért ezt a rekordhosszúságú lírát, a jelenlévők nagy örömére meg is ismételték.

A Rockváros középtempóival érkeztünk el a búcsúhoz, sajnos, a ráadásnak szánt Motoros fiúk idő hiányában már nem hangzott el. Nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy „veteránjaink” kitűnő hangulatot varázsoltak a BackStage Pub-ban egybegyűltek számára.

Lőrincz Tibiék remek hangulatú buliját követően bő fél órával fel is csendült a rövid bevezető a Riot-tól, majd a Victory dallamaival megkezdődött az amerikai csata! A legutolsó stúdióalbum nyitódalának előadása közben sajnos időnként még gerjedt a hangrendszer, de ezt a második nóta előtt orvosolták a technikusok. A Flight of the Warrior már úgy szólalt meg, ahogy az a nagykönyvben megíratott. A legkésőbb, 2014-ben érkezett ember a bandában a 29 éves Nick Lee gitáros nagyszerűen sajátította el a Riot-életművet, a 2012-ben elhunyt alapító-gitáros, Mark Reale büszkén tekinthet le odafentről „tanítványára”!

Harmadikként a Bring the Hammer Down következett az Unleash the Fire albumról; ekkor már óriási volt az amúgy is nagyszerű hangulat a teremben. Don Van Stavern basszer egy tekintélyes üveg tequila társaságában töltötte az estét, amelyből időnként a publikumot is megkínálta. A roppant barátságos gesztus annak is köszönhető, hogy a zenészek nagyon élvezték a miliőt, a közönség szeretetét! Végig jókedvűen, mosolyogva, tréfálkozva, ugyanakkor rendkívül professzionális módon, nagy felkészültségről tanúbizonyságot téve zenéltek az egész este folyamán.
Az általam rendkívül kedvelt The Privilege of Power lemezről húzták elő az On Your Knees című számot, amely igazán nagyot ütött: Todd Michael Hall a csillagokat is leénekelte az égből! Hangja Tony Moore-éra hajaz, így nem is kérdés, hogy a Thundersteel/The Privilege of Power-korszak dalai fekszenek neki a legjobban.

Ezután a Metal Soldiers kellemes középtempója varázsolt el bennünket, majd a Fall from the Sky dallamainak örülhettünk. Van Stavern viccelődős közjátéka után a Johnny’s Back szinte lebontotta a terem falait. Jóformán minden nótát együtt fújtunk a zenekarral. Ha lehet ezt mondanom, sláger slágert követett.

A Storming the Gates of Hell speed metal-ját követően a remekbe szabott Bloodstreets-szel fokozták a hangulatot. Todd lényegében stúdióminőségben énekelte az egész repertoárt, míg Mike Flyntz gitáros mindvégig kiválóan működött együtt Nick Lee-vel, legyen szó ikergitározásról, váltott szólókról, vagy akár egymás témáinak alájátszásáról. Flyntz egyébként már 30 éve nyűvi a hathúrost a Riot-ban, mondhatni, hogy a néhai főnök, Mark Reale régi harcostársa. Ugyanez mondható el Don Van Stavern basszusgitárosról is, aki először 1986 és 1990 között játszott a zenekarban, majd 2008-ban visszatért, és reményeim szerint már nyugdíjba is innen megy. 🙂

A Take Me Back dallamai után a Guy Speranza énekes nevével fémjelzett korszakból származó Altar of the King varázslata lengte be a csarnokot. Annyira jó volt végre hallani a korai érából egy dalt! Szerencsére a műsor vége felé és a ráadásban még bőven nyílt erre alkalmunk.

A legutolsó stúdióalbumról az Angel’s Thunder, Devil’s Reign késztette beindulásra a közönséget.
„Angel’s thunder, devil’s reign / heavy metal runs through my veins” – üvöltöttük a refrént egy emberként Todd-dal.

Ismét nagy kedvencemhez érkeztünk: az 1993-as Nightbreaker-ről a régisulis stílusban íródott Magic Maker nóta középtempóit élvezhettük, remek szólókkal, refrénnel, amelynek végén, zseniális módon beágyazva a korai Riot emblematikus ikergitár-futama hallható. Emlékszem, már 26 évvel ezelőtt is imádtam, ahogy visszanyúlnak az időben ezzel a dallal.

Heart of a Lion: az Armor of Light elmaradhatatlan slágere táplálta tovább a lelkesedésünket, de ami ezután következett, az volt csak igazán olaj a tűzre! Nem másról van szó, mint a Speranza-éra talán legnépszerűbb nótájáról, a Swords and Tequila című alapvetésről! Most aztán döntheti magába Don a töményet, de nem smucig, megkínálja a rajongókat is! 🙂

Ezzel zárult a főműsor, amely után egy pici „hatásszünetet” tartottak, de előtte még megköszönték ezt a fantasztikus estét a jelenlévőknek. Cirka két perc elteltével aztán ismét a színpadon termettek az amcsik, és már tolták is az arcunkba a régi klasszikust, az Outlaw című, alapnak számító Riot-dalt 1981-ből. A közönség fáradhatatlanul tombolt, így hát megkaptuk az első lemez egyik leggyorsabb tételét, a Warrior-t is. És ha mindez nem őrjítette volna meg kellőképpen a rockereket, rögtön ezután a Tony Moore-korszak megaslágere, a Thundersteel vetette szét a házat! A nótavégi tusban Nick a gitárját nyújtotta felénk, néhányunknak alkalmunk nyílt egy kicsit belepiszkálni a húrokba. 🙂

Amint lecsengtek az utolsó hangok, Lee kiosztott néhány pengetőt, és pacsizhattunk vele. Ekkor a termetes dobos, Frank Gilchriest is kijött hozzánk, két szerencsés megkaphatta a dobverőit, majd többünkkel is kezet fogott. Don, Mike és Todd szintén kezet nyújtott; mindenki úgy érezhette, igazi cimborák zenéltek nekünk az est folyamán. Csodálatos gesztus, közvetlenség a köbön, mindennemű arcoskodás nélkül!

Lényegében itt vége is lett volna az örömünnepnek, ha a rajongók és a zenészek nem élvezik ennyire egymás társaságát, de nem így történt! Todd-ék egy második ráadással örvendeztettek meg bennünket, amely egy fél lemezre való nótát rejtett magában! 30 év körüli szerzemények kerültek most terítékre, de nem ám a szolidabb fajtából: először a Sign of the Crimson Storm, majd a Black Leather and Glittering Steel hangzott el.

Már két hatalmas szám lement a ráadás második felvonásában. Vége lenne? Dehogy! A koncert során mindeddig mellőzött, a múlt hónapban 40 éves Narita korongot elevenítették fel a srácok a Road Racin’-nel, majd azzal egybefüggően az instrumentális címadó vágott verziójával. Tomboló siker! Végül Don énekével elővezették a Hard Lovin’ Man című rocknótát, ezzel téve pontot erre a rendkívül energikus estére.

Remek, nagy múltú (és jelenű) együttesek, közvetlen zenészek, hatalmas, nagyot szakító zenedarabok jellemezték ezt a november hetedikét, amely régen egy sokak által gyűlölt szocialista kényszerünnep volt, ezen a csütörtökön azonban a zene ünnepnapjává avanzsált.
Illendő még köszönetet nyilvánítanunk Hartmann Kristófnak és a stáb többi tagjának, hogy elhozták hozzánk ezt a nagyszerű zenekart, vendégként felléphetett a magyar fémzene egyik alappillére, valamint köszönet a remek hangulatért, a zökkenőmentes lebonyolításért és végül, de nem utolsó sorban a dekoratív, színes jegyért!

Az elhangzott dalok:

STRESS:

RIOT V:

Intró
Victory
Flight of the Warrior
Bring the Hammer Down
On Your Knees
Metal Soldiers
Fall From the Sky
Johnny’s Back
Storming the Gates of Hell
Heart of a Lion
Bloodstreets
Take Me Back
Altar of the King
Angel’s Thunder, Devil’s Reign
Magic Maker
Swords and Tequila

Ráadás 1:
Outlaw
Warrior
Thundersteel

Ráadás 2:
Sign of the Crimson Storm
Black Leather and Glittering Steel
Road Racin’
Narita
Hard Lovin’ Man

Tóth Bálint
A szerző: John Quail8 publikáció
Ifjúkora óta a hard rock és a heavy metal műfaj megszállottja, de időnként szívesen hallgat reneszánsz zenét vagy akár templomi gregorián énekeket is. A történelem, ezen belül elsősorban a magyar középkor kedvelője.

Legyél te az első, aki hozzászól!

Válasz írása

Az email címed sehol sem fog megjelenni.


*